Annyi izgalom volt a héten, hogy atata meg a Zacsek zomzéd kénytelen volt minden este öt-hat korsó seritalt legurítani a zidegek nyugtatása végett.
– Engem csak az érdekel, Tegyula, hogy mikor kezdik levonni a fizetésedből a parádét? – kíváncsiskoda amama. – Csak nehogy decemberben kezdjék a levonást, amikor annyi a kiadás az ünnepek miatt!
– Honnan szeded, Tematild, hogy a fizetésünkből fogják levonni a Putyinnak rendezett díszfelvonulás költségeit? – bosszankoda atata.
– A piacon hallottam, Tegyula. Azt mesélik, hogy a Vucsics önzetlenül kölcsönt vett fel a fizetésére a parádé megrendezésére, hogy nekünk ne kerüljön semmibe, de elszámította magát, és nem lesz elég, ezért mindenkinek be kell szállni a törlesztésbe. Kíváncsi vagyok, mekkora lesz a havi részlet? Több-e, mint amit a szénért vonnak le?
– Ha tőlem függne, akkor tényleg a kormányfő fizetéséből vonnám le, mégpedig élete végéig – jegyzé meg a kukacos Zacsek. – Megérdemelné, már csak azért a felháborító kijelentéséért is, amitől rögtön kinyílott a bicska a zsebemben, hogy aszongya: azért kellett a defilé, hogy a polgárok gyönyörködhessenek a hadseregükben, melyet az ő pénzükből tartanak fenn. Hát tényleg hülyének nézik az embert! Mert ha engem kérdeznek, én inkább a pénzemben gyönyörködnék, mint az ilyen felesleges parádékban.
– Azért mégsem volt az kidobott pénz, Zacsek – inté őt atata. – Gondoljon a Déli Áramlattal érkező kiváló minőségű szibériai gázra, amivel majd olcsón fűtheti a lakását. Sokkal kényelmesebb, nem kell tűzifát hasogatnia, ami oly nehezére esik. Amellett az is fontos, hogy ápoljuk a stratégiai szövetséget egy ilyen hatalmas országgal, ha netán Albánia megtámadna minket. Ezért kellett az orosz elnök kedvében járni. Mindezt mérlegre tette a vezetőség, amikor a felvonulás megtartása mellett döntött. És persze azt is, hogy a lakosság nagy többsége, Nikolics elnökkel együtt, forró érzelmeket táplál Vlagyimir Vlagyimirovics iránt.
– Tudja mit, Gyula zomzéd? Akkor viseljék a költségeket azok, akik ilyen forró érzelmeket táplálnak iránta. Én meg legfeljebb akkor fogok tapsolni nekik, ha a ruszkik olcsóbban adják nekünk a gázt. De erre körülbelül annyi az esélyünk, mint arra, hogy marslakók látogatnak meg bennünket.
Belgrádban leszáll egy idegen űrhajó. Mindenki legnagyobb meglepetésére háromlábú, háromfejű lények lépnek ki belőle. Felállítják a tolmácsgépet és megkezdik a párbeszédet.
– Honnan jöttök?
– Kétmillió fényév, Zoak.
– Nálatok mindenkinek három lába van?
– Talaj egyenetlen, biztos járás.
– És mindenki háromfejű?
– Igen. Bal fej, tudomány. Jobb fej, művészet. Középső fej, sportok.
– És nálatok mindenki ilyen furcsa fehér fejfedőt hord?
– Csak albánok.
Ámde a Partizán stadionban is nagy volt a meglepetés, pedig nem is idegen űrhajó ereszkedett le a keddi szerb–albán focimérkőzésen, hanem csak egy miniatűr drón. Mégis akkora káosz keletkezett, mintha űrlények érkeztek volna.
– Nem értem, Tegyula, hogy miért háborodtak fel ennyire a szerb szurkolók a drón miatt, hogy rögtön nekiestek az albán focistáknak? Amikor ők csak felebaráti üzenetüket akarták kifejezni – csodálkoza amama.
– Honnan szeded ezt a marhaságot, Tematild, hogy felebaráti szándék vezérelte azokat, akik a stadion fölé küldték eme távirányítású repülő alkalmatosságot?
– Úgy hallottam, hogy rendes, templomba járó emberekről van szó. Ami abból is látszik, hogy előzőleg felkeresték a Gábriel arkangyalról elnevezett templomot a focipálya mellett. Biztosan meghallgatták a pópa esti prédikációját, és az annyira meghatotta őket, hogy utána testvéri üzenetet küldtek a szurkolóknak.
– Akárkik is voltak, jól leégették a rendfenntartókat, az szent – kuncoga a Zacsek. – Ekkora biztonsági intézkedések mellett valaki felmászhatott a templom tetejére, és elindíthatott egy Nagy-Albánia térképét hordozó drónt! Így akár plasztikbombát is eljuthattak volna a stadionba, ahol Nikolics elnök is ott volt a díszpáholyban. Mit mondjak, alaposan megleckéztették a belgrádiakat, akik a szkipetárokat előszeretettel állítják be tanulatlan favágókként. Jó nagy pofont kaptak tőlük!
– Sajnos, nekünk is kijut a pofozkodásból – sóhajta atata. – Ha nem is közvetlenül, akkor közvetve. Mert amíg e balkáni nemzetek között ekkora a gyűlölködés, amint azt a keddi incidens tanúsította, addig mi sem érezhetjük jól magunkat. Rögtön beindult a propaganda, hogy ezzel vérontást akartak kiváltani a focipályán, sőt destabilizálni akarták egész Szerbiát! És hogy nem is az albánok eszelték ki a provokációt, hanem a nyugati titkosszolgálatok. Mert így akarták meghiúsítani a szeretett orosz elnök látogatását. Pedig, ahogy én látom, lényegében forrófejű nacionalisták felelőtlen akciójáról van szó, amiből nem kellene ekkora felhajtást csinálni, mert ezzel csak az ő ázsiójukat növelik.
– Nem tudom, mikor lesz a közvetítés a tiranai visszavágóról? – érdeklőde amama.
– Mióta izgat téged a foci, Tematild?
– Nem a foci izgat, hanem az, hogy küldenek-e a szerbek is drónt a visszavágóra, Nagy-Szerbia térképével? Hadd idegeskedjenek egy kicsit az albán vendéglátók is.
Megkérdezik a szerbet, az albánt és az amerikait, hogy mennyiért lövetnék ki magukat az űrbe.
– Én harmincezer dollárért – mondja az albán. – Ebből tízezret adnék a gyerekeknek, tízet a feleségemnek, tízet megtartanék.
– Én nem vállalnám kevesebbért, mint hatvanezer dollár – mondja az amerikai. – Húszat adnék a gyerekeknek, húszat a feleségemnek, húszat pedig megtartanék.
– És te? – kérdi az amerikai a szerbtől.
– Én kilencvenezerért vállalnám. Neked adnék harmincat, mert tied az űrhajó, harmincat megtartanék, harmincért meg kilőnénk a Fadilt.
PISTIKE, stratégiai szövetséges és meghatott szurkoló
