A Zacsek olyan idegesen érkezett hozzánk, mint akinek most mondtak fel az ezer eurós munkahelyen, amit a Vucics nyitott meg a kamerák előtt. Úgyhogy csak egy krigli behűtött árpalé hozta helyre a lelki egyensúlyát.
– Mi történt magával, Zacsek – kérdé tőle atata, miután elébe tette kedvenc habos italát. – Talán összeveszett a kedves feleségével vagy az anyósa bosszantotta fel? Nem akart beleszállni a konyhaköltségekbe. Vagy netán a főnöke elutasította a fizetésemelést arra hivatkozva, hogy a teljesítményéhez képest így is túl van fizetve?
– Se ez, se az, Gyula zomzéd. Nem találta el, se nem veszekedtem otthon, se nem kunyeráltam fizetésemelést. Egyszerűen horgászni voltam, az idén először.
– És attól lett ennyire ideges? Én azt tapasztaltam, hogy a pecázás megnyugtatja az embert, mert teljesen kikapcsolódik a mindennapi gondokból.
– Igen, megnyugtatja azt, aki kiváltotta a horgászengedélyt. De így, hogy egészen prózai okokból ezt eddig nem tettem meg, vagyis mert nem volt kidobni való hatezer dinárom, a pecázás bizonyos izgalmakkal jár. Folyton tekingetni kell hol jobbra, hol balra, hogy jön-e az ellenőr. Így felőrlődnek az ember idegei. Ez annyira felzaklatott, hogy nem is tudtam a kapásjelzőre figyelni.
– Más szóval nem fogott semmit, vallja be, Zacsek. A balek horgászok mindig találnak valami kifogást, hogy miért jöttek haza üres kézzel. Vagy a vízállással volt baj, vagy a halaknak nem volt étvágyuk. Maga az ellenőröket hibáztatja.
– Az azért túlzás, hogy semmit se fogtam. Jött két nyápic dévérkeszeg, de a végén visszadobtam őket, hadd lássák, hogy kivel van dolguk.
– Pedig a dévér nagyon finom hal – veté közbe amama. – Legjobb grillezve, fokhagymával. Máskor ha fog néhányat, hozza csak el, majd én megsütöm.
– Ha már ilyen nagylelkű, Zacsek, akkor egy kis szerencsével akár aranyhalat is foghatott volna, és akkor legalább kívánhatott volna valamit. Mondjuk azt, hogy az új kormány váltsa valóra a Vucsics ígéreteit, és a fizetése érje el a nigériai nívót. Abból a horgászengedélyre is futná.
– Nekem már nincsenek ilyen nagyra törő álmaim, hogy többet keressek, mint egy jobb afrikai átlag – legyinte a balszerencsés horgász. – Beletörődtem, hogy az utolsók vagyunk a volt utódállamok között is. Nagyon elégedett lennék, ha mondjuk, egy horvát átlagfizetéssel szúrnák ki a szemem, ami nagyjából a kétszerese az enyémnek. Ami pedig a szlovén átlagot illeti, oda már egy igazán nagy teljesítményre képes aranyhalat kellene kifognom.
Egy alak kitartóan áztatja a zsinórt a Palicsi-tavon. Sokáig semmit sem fog. Már éppen elkezd csomagolni, hogy abbahagyja a reménytelen pecázást, amikor elmerül a toll, és egy halacska ficánkol a horgon.
A pasas izgatottan vizsgálgatja a zsákmányt, és nem akar hinni a szemének: kiderül, hogy egy aranyhal!
– Jótét helyébe jót várj! – szólal meg a halacska. – Minden kívánságodat teljesítem, kérj, amit csak akarsz, csak ne dobj vissza a vízbe!
Amama is szokta emlegetni Palicsot.
- Látod, Tegyula, mi is elmehetnénk a festői Palicsi-tóra, ha már úgyse viszel el bennünket se görögbe, se törökbe. Tudtad, hogy ez a legnagyobb természetes tó Szerbiában? És hogy valamikor valóságos fürdőparadicsomnak számított? Az egész monarchiából oda jártak a mondén vendégek. Nincs is messze, és a vendégszobák is olcsók. Úgy érezhetnénk magunkat, mint a monarchiabeli turisták, és közben egy csomó pénzt is megtakaríthatnánk.
- És ugyan mit csinálnánk ott, Tematild? Azon kívül, hogy nosztalgiáznánk. Amikor nem hogy fürdeni nem lehet a tó vizében, hanem még a lábunkat se ajánlatos bemártani, mert fertőzést kapunk. A horgászok arra panaszkodnak, hogy a horogra tűzött giliszta öt perc alatt elpusztul, amint bedobják.
- Nem muszáj mártózkodni, napozhatunk is. Kiülünk a dús platánok alá, és élvezzük a táj szépségét. Vagy csónakázhatnánk is. Este pedig hosszú sétákat tehetünk a parton, hallgatjuk a tücskök ciripelését.
- Meg a pevalykák óbégatását. Merthogy ez a fajta népi kultúra ezt az egykor szebb időket látott turista központot is meghódította. És miközben eme nemzeti csalogányok fals énekét élvezed, nem győzöd csapkodni a vérszopó szúnyogokat.
- Neked is száz bajod van, Tegyula, amint a nyaralás kerül szóba. Akkor csaptál volna fel vállalkozónak, és elvihetnél bennünket a Kanári-szigetekre, ahol nincs szúnyog. Vagy legalább a dalmát partokra.
A Zacsek sógorának a felesége is szeret dallikázni, de csak úgy, a maga gyönyörűségére. Miközben este a vacsorát készíti, hangosan énekel a konyhában. A sógor ilyenkor mindig kimegy a ház elé.
Egyik este kérdezi a feleség a férjétől, amikor leülnek vacsorázni:
- Mi baj, drágám? Talán nem tetszik a hangom, hogy mindig kimész, mikor énekelek?
- De, nagyon tetszik. Csak nem akarom, hogy a szomszédok azt higgyék, hogy verlek.
PISTIKE, ideges horgász és dallikázó turista