Amama sehogy se érti, hogy az a fránya Amerika miért truccol folyton Szerbiával.
– Honnan szeded ezt a butaságot, Tematild, hogy Washington betart a szerb kormánynak? – bosszankoda atata. – Amikor az amerikai nagykövet éppen a héten dicsérte meg őket a reformokért.
– Nem lehet butaság, Tegyula, mert mindenki erről beszél. A borotvaeszű Vulin miniszter ugyanis megfejtette, hogy miért küldték haza Hágából Sejsej vajdát. Sose találnád ki: nem a betegsége miatt, hanem Amerika miatt. Mert azt akarják, hogy a komisz vajda megingassa Szerbiát és aláássa a szorgalmas Vucsicsot. Ezért amikor azt mondja, hogy meg akarja buktatni a hazaáruló kormányt, akkor az ő szájából tulajdonképpen Amerika üzen nekünk.
– Hálistennek, hogy ilyen bölcs minisztereink vannak, mint eme ex-komcsi JUL-os káder! – válaszola atata. – Biztosan Moszkvából, a volt főnökasszonyától, Milosevicsnétől kapta a tippet. Minden mögött a Nyugat fondorlatait fedezik fel, mintha azoknak más gondjuk se lenne, mint egyfolytában azon törni a fejüket, hogyan árthatnak a példás Szerbiának? Hogyan vehetnék rá, hogy fordítson hátat a zeretett orosz bratyóknak?
– El tudom képzelni, amint Obamáék nagy titokban összedugják a fejüket Washingtonban, és elhatározzák, hogy bevetik a csetnikvajdát Belgrád ellen – kuncoga az epés Zacsek. – Ő lenne a titkos csodafegyverük a ruszkikkal folytatott geopolitikai versengésben és az olyan zseniális szerb politikusok megbuktatásában, mint amilyen Vulin. Igaz, hogy egy kicsit gyengélkedik mostanában, de arra azért még futja az erejéből, hogy néhány mítinggel felfordulást okozzon és megbuktassa a kormányt.
– Jaj, csak ne fesse az ördögöt a falra, Zacsek zomzéd! – aggóda amama. – Elegem van már a felfordulásokból. Már meg is jelentek a vajda plakátjai a falakon, és az önkiben is láttam néhány gyanús szakállas alakot, amint a tejtermékek körül ólálkodtak.
– Mi köze a vajdának a tejtermékekhez, Tematild? – döbbene atata.
– Az a köze, Tegyula, hogy nyolcvannyolcban is úgy kezdődött a jogurtforradalom, hogy kiosztottak a mítingelőknek egy csomó aludttejet. Felét megitták, a másik felével pedig megbuktatták a vajdasági hatalmat. Csak akkor még nem volt ilyen drága a tej. Nem tudom, hol találnak most annyi elszánt mítingelőt, aki a mai piaci árak mellett hajlandó élelmiszerrel dobálózni?
– Az igaz, jól felmentek megint az árak – helyesele a Zacsek. – Az én anyósom is panaszkodik, hogy folyton drágul a hús, de már a káposztát is alig tudjuk megfizetni, olyan sokba kerül az idén. Ami azért izgatja különösen az anyósomat, mert a töltött káposzta a kedvenc eledele. Mondtam is neki: anyuka, ne siránkozzon, majd jóllakik kormánystatisztikával.
– Hogyhogy statisztikával, Zacsek?
– Úgy, hogy van, aki húst eszik, és van, aki csak káposztát, de a statisztika szerint mindannyian jól laktunk szármával. Nálunk is ezzel etetik a jónépet.
– Már maga is ilyen konyhai logikával jön elő, mint az én feleségem – inté őt atata. – De ne is emlegesse ezt a nehéz ételt, mert csak feljön tőle a gyomorsavam.
A Zacsek anyósának is ez a baja. A múltkor utazott a buszon, és az újságban, amit olvasott, megakadt a szeme a halálozási statisztikán. Annyira felcsigázta a hír, hogy odafordult a szomszédjához:
– Hallotta már, hogy minden pillanatban, amikor csak levegőt veszek, meghal valaki az országban?
Mire a szomszéd utas rezignáltan:
– Az lehet, asszonyom. De én a maga helyében megpróbálkoznék a fogmosással!
Ámde azért akadnak, akiknek nem csak káposztára, hanem igazi szármára is futja. Legalább annak a 214 bankbetétesnek, akinek egymillió eurónál nagyobb megtakarítása van.
– Az idegesít a legjobban, hogy engem is milliomosnak néznek – panaszkoda a Zacsek. – Pedig azt az ötezer dinárt is alig tudtam összekaparni, amit adóként vetettek ki a házamra. Ráadásul öt órát kellett sorban állnom a tolóablaknál, hogy meg ne büntessenek.
– Nem értem, Zacsek, ki nézi magát milliomosnak ebben az elnyűtt ancugban meg félretaposott cipőben? – csodálkoza atata. – Már ne haragudjon, de én inkább hajléktalannak nézném.
– Az adóhivatal néz milliomosnak, Gyula zomzéd. Ötvenezer dinár büntetéssel fenyeget, ha elmulasztom idejében befizetni az ingatlanadót. Nem olvasta az újságokat? Ki tud egyáltalán ekkora bírságot megfizetni? Nem csoda, hogy ezekben a napokban leírhatatlan tumultus van az adóhivatalokban. Hogy ott miket mondanak az emberek a kormányra! Ha azt hallaná a Vucsics, rögtön lemondana. Nem várná a Sejsej vajdát, hogy leváltsa.
– Azért nem kell pánikba esni, Zacsek. Egy nyilvánvalóan téves rendelkezésről van szó az ötvenezres bírság esetében, amit a korábbi pénzügyminiszter, a buzgó ifjonc Krsztics talált ki, de úgy sem lehet érvényesíteni. Ne izguljon, látott már maga olyan esetet, hogy ebben az országban betartják a törvényt?
– Nem sokat, de amilyen peches vagyok, majd pont velem kezdik.
Egy fiatalember áll a bíróság előtt. A vád: megverte az anyósát. A bíró huszonötezer dinár büntetést szab ki.
– De miért huszonöt ezer, bíró úr?
– Azért, mert ötezer a bírság, és húszezer az élvezeti adó.
PISTIKE, fondorlatos bankbetétes és buzgó statisztikus