A héten néhány napig fájt a hasam, amama nem győzte itatni velem az almaecetes vizet, aminek undorító íze van. Közben többször is kikérdezett, mi mindent ettem a napokban, s miután sokszorosan elmondtam neki, eltökélte, hogy értesíti a dologról a Vučkót.
– Mi köze a zállamfőnek ahhoz, hogy a Pistinek fáj a hasa?! – kérdé atata.
– Már hogyne lenne?! – hörtyene fel amama. – A Vučkónak mindenhez köze van! Az iskolában nyilván romlott virslit adtak uzsonnára a gyerekeknek, attól fájhat a gyerek hasa.
– De akkor a felügyelőséget hívd, Tematild! – javasolá atata.
– Á, Tegyula, te mintha a fellegekben élnél – válaszola amama. – Itt csak az rendeződik el, amit a zállamfő kézbe vesz. A svájcifrank-hitelesek milyen sokáig tiltakoztak, mindhiába, a Vučkónak elég volt egyszer kimennie közéjük, és néhány napon belül a Legfelsőbb Semmítőszék máris állást foglalt a kérdésben, mégpedig a hitelesekre nézve igen kedvezőt.
– Az lehet, hogy csak véletlen egybeesés – magyarázá atata –, tudod, létezik a bírói függetlenség, és…
– Ugyan hagyjál ezekkel a jogi okoskodásaiddal – szakítá félbe az öregfiút amama –, lehet, hogy az egyetemi tankönyvekben minden úgy van, ahogyan te mondod, de a valóság az egészen más kategória, fogd már fel végre, ebben a zországban a Vučko a mindenes ügyintéző: ő az államfő, az összes miniszter, valamennyi felügyelő, mezőgazdasági, oktatásügyi és közlekedési szakértő, én már azon sem csodálkoznék, ha valamelyik kórházban szükség esetén beállna műteni, úgyhogy ha szeretnéd elintézni ügyes-bajos dolgodat, neki kell szólni.
– Valóban sok igazság van abban, amit zomzédasszony mond – bólogata az éppen betoppanó Zacsek zomzéd. – Nekem csak az fúrja az oldalamat, minő véletlen, hogy amikor a zelnök bejelentés nélkül a szerencsétlen hitelesek közé ment, több tévéstáb is épp arra járt, hogy megörökítse eme magasztos pillanatot.
– Engem, zomzéd – morfondíroza atata –, kiráz a hideg attól, ha valaminek a megvalósításához arra van szükség, hogy valaki elintézze. Ez azt jelenti, hogy ha nincs az a valaki, akkor lehet, hogy nem fog sikerülni elintézni olyasvalamit, ami a jogszabályok szerint járna az állampolgárnak. És annak a jele, hogy ha az ember ismeri a megfelelő személyt nyilván olyasvalamit is el lehet intézni, ami a jogszabályok szerint nem járna. Mindez azt jelenti, hogy az intézmények nem működnek kellőképpen, ami pedig annak a jele, hogy egyesek a jogszabályok fölött állnak.
Hogy kimentse atatát a letargiából, amelybe süllyedni kezdett, a Zacsek gyorsan elmesélt egy viccet.
A felügyelőség képviselői egy reggel betoppannak az egyik közvállalatba, és elkezdik tanulmányozni a cég dokumentációját. Miután egész délelőtt az iratokat silabizálták, megkérdik az egyik dolgozót.
– Árulja már el, hány ember dolgozik ebben a vállalatban?
A dolgozó rövid gondolkodás után így válaszol:
– A főnökkel együtt húszan.
– És a főnök nélkül?
– A főnök nélkül senki!
Amama szerint hasonló a helyzet a haladó pártban is. Azért tűnik néha kissé idegesnek a szegény Vučko. Atata azonban úgy látja, hogy a zállamfő idegessége a hatalomellenes tiltakozásokkal hozható kapcsolatba. Úgy véli, hogy a két helyi seriff, a brusi hőszerelmes Jutka- és a grockai ex-vasutas Simonović-ügyből sem lett volna semmi, ha nincsenek a városok utcáin a tüntetők.
– Idegességéről árulkodik az is, hogy nem akar nyilatkozni a neki nem tetsző médiának – mondá a fater.
– Biztos azért, mert ott nem holmi aranyos Barbarák faggatnák – kuncoga a Zacsek.
– Na de hova fut ki ez az egész? – kérdé amama. – Lesznek rendkívüli választások?
– A haladók elnöksége szeretné, csak a Vučko tartózkodó – magyaráza a Zacsek. – Ő még mindig töpreng, biztos kivár, hová fut ki az április 13-ára bejelentett ellenzéki óriástüntetés: a D-Day!
