Még szerencse, hogy mostanra kicsit enyhült a hőség, mert amiben a hét elején volt részünk, az maga volt a pokol tornáca! Legalábbis amama szerint. Csak a kéngőz, a fortyogó üstök meg a kis Belzebubok hiányoztak.
- Nem kell ennyire eldramatizálni a helyzetet, Tematild – inté őt atata, a józanság megtestesítője. – Igaz, egy kicsit melegebb volt a megszokottnál, de nem olvadt az aszfalt, mint Törökországban. Látod, én milyen sztoikusan tűrtem, nem panaszkodtam.
- Könnyű neked sztoikusnak lenni, Tegyula, bent a hűvös szobában, lábaddal a lavórban, jeges fröccsöt szopogatva. Állnál csak oda a sparhelt elé a konyhába, mindjárt megváltozna a véleményed.
- A te konyhád egy jégverem ahhoz képest, ami az aratógépek kabinjában uralkodik, Tematild. Olvastam, hogy ötven fokos hőségben végezték áldozatos munkájukat.
- Az én sógorom is megszenvedte a hőhullámot – jelentkeze a Zacsek.
- Talán ő is beállt az aratók közé? – érdeklőde amama.
- Egy frászt! Befizetett egy olcsó görögországi nyaralási csomagra, és félúton bedöglött a klíma a buszon. Olyanok voltak, amikor megérkeztek, mint a főtt rákok. Meg is fogadta a sógor, hogy soha többet nem utazik busszal a tengerre.
De a sógornál is nagyobb megpróbáltatásnak voltak kitéve azok a szegény ifjak, akik ebben a kánikulában az Exiten vettek részt. Nem elég, hogy iszonyú tolongásban volt részük a belépő kapuknál és a színpadok előtt, hanem még csápolniuk is kellett kivilágos kivirradatig! Miközben a rengeteg seritallal is meg kellett küzdeniük. Úgyhogy az aratás kismiska volt az ő szenvedésükhöz képest. Nem csoda, hogy másnap reggel olyan fáradtan bóklásztak hazafelé a sátraikba, mintha éjszakai műszakból jönnének az ólombányából.
- Jellemző a mai fiatalokra, hogy pont akkor mulatoznak, amikor az aratók a legkeményebb munkát végzik, hogy előteremtsék nekik is a kenyérnek valót – füstölge atata, akinek uopste semmi érzéke a kemény rock iránt. – Legalább egyszer megérném, hogy tizedennyien tolonganak egy komolyzenei koncerten, hogy meghallgassanak például egy Beethoven-művet.
- Te meg a Beethovened, Tegyula – legyinte amama. – Ne legyél már ilyen maradi. A fiataloknak ez tetszik, és kész. Nem is bánnám, ha a mi Pistink is felcsapna gitárosnak, biztosan előbb összemuzsikálna egy szép kis családi házat, mintha pedagógusnak menne.
A szorgos hangya egész nyáron keményen dolgozik, gyűjti a télirevalót, miközben léha szomszédja, a tücsök csak muzsikálgat és éli a világát. Hol itt, hol ott lép fel a bandájával.
- Nem lesz ez így jó, tücsök koma – mondja neki a La Fontaine tanmeséin nevelkedett hangya. – Nyáron vigadozol, de mi lesz télen? Fölkopik az állad. Hozzám ne gyere, hogy adjak kölcsön, mert nem fogok segíteni egy ilyen dologkerülőn.
De mintha a falnak mondaná, a tücsök továbbra is folytatta léha életmódját.
Eljött a kemény tél, a mi hangyánk behúzódott szerény kis garzonjába, és szűkösen bár, de nyugodtan éldegélt. A tücsök azonban a meseíró jóslata ellenére nem halt éhen, hanem vígan folytatta a zenélést, utazgatott, csajozott, szórta a pénzt.
Egyszer megkérdezte tőle a hangya, nem utazik-e véletlenül mostanában Párizsba?
- De, a jövő héten pont ott lépek fel a haverokkal.
- Akkor légyszi, menj el a temetőbe, keresd meg La Fontaine sírját, és köpd le.
Ám az is irtó izgi volt a héten, hogy mit is mondott valójában Bernabics Anna az amerikai újságíróknak, hogy egész héten mindenki ezen rágódott.
- Biztosan megkérdezték tőle, hogy van-e már vőlegénye, és mikor kelnek össze – találgatá amama. – Gondolom ettől jött zavarba.
- Ne beszélj szamárságot, Tematild, nem gondolod, hogy a magánéletéről faggatták a miniszterelnök asszonyt?
- Miért, Tegyula, ha a jagodinai polgármester ezt megteheti, akkor az újságíróknak is szabad.
- Nem erről faggatták, nyugodj meg Tematild. Azt a kérdést tették fel neki, ha válaszút elé kerülne Szerbia, hogy az Európai Unió vagy Oroszország, akkor ő mit választana. Erre azt találta mondani, hogy az uniót.
- Na, jól kihúzta a gyufát a ruszkibarátoknál – kuncoga a Zacsek. – Annál inkább, mert ez pont ellentétes azzal, amit Nikolics Tómó mondogatott elnökként, vagy amit a Dacsics Ivica hajtogat. Merthogy ők amazokat választanák.
- Hát, az az igazság, hogy itt alapos átnevelésre lenne szükség – bólogata atata. – Meg kellene értetni a Putyin-imádókkal, hogy az ország máris nyolcvan százalékban az unióhoz kötődik gazdaságilag, onnan kapjuk a hiteleket, a milliós segélyeket. Míg a legnagyobb orosz ajándék annak a középkori evangéliumtöredéknek a másolata volt, amivel a Tómó szemét szúrták ki legutóbb.
Atata szerint olyan átnevelésre lenne itt szükség, mint amilyent a hittérítők végeznek az elmaradott afrikai falvakban.
Egy apát úgy próbálja ránevelni a civilizációs értékekre a rábízott bennszülötteket, hogy előbb a nyelvet sajátíttatja el velük. Megy egyik tanítványával a vadonban, és mindent megnevez, amit látnak.
- Ez fa – mondja az atya.
- Ez fa – ismétli a tanítvány.
- Ez patak…, ez elefánt…, ez oroszlán…
És így tovább. Egy tisztásra érnek, ahol váratlan látványban van részük: egy fiatal pár magába feledkezve szerelmeskedik. Az atya kétközben van, hogy nevezze meg a dolgot? Végül ezt mondja:
- Férfi biciklizik.
A bennszülött előkapja a nyilát, és se szó, se beszéd, sutty!, leteríti a pasast.
- Mit csináltál, te szerencsétlen?! Miért lőtted le?
- Bicikli enyém – feleli a tanítvány.
PISTIKE, sztoikus csápoló és átnevelt biciklista
