Elment a legnagyobb. A megismételhetetlen. A legenda. Isten keze és bal lába. A csodálatos Diego Armando Maradona. Ezekkel a szavakkal fogadta a hírt atata az argentin futballista haláláról. Bekapcsolta a laptopot, maga mellé ültetett, és azt mondta, most majd megmutatja nekem, hogy kell rúgni a bőrt, és rákeresett a világklasszis focista legemlékezetesebb pillanataira. Mi tagadás, leesett az állam, merthogy káprázatos volt, ahogy ez az ipse kezelte a labdát, már a melegítésbe is apait-anyait beleadott, futott, cselezett, futott, cselezett, cselezett, cselezett – és gólt rúgott.
– Egy zseni volt, igazi nagy futballista, őhozzá viszonyítva ezek a mai játékosok csupán elkényeztetett, túlfizetett ficsúrok – heveskede az öreg.
– Bizony, nagy játékos volt, kézzel-lábbal adta a gólokat – jegyzé meg csípősen amama.
– Még zép, hogy adta őket! – lelkesede a fater. – És csakis azért, mert ő mindig szívvel-lélekkel játszott, nem amolyan számításból, mint egyes mai sztárocskák, akik hogyha éppen orrolnak valamiért az edzőre vagy a klubvezetőségre, akkor csak olyan tessék-lássék módon lézengenek a pályán, nem, kisanyám, a Nagy Diego mindig teljesen odatette magát, és hát, mi tagadás, egyszer a kezét is, de az abban a pillanatban igazából Isten Keze volt.
– Még jó, hogy akkoriban nem volt videóbíró, hogy leellenőrizzék – csipkelőde a muter.
– Száz zerencse, Tematild, hogy nem volt! – mondá elhűlve atata. – És milyen kár, hogy most van! Már több tizenegyest fújnak egy mérkőzésen, mint zabadrúgást, több a leshelyzet, mint a szöglet, totál megölik a játékot a sok digitális vonalhúzogatással, hogy kiderítsék, a labda elrúgásának pillanatában a csatár vagy a hátvéd lábujja volt-e közelebb a kapuhoz. Képzeld el, hogyan élveznéd a koncertet, ha egy nagyzenekar másfél órás hangversenyét minden alkalommal félbeszakítanák, hogyha az egyik hegedűs egy tizenhatod hanggal megtévedne!
– Jól van, Tegyula, egy szót sem szóltam – próbálá lehűteni az öreget amama –, egyébként is ehhez te úgyis jobban értesz, hanem azt áruld el inkább, mit szólsz ahhoz, hogy a szórakozóhelyek korai bezárása miatt nagyon felkapott jelenség lett az úgynevezett Covid-buli?
– Mit lehet erre mondani – voná meg a vállát a fater. – Én is buliznék már egy nagyot, a járványügyi előírások szerint azonban, tudtommal, a kivételes eseteket leszámítva, egy helyen nem lehetnek többen öt személynél. Ebből kiindulva egy buli megszervezése kimeríti az egészségügyi jogszabályok alkalmazásának elmulasztása járvány idején elnevezésű bűncselekményt. Leellenőriztem, Btk. 248. szakasz, az elkövető pénzbüntetéssel vagy három évig terjedő börtönbüntetéssel büntetendő. A fertőző betegség terjesztése viszont három évig terjedő börtönbüntetéssel büntetendő (249), ha pedig annak következtében valaki meghal, az elkövető két évtől tizenkét évig terjedő börtönbüntetéssel büntetendő (259).
– Jesszusom, ilyen zigorú előírásaink vannak – hüledeze az öreglány.
– Naná, hogy vannak – bólogata atata –, csak most a járvány idején kerültek a közvélemény figyelmébe. Engem azonban sokkal jobban izgat, hogy a hatóságok hogyan fogják ellenőrizni ezeket a házizsúrokat, pláne a zlavákat meg a maszkmentes híveket: Covid-ellenőrök mennek majd házról házra, épületről épületre, és hallgatóznak, hol lehetnek többen öt főnél?
– Ugyan – legyinte a muter –, feljelentik majd őket a zomzédok.
– Ahogy mondja, zomzédasszony – helyesele az éppen betoppanó Zacsek.
– Én mindig tudtam, zomzéd, hogy magára lehet számítani – kedélyeskede az öreg.
A zsúrokról pedig a Zacseknek egy vicc jutott eszébe.
Férj és feleség sétálnak az utcán. Egyszer csak az egyik szórakozóhely előtt megpillantanak egy dülöngélő, részeg férfit.
– Jé, ez a volt pasim! – ámuldozik a nő. – Tíz évvel ezelőtt megkérte a kezem, de nemet mondtam neki.
