Amama nem győz csodálkozni, hogy a börtön milyen jótékony hatással van egyes elítéltekre! Például a vörös sapkás Legijára, aki ugyan elég sokat rosszalkodott meg gyilkolászott életében, de most, hogy bekaszlizták negyven évre, megszállta a szentlélek, és megmentette a szerb igazságszolgáltatás becsületét.
– Úgy látszik, hogy sikerült őt alaposan átnevelni Pozsarevácon, Tegyula. Különben miért segített volna ilyen készségesen a bíróságnak megtalálni annak a szegény Tyuruvija újságírónak a gyilkosait? Beárulta a cimboráit, méghozzá mindenféle ellenszolgáltatás nélkül! Ha nincs a megnevelt Legija, akkor a nyomozók még most is piszmognának az ügyön, mint az elmúlt tizenöt évben.
– Csak ne dicsérgesd ezt az elvetemült gazfickót, Tematild – inté őt atata. – Ő is ahhoz a gyilkos gépezethez tartozott, amelyik a kilencvenes években könyörtelenül likvidálta mindazokat, akiket a Zlobóék ellenségnek kiáltottak ki. Elég volt nekik valakire rámutatni, és az állambiztonság már le is csapott a szerencsétlenre. Tyuruvijának az volt a vétke, hogy bírálni merészelte a háborús politikájukat az újságjában, ezért kellett meghalnia. Az a legborzasztóbb, hogy a biztonsággal megbízott szolgálat gyilkolta az embereket!
– Jesszusom, Tegyula! – ijedeze amama. – Akkor mi még jól megúsztuk, mert a mi Pistink is elég sok borsot tört a Zlóbó meg a Mirjana orra alá a háborúellenes Magyarzós messéiben. Meg folyton viccelődött a számlájukra. A Bozsovics Radován helytartó pedig a többi cikkel együtt a Pistike messéit is lefordíttatta és küldte Belgrádba. Ráadásul még az élőújságokon is folyton aprehendálta őket!
Atata még emlékszik az egyik viccemre a koszovói rendcsinálás idejéből, amikor a mi fiainkat is bevetették a zeparatista sipik ellen.
A százados faggatja az egyik vajdasági fiatalt.
– Szlusaj, Lacika, boldog vagy, hogy igazi hazafiként te is védheted a mi ősi bölcsőnket az elvetemült sipikkel szemben?
– Jelentem, százados úr, boldog vagyok!
– És azelőtt, mielőtt besoroztak, mi voltál?
– Még boldogabb, százados úr!
Máskor meg a doktor Mirjana esetéről messéltem.
Milosevicsné sétál a belgrádi Száva-parton, amikor meglát egy férfit, amint iszik a folyó vizéből.
– Hé, testvér, ne igyál belőle, mérgezett! – kiáltja neki a jólelkű Jul-vezető.
– Ne razumem, ja szam alybanac – válaszol az alak.
– Mondom, igyál csak, de lassan, mert hideg!
Ámde most már Mirjana a távoli Volga partján sétál, ahol uopste nincsenek albánok, akiket figyelmeztetne. Csak szerető ruszki testvérek, akik megvédik őt minden veszélytől, attól is, hogy elszámoltassák a Tyuruvija-ügyben.
– Nem sok hasznunk van abból, hogy a belgrádi vezetők imádják az orosz anyácskát – legyinte a Zacsek.
– Ezt meg hogy érti, Zacsek? – csodálkoza atata.
– Úgy, hogy ha nagyobb súlya lenne a szavuknak, akkor nem adtak volna menedékjogot a Zlóbó özvegyének, hanem eleget tettek volna a nemzetközi kiadatási kérelemnek, és hazaküldték volna.
De a Zacsekot még a Mirjanánál is jobban izgatja a decemberi villanyszámla! Úgy feltornászták a kilowattokat, hogy majdnem sokkot kapott, amikor meglátta a végösszeget. Ő is beállt a reklamálók hosszú sorába az Elektrovojvodinában.
– Hja, akinél dínom-dánom van szilveszterkor, meg aki ingujjban dőzsöl a villanykályha mellett, az ne panaszkodjon – inté őt atata. – Mit gondolt, hogy majd ingyen kapja az áramot, csak azért, enyhe az idő, és mert a haladók megígérték, hogy nem drágítanak a fűtési szezon végéig?
– Az a legnagyobb disznóság – füstölge a Zacsek –, hogy a villanytelep képviselője sem tartja kizártnak, hogy esetleg egy nullával többet tüntettek fel, de azért mi kötelesek vagyunk fizetni, mert különben lekapcsolnak. Ahelyett, hogy azt a tisztviselőt kapcsolnák le, aki téves számlát állított ki. De ha lekapcsolnak, annak is anyósom lesz az oka!
– Talán ő olvassa le maguknál a villanyórát, és esetleg elnézte a kilowattokat? – érdeklőde amama.
– Dehogy! Úgy fél az áramtól, hogy a villanyórát se meri megnézni. Hanem folyton elvitatja velem a saját fogyasztását. Pedig egész nap tévézik, ráadásul hősugárzót is használ. De azt mondja, hogy az ő fogyasztása nem lehet olyan nagy, mint a miénk, mert protézise van.
– Mi köze a protkójának a kilowattokhoz?
– Az, hogy csap alatt mossa a fogát, és nem használ elektromos fogkefét, mint mi.
A kis Lajcsikát felelteti a tanító néni a suliban.
– Tudod-e, Lajcsika, hogy honnan jön az áram?
– Az őserdőből, tanító néni!
– Ezt miből gondolod?
– Mert amikor a múltkor elment az áram, apa azt mondta, már megint lekapcsolták az áramot ezek a vadállatok.
PISTIKE, megnevelt hazafi és borsos kritikus
