A faternak már megint van mit hallgatnia amamától. Azt, hogy milyen szívtelen és közömbös mások baja iránt, és nem küld senkinek segélyt.
– Legalább egyhavi zsebpénzedről igazán lemondhatnál, Tegyula. Nem esne le a korona a fejedről, ha júniusban kihagynád a sörözgetést a barátaiddal. A megtakarított összeget pedig szépen elküldenéd az árvíz sújtotta obrenováciaknak. Példát vehetnél a hágai elítéltekről!
– Miből kellene példát vennem eme tömeggyilkos jómadarakról, Tematild?! – döbbene meg atata.
– Hát önzetlenségből, Tegyula. Olvastam, hogy tizenöt scheweningeni cellalakó milyen szép gesztust tett: az árvízkárosultak javára lemondtak arról a havi kétszáz euróról, amit a szerb állam küld nekik zsebpénznek. Így összesen háromezer eurót befizettek a szolidaritási alapba. Nem is tudom, hogy lesz meg a kedvenc reggeli jakobszkávéja nélkül a szegény Mládicsratkó?
– Lenne kinek a javára jótékonykodnia ennek a gátlástalan nemzeti hősnek – bosszankoda atata. – Például a szrebrenicai özvegyek javára, akiknek a hozzátartózóit az ő parancsára gyilkolták le. Az embernek forog a gyomra, hogy egyes belgrádi lapok milyen szívfacsaró sztorit gyártottak a hágai gazfickók jótékonykodásából.
– Én meg attól a melegszívű gesztustól kapok kiütést, hogy az állam a nevemben jótékonykodik, és az én adófizetői pénzemből havi kétszáz eurót küldözget Ratkónak meg a cimboráinak – füstölge a Zacsek. – Sok család ennyi pénzből kénytelen megélni. Nem tudom, küldenének nekem is zsebpénzt, ha mondjuk egy közlekedési stikli miatt rács mögé kerülnék?
– Lehet, hogy igaza van, Zacsek zomzéd, de elfelejti, hogy Hollandiában milyen nagy a drágaság – tromfola amama. – Mi ott az a kétszáz euró? A Sejsej vajda például nem is csatlakozott a jótékonykodókhoz, biztosan úgy gondolja, fizessenek a volt cimborái, akiknek most felvitte Isten a dolgát!
A vöröskereszt aktivistája bekopog az újgazdag vállalkozóhoz, aki köztudottan a háború alatt szedte meg magát.
– Uram, ön sikeres üzletember, szép vagyonnal. Kérem, adakozzon az árvízkárosultak javára!
– Nem tudom, hallott-e róla, hogy apám halálos beteg, és anyám összes pénze elment az ápolására?
– Nem, nem hallottam.
– És arról hallott-e, hogy a bátyám a háborúban elvesztette mindkét lábát, és segélyekből kell hogy eltartsa a feleségét és mind a hat gyerekét?
– Nem hallottam.
– Nos, gondolja, hogy ha nekik nem adok egy vasat sem, akkor majd pont az árvízkárosultaknak fogok?
Ámde nemcsak a hágai delikvensekkel foglalkoznak az újságok, hanem Nikolics Tómóval is. Csak őt nem dícsérik, hanem bírálják.
– Nem is értem, Tegyula, hogy szabad ennyire támadni az elnököt? – csodálkoza amama. – Arra panaszkodik, hogy az egyik újságban háromszázötven cikk jelent meg ellene. Legalább néhányban dicsérték volna!
– Én meg azon lepődtem meg, hogy az elnöki hivatalnak nincs más dolga, mint hogy strigulázza a főnöküket bíráló cikkeket – így a Zacsek. – El tudom képzelni, ahogy a jól fizetett tanácsadók minden reggel átlapozzák az újságokat, és kipipálják az elnökkel foglalkozó cikkeket. Aztán ledorongolják a szerkesztőket, hogy rombolják az elnök tekintélyét, meg alá akarják ásni a politikai rendszert. És üzennek nekik, hogy máskor jobban vigyázzanak, mert megüthetik a bokájukat. Így működik nálunk a sajtószabadság. Mint a felejthetetlen Hofi Géza idejében a komcsi cenzúra.
Hofi Géza egyszer elmesélte, hogy dicséretet kapott az elvtársaktól az egyik fellépése után.
– Hát Géza, igazán remek voltál! Hogy milyen közéleti, milyen kitűnő, milyen politikusi meglátásaid van! Hát, hogy azon is milyen jót röhögtünk, amit tegnap is mondtál! De azt többet ne mondd!
Desőt a Tómóék egy másik emberének is lenne oka panaszra a pimasz újságírók ellen. A serény Sztefanovics Nebojsa belügyminiszternek, aki alig két év alatt doktori címet szerzett az egyik magánegyetemen. Miközben mások öt–tíz évig is elpiszmognak egy ilyen értekezésen.
– Miért baj az, ha valaki ilyen szorgalmas, Tegyula? Biztosan éjjel-nappal tanult, bújta a könyveket. Ezért kritizálják?
– Nem a szorgalommal van baj, Tematild, hanem azzal, hogy sok mindent egyszerűen átmásolt egyes szerzőktől. Vagyis ellopta mások gondolatait, plágiumot követett el, ami a tudományos világban a legnagyobb bűnnek számít. Németországban ezért lemondott egy miniszter, és hasonló vádak miatt Schmitt Pálnak is távoznia kellett az elnöki székből. Kíváncsi leszek, hogy nálunk ez az ügy hogy végződik.
– Ugyan, Gyula zomzéd, miért lenne ebből probléma, amikor minden második politikusunk gyorstalpaló magánegyetemen szerezte a diplomáját? – kuncoga a Zacsek. – Amint funkcióra kerülnek, kiderül róluk, hogy észkombájnok.
A rendőr megbukik az érettségi vizsgán.
– Mit kérdeztek, amit nem tudtál? – kérdi a társa.
– Azt, hogy ki írta a Háború és békét...
– Figyelj ide, haver. Van egy kitűnő módszer! A választ írd fel a cipőtalpadra, és onnan puskázz.
A pótvizsgán megint megkérdezik: ki írta a Háború és békét? Erre feltűnés nélkül keresztbe rakja a lábát, megnézi a cipője talpát, és kivágja:
– Adidas!
PISTIKE, önzetlen segélyező és piszmogó diplomás