– Úgy látszik, azóta is ünnepel – jegyzé meg a férj.
– Ha jól kikacagtátok magatokat, lenne egy kérdésem – mondá bosszúsan az öreglány. – Az izgat, hogyan fogják korlátozni az utasok számát a városi buszokban. Felszállnak a kommunálisok, és ha több az utas a kelleténél, akkor néhányat leküldenek?
– Jó kérdés – bólogata egyetértően a Zacsek. – Na de hogyan döntik el, kinek kell lemennie, elmondják az Ecc, pecc, kimehetszet?
– És ha netán a sofőrt számolják ki, akkor mehet mindenki gyalog – kuncoga a fater.
– Az a baj, hogy a rengeteg új szabály közül sok esetben nem tudjuk, hogyan történik annak gyakorlati alkalmazása – mondá amama.
– Meg az is baj, hogy miközben tombol a járvány, napi 6–7 ezer új esetet regisztrálnak, a járványügyis Kon szerint azonban ennél valószínűleg tízszer nagyobb a naponta megfertőződöttek száma, és 2 ezer egészségügyi dolgozó is koronavírusos, egyesek a zilvezterezést zervezik – dünnyöge a Zacsek.
– A zemberek minél előbb túl akarnak jutni ezen a zörnyű 2020-as éven – magyarázá a muter.
– Ezt megértem, zomzédasszony, de vajon tudják-e azt, mit hoz majd 2021. Lehet jobb, de lehet rosszabb is – óvatoskoda a Zacsek.
– Minden benne van a pakliban, de higgyünk abban, hogy az első változat valósul meg. Annál is inkább, mert egy friss tudományos tanulmány szerint az optimisták tovább élnek – bölcselkede az öreglány.
– Akkor biztos így is van – mondá némi malíciával a hangjában atata –, feltéve, ha közben valami nyavalya nem éri őket. Ellenben ismerek én olyat, aki már harminc éve a világvégét vizionálja, és kutyabaja.
– Nem ijesztgetésképpen mondom – jegyzé meg a Zacsek –, de azt láttam a mindentudás enciklopédiáján, más néven: a Facebookon, hogy a Mad Max II is 2021-ben játszódik, és ugye tudják, az ott hogyan fest.
– Apokalipszis után járunk – eleveníte fel magában a fater régi moziélményét. – A zemberek bandákba verődve harcolnak a megmaradt kevéske olajért a kietlen pusztaságban.
– Ez nyolcvanas évek eleji jövőkép – legyinte amama. – Ma már ilyen veszély nem fenyeget bennünket, merthogy vannak elektromos autók.
– Hát, ha a jövőbeni sivatagban is annyi töltőállomás lesz az elektromos automobilok számára, mint jelenleg felénk, akkor bizony elkerülhetetlenek lesznek a bandaháborúk – sóhajta a Zacsek.
– Pedig nem ártana, ha több elektromos autó járna felénk, mert a légszennyezés a héten is jócskán magas volt – mondá az öreg.
– Jaj, Tegyula – így a muter –, ennyit emlegetni a légszennyezést már provokáció.
– Manapság már az is annak zámít, ha megdicsérsz valakit – fűzé hozzá a Zacsek.
– Vagy ha hangot adsz ama vágyadnak, hogy jólesne már kirázni a balhákat – nyugtázá atata.
– Micsoda fránya táncmulatságról ábrándozol, Tegyula – hörtyene fel az öreglány –, hol élsz te?! Jön a home office, az online suli, meg kezdődik az adventi időszak, ideje elcsendesedni.
– Egész évben olyan csendes vagyok, mint az üres kocsma – méltatlankoda a fater. – Különben meg miféle elcsendesülésről beszélsz, Tematild?! A városban most kezdődik a petárdaszezon! Őszintén, én már a havazást várom. Miközben a koronavírusos híreket olvasom, arról ábrándozom, hogy felmegyünk egy hegyre, kibérlünk egy kunyhót, napközben sétálunk a hegytetőn, síelünk, meg fát vágunk, esténként pedig befűtünk, hallgatjuk a pattogó tüzet, és gyertyafénynél régi filozófusokat és költőket olvasunk.
– Ugyan ne beszélj össze ennyi badarságot, Tegyula – szakítá félbe az öreget amama. – Nem is tudunk síelni!
Amiről a Zacseknek a következő vicc jutott az eszébe.
A feleség kétségbeesetten rázza alvó férjét.
– Ébredjél már, ember!
A férj felriad.
– Mi van, ti történt?!
– Beszéltél álmodban.
– Na és?! Hát már ott sem szabad?!
Pistike, cselezve balhákat rázó bulikirály
