A Zacsekpetinek meg nekem már kezd elegünk lenni a sok történelmi dátumból! Hol a Rigómezőt kell ünnepelni, hol a milánói ediktumot, hol az első világháborús győzelmeinket, most még plusz az uniós tárgyalás megkezdését is! Ki győzi megjegyezni ezt a sok dátumot? Aztán meg csodálkoznak a zülők, ha intőt kapunk töriből.
Peti a múlt héten zúgott be.
– Na, Peti, mikor volt a rigómezei csata?
– Bocsánat, tanár úr, nem hallottam jól a kérdést.
– MIKOR VOLT A RIGÓMEZEI CSATA? – ismétli meg a tanár, most már hangosabban.
– Bocsánat, de itt, a hátsó sorban olyan nagy a zaj, hogy semmit se hallani.
– Na jó, cseréljünk helyet, gyere ki, én meg a te helyedre megyek...Most te kérdezz valamit!
– Tanár úr, mit csináltak tegnap este a nővéremmel?
– Igazad van, Peti, itt tényleg nem lehet semmit hallani.
Amama meg azt nem érti, hogy miért kell hat évig tárgyalni a belépésről, ha már csak 35 lépésre vagyunk az uniótól, ahogy az a szép magyar nevű biztos, a Füle Stefán mondta a brüsszeli ünnepségen?
– Először is a bővítési biztos nem magyar, hanem cseh nemzetiségű, Tematild – világosítá fel őt atata. – Másodszor, csak jelképesen említett harmincöt lépést, tulajdonképpen ennyi tárgyalási fejezetről van szó, vagyis van bőven miről egyeztetni, nem is biztos, hogy elég lesz a hat esztendő.
– Attól függ, hogy mennyire szól bele a Nikolics Tómó – titokzatoskoda a Zacsek.
– Ezt meg hogy értsem, zomzéd? – csodálkoza atata.
– Úgy, hogy ha ő adja ki az ordrét a delegációnak, akkor félő, hogy előbb érem meg a Peti fiam lakodalmát, mint azt, hogy 2020-ban belépjünk az unióba.
– Miért ennyire pesszimista, Zacsek? Miért nem bízik az elnök eltökéltségében, hogy Zerbia felzárkózik Európához?
– Azért, mert előre megmondta, hogy neki sokkal fontosabb Koszovó, mint az unió. És ha valaki azt találja kérni tőlük, hogy ismerjék el Pristinát, akkor ő rögtön megszakítja a tárgyalásokat.
Jaés Tómó, Ivica és Aleksandar hétvégi kirándulásra indul Bajcsetinába. Ivica ül a kormánykerék mellé, társai hátul foglalnak helyet.
Az út igencsak kanyargós, a forgalom óriási, a két útitárs pedig folyton belekotyog a vezetésbe.
– Túl gyorsan hajtasz, Ivica – figyelmeztet Tómó.
– Dehogy! Úgy vánszorogsz, mint egy csiga! – mondja Alekszandar. – Mit vársz, adjál gázt!
Ivica megelégeli a dolgot.
– Most már döntsétek el, hogy ki vezeti ezt a rohadt autót!
Ámde miközben a kormánydelegáció Brüsszelben ünnepelt és fogadta a gratulációkat, itthon a kukacos szakszervezet majdnem megbuktatta a serény gazdasági minisztert, a Radulovicsot.
– Nem jósolok hosszú kormánykarriert eme nyakas tárcavezetőnek – bólogata atata. – Alig néhány hónapja állt munkába, és máris sikerült összerúgnia a port az új munkaügyi törvény miatt egy csomó emberrel, de főleg a melósokkal. Pedig azt állítja, hogy ő csak meg akarja reformálni a gazdaságot.
– Köszönöm szépen az ilyen reformot, ha csökkentik az amúgy is zimbabvei szintű fizetésemet! – tiltakoza a Zacsek. –Plusz megszüntetik az egytálételt, az utazási pótlékot, megkurtítják a szabadságot, és lehetővé teszik a főnökömnek, hogy úgy rúgjon ki a munkahelyemről, ha nincs rám szüksége, mint a bolhás kutyát. Ahelyett, hogy a nyugati jogok felé haladnánk, a teljes kizsákmányolást vezetik be.
– Hja, Zacsek, ez már nem az önigazgatói korszak, amikor a melósok döntötték el, hogy mennyi legyen a fizetésük, meg hogy osszanak-e többletet – inté őt atata. – Aztán addig döntögettek, addig osztogatták a meg nem keresett zsozsót, amíg össze nem dőlt a cocializmus. Törődjön bele, hogy nincs más választás: vagy a munkaadónak kedveznek, vagy a dolgozóknak. De ha az utóbbiaknak, akkor sose fogunk kilábalni ebből a kakaóból.
Találkozik három melós, és arról beszélgetnek, hogy mit kezdenek a cégüktől kapott évi bónuszukkal.
– Engem egy müncheni üzemben zsákmányolnak ki – mondja az egyik –, és a jó munkámért kapott bónuszomból veszek egy kocsit, a maradékból pedig elmegyek nyaralni.
– Én Svájcban gürizek, a bónuszom egy részéből építek egy fürdőmedencét a házam mellé, a többit pedig egy világkörüli útra költöm – dicsekszik a másik.
– Én egy privatizált szabadkai cégnél vagyok előmunkás – mondja büszkén a harmadik. – Nagyon meg vannak elégedve a munkámmal, úgy hogy én is kaptam bónuszt. Egy pulóverre fogom költeni.
– És a többit?
– A többit kipótolják a szüleim.
PISTIKE, kukacos ünneplő és osztogató reformista
