Amamára is mély hatást tett a Sárics-ügy, főleg az, hogy eme kokainkirály milyen melegszívű, családszerető ember!
– Honnan szeded ezt a marhaságot, Tematild, hogy a most letartóztatott hétpróbás gazfickó jóságos és családközpontú ember lenne? – izgula atata.
– Nem marhaság, Tegyula, mert hallottam, hogy csak azzal a feltétellel volt hajlandó feladni magát a Vucsics Eliot embereinek, ha előbb Podgoricában találkozhat a feleségével meg a gyermekeivel. Neked ez biztos eszedbe se jutna. Egyedül azt sajnálom, hogy nem mutatta a tévé a búcsúzkodásukat. Biztosan nagyon megható volt, ahogy ott sírdogált az egész család a repülő mellett, mint egy szép, romantikus filmben. Talán még az anyósa is ott volt. Meg is értem, lehet, hogy évekig nem láthatja a kedves csemetéit!
– Az már az ő baja, Tematild. De hogy nem egy galamblelkű eme montenegrói jómadár, az szent! Aki öt tonna kokaint csempészett Dél-Amerikából Európába, és aki a szerencsétlen drogosok zsírján milliárdos vagyont gyűjtött. Aztán pedig tisztára mosta a piszkos millióit, és úgy vásárolgatta a vajdasági földbirtokokat, az állami vállalatokat meg a szállodákat, mint te a krumplit a piacon. Különösen bosszantó, hogy neki is a mi földjeinkre fájt a foga, és nem saját szülőhazája karsztvidékére.
– Lehet, hogy itt gazfickó, Tegyula, de Plyevlyában jótevő. Ott mindenki sajnálkozik, hogy letartóztatták, mert úgy felvirágoztatta a várost, mintha máris beléptek volna az unióba.
– Igen, igazgatói álláshoz jutott az összes pereputty – kuncoga a kukacos a Zacsek. – Sőt, itt is akadnak, akik siránkoznak miatta, olvasom, hogy az egyik neves popénekes azt javasolja, hogy Sárics legyen a kormányfő. Mert jobban felvirágoztatná az országot, mint a haladók.
– Milyen szép is lenne! – sóhajta amama. – Csak nem tudom, mit szólna hozzá a Vucsics?
– Most már elkéstek a javaslatukkal – legyinte a Zacsek. – Lefoglalták azt a drága kokaint. Viszont olyanok is akadnak nálunk, akik egyáltalán nem bánták volna, ha nem adja fel magát önként eme pernahajder. Hanem hősies küzdelemben, egy kaubojos pisztolypárbajban otthagyja fogát a dél-amerikai pampákon, ahol állítólag rábukkantak.
– Mióta lett ilyen vérszomjas, zomzéd? – csodálkoza atata. – És miből gondolja, hogy egyesek jobban örültek volna, ha nem ilyen békésen zajlik a letartóztatás?
– Abból, hogy nemcsak birtokokat meg ingatlanokat vásárolt az ipse, hanem nyilvánvalóan politikusokat meg rendőrtiszteket is. Mit gondol, az ő segítségük nélkül hogyan építhette volna fel a birodalmát? Vagy vásárolhatta volna meg például a két legpatinásabb újvidéki szállót, vagy a legfényűzőbb palicsi hotelt? És főleg nem bujkálhatott volna négy évig, mert folyton megsúgták neki, hogy merre keresik. Most aztán reszketnek az érintettek, mint a csantavéri kocsonya, hogy mit fog kitálalni a tárgyaláson.
– Én meg attól tartok, hogy nem fog minden napvilágra kerülni, és főleg nem mindenkiről – bólogata atata. – Valahogy túl sok a titkolózás az egész ügy körül. Például azt is elhallgatják, hogy mit ígértek neki annak fejében, hogy feladja magát, mert biztosan nem jólneveltségből hagyta, hogy megbilincseljék. És azt se árulják el, hogy melyik országból érkezett Podgoricába.
– Nekem az is nagyon gyanús, hogy ilyen kedélyesen, mosolyogva szállt ki a gépből – fűzé hozzá a Zacsek. – Mintha csak egy kis baráti kiruccanásra érkezett volna.
Sárics vígan dudorászik a belgrádi fogda cellájában. Az őr rászól:
– Mit képzelsz, hol vagy? Ki látott már a börtönben énekelni?
– Miért, nem szabad? Dobjál ki, ha nem tetszik!
Ámde a héten a ruszki bratyók is tettek egy baráti kiruccanást a szomszéd krimi félszigeten, és olyan jól érezték magukat, hogy mindjárt ott is maradtak.
– Igazán nem volt szép Vlagyimir Vlagyimirovicstól, hogy így hátba döfte szeretett balkáni unokatestvéreit – epéskede a Zacsek. – Még majd megharagszik rá legnagyobb imádója, Nikolics Tómó.
– Meghökkent, Zacsek. Ugyan miből gondolja, hogy a nagyra tartott moszkvai jótevő elárulta a belgrádi vezetőket?
– Na hallja, zomzéd, amikor arra hivatkozva vonul be a Krimbe, hogy az ottani oroszoknak joguk van kiválni Ukrajnából, mint a koszovói albánoknak Szerbiából. És ők csak befogadják őket a családba, mint az elveszett gyermeket. Ez bizony lefordítva azt jelenti, hogy igazat adnak a sipiknek. Pedig Belgrádban eddig azt hitték, hogy Moszkva testvéri szeretetből az ő pártjukat fogja, és mindvégig kiáll mellettük. Közben kiderült, hogy csak addig érdekesek neki, amíg a saját érdekei ezt kívánják. Azon se lepődnék meg, ha holnap Vlagyimir is elismerné Pristinát.
– Hja, egy cár azt tesz, amit akar, mit kell ezen csodálkozni? – okoskoda amama.
– Honnan szeded ezt a butaságot, Tematild, hogy az orosz vezetőt cárrá avatták? – izgula atata. – Egyelőre csak elnök, bár tényleg teljhatalommal rendelkezik.
– Nem butaság, Tegyula, mert láttam a híradóban a parlamentbe való bevonulás ceremóniáját: két díszruhás testőr tárta ki előtte harsonaszó mellett a mennyezetig érő aranyajtót, ő pedig úgy lépkedett a vörös szőnyegen, mint egy igazi cár, miközben a képviselők állva tapsoltak neki. A kedvenc török sorozatom, Szulejmán szultánja is elbújhat mellette, pedig annak még háreme is van!
– Képzelem, hogy a másik Vlagyimir, az Ilyics, hogy forog most a sírjában! – röhöge a Zacsek.
– Mi köze a két Vlagyimirnak egymáshoz, Zacsek? Miért izgatná a komcsi Lenint a kései utód magatartása?
– Azért, Gyula zomzéd, mert azt hitte, hogy a bolsevikjeivel végleg felszámolta a cárizmust Oroszországban. Csak Putyinnal nem számolt.
A jóisten magához hívja az orosz, az amerikai és a szerb vezetőt, és közli velük: egy kérdésükre hajlandó válaszolni.
Putyin: Mikor érjük el végre az USA fejlettségi szintjét?
Isten: Fiam, a te életedben már nem.
Obama: Mikorra szerzi meg az USA a világ összes olaja feletti ellenőrzést?
Isten: Fiam, a te életedben már nem.
Nikolics: Mikor szerezzük vissza Koszovót?
Isten: Fiam, az én életemben már nem.
PISTIKE, patinás jótevő és melegszívű kauboj
