Amama nem győz csodálkozni azon, hogy a zerbek rokonok az arabusokkal! Mert eddig csak a nagy ruszki testvérekről hallott.
– Érdekes, Tegyula, hogy eddig ezt valahogy titkolták nálunk, mint a szegény rokonokat szokták. Biztosan szégyellték, hogy lepedőt viselnek, sapka helyett meg konyharuhát a fejükön. Csak amióta ilyen gazdagok, azóta fedezték fel őket.
– Honnan szeded ezt a szamárságot, Tematild, hogy a távoli arabok rokonok lennének a szerbekkel? – idegeskede atata. – Már a vallásuk is más, nem beszélve a nyelvükről.
– Nem szamárság, Tegyula, mert a Nikolics Tómó áradozott róla a héten, amikor az emírségekbe látogatott. Hogy aszongya: rögtön megérezte, hogy rokonok közé érkezett, és hogy hozzá hasonló emberek veszik körül. Meg tudom érteni, mert én is ezt szoktam érezni, ha átmegyek Szegedre bevásárolni.
– Ebből még nem következik az, hogy tényleg rokonok, Tematild.
– Az lehet, de azt is mondta, hogy még a múltjuk is hasonló Szerbiáéhoz, mert ők is folyton a szabadságért ontották a vérüket. Ezért kell velük együttműködni, az új rokonokkal, mert ami nekik van, az nincs Szerbiának. Ami meg Szerbiának van, az nincs nekik!
– Hát, egy kicsit elvetette a sulykot az elnök, az igaz – bólogata atata. – Annyira igyekezett udvarolni a vendéglátó Zajed sejknek, megalapozni a barátságot, hogy erős túlzásokba esett. Akárcsak a Putyin tiszteletére rendezett belgrádi parádén, amikor udvariasan felsegítette a kabátot a vendégre, mintha az inasa lenne. Most is ez a túlbuzgóság vett rajta erőt.
– Egy dologban viszont nagyon fején találta a szöget – jelentkeze a kukacos Zacsek. – Abban, hogy ami az emírségeknek van, az nincs Szerbiának, és fordítva. Merthogy nekik valóban annyi a pénzük az olajkutakból kifolyólag, hogy már nem is tudják, hová szórják el. Mi meg olyan csórók vagyunk, hogy a templom egere hozzánk képest dúsgazdag tájkun. Nem csoda, hogy már három páncélozott luxusautót adományoztak a belgrádi vezetőknek. Gondolták, hadd autókázzanak, szegények!
– De aszalt szilvájuk azért nincs nekik, arra mérget veszek! – kontráza amama. – Biztosan erre gondolt a Tómó. Én csak aszalt datolyáról tudok, de az nem olyan egészséges, mert túl édes és hizlal.
– Az lehet, hogy nem egészséges, de segít a felejtésben – titokzatoskoda a Zacsek.
– Maga meg a rébuszai, Zacsek! – idegeskede atata. – Mire céloz?
– Arra, hogy egy-két szem datolyától az elnök nagyvonalúan megfeledkezett arról a kellemetlen tényről, hogy az újdonsült rokon, Zajed sejk az elsők között ismerte el Koszovó függetlenségét, amit akkor itt halálos sértésként könyveltek el. Például most is a szerb elnök mellett vendégül látta Atifete Jahjaga koszovói elnök asszonyt. Együtt szurkolták végig a Forma–1-es autóversenyt Abu Dhabiban.
– Hja, Zacsek, maga se lenne finnyás az ő helyükben, ha ekkora lóvéról lenne szó, mint amennyit Belgrádban remélnek a muszlim testvérektől. Az anyósát is hogy kényezteti, pedig se nem sejk, se nincs olajkútja. Csak egy soványka, megcsapolt nyugdíja.
Ámde Zajed sejk nemcsak a zerb vezetőkkel udvarias, hanem a nőkkel is! Egyszer sétál a sivatagban, előtte ötven méterrel megy legkedvesebb felesége, Fatima. Szembejön vele egy másik sejk, és méltatlankodva felkiált:
– Mit csinálsz, Ahmed? Nem tudod, hogy a Korán szerint az asszonynak ötven méterrel az ura mögött kell mennie?
– Igaz, Ali, igaz. Csakhogy amikor a Koránt írták, még nem volt elaknásítva a sivatag.
Ámde a Zvezda-szurkolók nem olvastak az újságban az új muszlim rokonságról, mert továbbra is török vért akarnak inni! Erre buzdították egymást a belgrádi stadionban kifeszített molinón. Bosszúból, mert Isztambulban egy elvetemült török drukker leszúrta egyik társukat.
– Én már attól féltem, hogy búcsút kell intenem annak a régi vágyálmomnak, hogy egyszer, ha felvirrad ennek az országnak, elviszem a feleségem nyaralni a festői török riviérára.
– Miért mondana le erről a szép tervéről, Zacsek zomzéd? – érdeklőde amama. – Bárcsak az én férjemnek lennének ilyen álmai!
– Azért mondok le, mert hadat üzentünk a galád Törökországnak. Vagy legalábbis erre következtettem a kormánytagok vehemens nyilatkozataiból. Először azt hittem, hogy a török hadsereg tűz alá vett egy belgrádi turistacsoportot, vagy tankokat vonultatott fel a stadionban, azért háborognak. Aztán kiderült, hogy csak a drukkerek csaptak össze, és eközben történt a tragikus késelés. De úgy kioktatták az isztambuliakat, mintha az ottani hatóságok tehetnének az incidensről, és mintha Szerbia lenne a nyolcvanmilliós középhatalom, és nem Törökország.
– Egy dolgot közben elfelejt, Zacsek – inté őt atata. – Azt, hogy mi és az oroszok kétszáz millióan vagyunk, ahogy patrióta körökben szokták mondani. És akkor még nem számoltam Zajedékat.
A Zacsek sógora panaszkodik az orvosnak:
– Nagy bajban vagyok, doktor úr! A feleségem teljesen kikészíti az idegeimet. Folyton zsémbeskedik, veszekszik velem, mindenbe beleköt. Néha már attól tartok, hogy elvesztem a türelmemet. Mondja, hogy szabadulhatnék meg a gondomtól?
Erre az orvos:
– Miért nem viszi el a kedves feleségét egy szép tengerparti nyaralásra? Például a török riviérára?
– Nem ér semmit. Tud úszni.
PISTIKE, finnyás rokon és vehemens drukker
