A rengeteg eső után a héten végre kisütött a nap, aminek a zőseim jobban megörültek, mintha ötöst kaptam volna matekból vagy osztályfőnöki dicséretet a példás magaviseletért!
– Igazán megtehetnéd, Tegyula, hogy elviszel bennünket csónakázni – álmodoza amama. – Képzelem, milyen szép most a Duna ebben a gyönyörű őszi időben! Ahogy fodrozódnak a hullámok, és sárguló falevelek úsznak a habokban... Ha már a reformok miatt nem vittél bennünket nyaralni a tengerre.
– Elment az eszed, Tematild? – idegeskede atata. – Úgy megáradt a folyó ezektől a vég nélküli esőzésektől, hogy a gátakat ostromolja. Nem gondolod, hogy kiteszlek annak a veszélynek, hogy elsodorjon az ár?
– Mindig találsz valamilyen kifogást, Tegyula, hogy engem itthon hagyjál. Példát vehetnél a Nikolics Tómóról.
– Miben kellene példát vennem az elnöktől? – döbbene meg atata.
– Abban Tegyula, hogy még a New York-i ENSZ-közgyűlésre is elvitte a feleségét. Hogy amíg ő szónokol, addig a Dragica körüljárja a manhattani butikokat, biztosan ott is van őszi kiárusítás. Ő aztán nem garasoskodik, ahogy te szoktál! Mikor fogsz te engem elvinni Amerikába?
– Nem tudom, hogy mit szól mindehhez a Tómó cimborája, a Vucsics? – találgatá a Zacsek. – Hogy miközben a büdzsé annyira kong az ürességtől, hogy még a fizetéseket meg a nyugdíjakat is meg kell csapolni, és legalább huszonötezer hivatalnoknak készülnek felmondani, az elnök huszonnégy tagú küldöttséggel utazik New Yorkba. És nemcsak a feleségét és a tanácsadóit viszi magával, hanem még a felesége vezette alapítvány több tagját is. Mondta is az anyósom, hogy mostantól illene az ő véleményét is kikérni, amikor ilyen nagy költekezésekről van szó.
– Nem értem, Zacsek, miért akar beleszólni a kedves anyósa ezekbe az országos ügyekbe? – csodálkoza atata. – Talán idős fejjel politikai pályára készül?
– Nem, hálistennek. Hanem azért szólna bele, mert kiderült, hogy a nyugdíjasoknak kell megmenteniük az országot a csődtől. Ha pedig az állam hozzányúl a nyugdíjához, amiért ő becsületesen leszolgált harmincöt évet, akkor talán joga van bele is szólni a politikába.
– Már megint a piszlicsáré anyagiakon akad fenn, Zacsek. Látszik, hogy nem ért a protokollhoz. Szem elől téveszti, hogy az elnöki pár az egész országot képviseli az ENSZ-közgyűlésen. Hogy nézne ki, ha a fogadáson az államfő egymagában ácsorogna, és legfeljebb a Dacsics Ivica külügyminiszterrel koccintgatna? Emlékezzen csak vissza a komcsi időkre, amikor az örökös elnököt a hajóútjain egy egész csapat kísérte, amelyben még szakácsok és fodrászok is voltak.
Jaés, amikor az örökös elnök egyszer az angol királynőnél járt látogatóban, a díszes fogadáson aranyeszcájggal terítették meg az asztalokat. A vendégek alig tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy ne vigyenek magukkal emlékként az értékes evőeszközökből. Rankovics belügyminiszter egy óvatlan pillanatban el is tüntetett egy arany kiskanalat a kabátzsebében.
A pohárköszöntőknél az örökös elnök is szót kér.
– Uraim, önök valószínűleg nem tudják, hogy kalandos életutam során bűvészként is felléptem. Most bemutatnék önöknek egy trükköt. Látják ezt az arany kiskanalat? Fogom, és beteszem a kabátzsebembe. És, csiribu, csiribá, hol van most a kanál? Nem fogják elhinni: a Rankovics zsebében! Vedd csak ki a zsebedből!
De nem csak nálunk derült ki az ég, hanem Angliában is. Erzsébet királynő állítólag még tapsikolt is örömében, de nem a meteorológia miatt, hanem amiatt, hogy a skótok többsége elutasította az elszakadást az Egyesült Királyságtól.
– Csak a szegény Dodikot sajnálom – sopánkoda amama. – Hallom, hogy nagyon megviselt állapotban vannak az idegei. Állítólag nyugtatókat szed.
– Hogy jön ide a Banja Luka-i despota, Tematild?
– Úgy, hogy túlságosan beleélte magát a skótok függetlenségébe, és most akkora csalódás érte, hogy depressziót kapott.
– Olvasom, hogy egész Banja Luka átvirrasztotta a népszavazás éjszakáját – fűzé hozzá a Zacsek. – Úgy szurkoltak a skót szeparatistáknak, mintha a belgrádi Zvezda játszana kupameccset egy bosnyák csapat ellen. Aztán reggel jött a keserű kiábrándulás, hogy a skótok többsége mégse akar kiválni. Pedig már verset is költöttek a független Skóciáról, amelyben megígérték nekik, hogy Banja Luka elsőként fogja elismerni őket.
– Nem csak az angol királynő lélegzett fel – bólogata atata. – Gondolom, Belgrádban is megkönnyebbültek, hogy a skótok nem szolgáltattak példát az izgága Dodiknak, hogy ő is megpróbáljon elszakadni Bosznia-Hercegovinától. Az hiányzana még ennek az országnak, hogy a boszniai szerbek bejelentsék: ide akarnak csatlakozni!
– Ki tudja, Tegyula, lehet, hogy lenne jó oldala is az egyesülésnek – okoskoda amama.
– Hogy jut eszedbe ilyen szamárság, Tematild?! – izgula atata. – Miért lenne jó nekünk, ha Dodikkal az élen fél Bosznia ide csatlakozna?
– Azért, mert akkor legalább lenne boszniai szén a fatelepen. Úgyis folyton arra figyelmeztet a Zorana miniszter, hogy fázni fogunk a télen, mert elmulasztottuk a behozatalt, és se elég gáz, se elég szén, se elég villanyáram.
A skótok iránti rajongásból egy Banja Luka-i manus elhatározza, hogy skót menyecskét hoz a házhoz. Elutazik Edinburgh-ba, és talál is egy csinos nagylányt. Felkeresi a családot, és megkéri a lány kezét.
– Elvennéd a lányom akkor is, ha nem adnék egy penny hozományt sem?
– El én!
– Akkor nem adom hozzád.
– De miért nem?
– Azért, mert van már elég hülye a családban.
PISTIKE, csalódott bűvész és garasos skót