– A lényeg – nyugtázá atata –: ha nem lesznek választások, akkor azért nem lettek, mert a bölcs vezér jól mérte fel a helyzetet, hiába döntött a többség másképp; ha pedig lesznek, akkor azért lesznek, mert a vezér eleget tett a többségi óhajnak, hiszen ő ilyen demokrata lelkületű.
– Én meg azt gondolom, zomzéd – mondá a Zacsek –, hogy ezek úgy elbeszélnek egymás mellett, mint a fülvizsgálatra várakozó nyugdíjasok.
– Béla, tetszik az új hallókészülék, amit vettél – mondja az első. – Mennyibe került?
– Fél tíz múlt pár perccel – válaszolja a másik.
Nagy örömünkre, többnapos tiltakozás után az alacsony fizetés és a rossz munkakörülmények miatt, a héten a postások újra felvették a munkát, már tele is pakolták a postaládánkat számlákkal meg a múlt havi újságokkal, ám nem álltak el az igazgatónő menesztésére vonatkozó követelésüktől.
– Nem csoda, hogy nem szeretik a Mirát – állapítá meg amama –, a nyugdíjaspárti postaigazgatónő rendőrséggel fenyegette meg a tiltakozó dolgozókat, és azt üzente nekik, örüljenek, hogy kapnak fizetést, miközben a szegény irodistáknak luxusautókat meg klímákat vásárolt rogyásig.
– Én meg azt nem értem – értetlenkede a fater –, hogy ha valaki nyugdíjas, akkor hogyan lehet igazgató?! Ha viszont még nem nyugdíjas, akkor hogyan lehet a nyugdíjas párt tagja?!
– Már hogyne lehetne, zomzéd – mondá a Zacsek –, azt mondják, a pártnak népes ifjúsági tagozata is van!
– Nahát! – hüledeze atata. – Már csak arra lennék kíváncsi, milyen megfontolásból lép be egy huszonéves a nyugdíjas pártba.
– Hej, zomzéd, hát ugyanabból, mint az összes többi párttag az összes többi pártba – mondá sejtelmesen a Zacsek –: hogy hozzájáruljon a társadalom felvirágoztatásához! – mire mindketten felröhögtek.
– Azért, nem irigylem őket – mondá rezignáltan amama –, mire elérik a nyugdíjkorhatárt, valószínűleg már nyugdíj sem lesz.
– Biztos úgy voltak vele, ha már nem lehetnek nyugdíjasok, legyenek legalább nyugdíjaspártiak – állapítá meg a fater.
Amiről a Zacseknek egy vicc jutott az eszébe.
Jézus sétál a főutcán. Köré gyűlnek az emberek, és csodálják. Jézus odalép egy vakhoz, ráteszi a kezét a vak szemeire, mire az rögtön látni kezd. Odalép egy sükethez, ráteszi a kezét a süket füleire, az rögtön hallani kezd. Odalép egy harmadik atyafihoz, mire az rémülten hátrál:
– Hozzám ne nyúlj, rokkantnyugdíjas vagyok!
Ámazonban úgy tűnik, hogy Jézus Krisztusnak immár nagy konkurenciát jelent a Harry Potter és a Hello Kitty.
– Hallottátok – magyarázá felháborodva a fater –, lengyel papok egy csoportja máglyára vetette többek között a népszerű regényhősről, a Harry Poterről szóló sorozat köteteit, a csajok kedvenc mesefigurájára, a Hello Kittyre pedig a szentségtörés megtestesítőjeként tekint.
– Hallgassál, Tegyula, mert még magadra haragítod a papokat – figyelmezteté őt amama.
– Ugyan mivel haragítanám őket magamra, Tematild?! Csak azt mondom, ami történt. Ők is emberek, és amennyire ismerem őket, ugyanannyira esendők, mint te meg én. És a jó papok ezzel tisztában vannak! És azzal is, hogy Istent minden tisztességesen végzett foglalkozással lehet szolgálni. Amazok pedig, akik hivatásukból kifolyólag megkülönböztetett bánásmódot igényelnek, nem érdekelnek. Főképp nem az efféle könyvégetők!
Hogy megerősítse atata álláspontját, a Zacsek gyorsan elmesélt egy viccet.
A pap és az autóbuszsofőr a mennyország kapujában állnak. Szent Péter végignéz rajtuk, és elsőként a buszsofőrt tessékeli be a mennyországba, mire a pap fellázad.
– Miért előbb ő, amikor én pap vagyok?!
– Azért, mert amikor te miséztél, mindenki aludt, amikor pedig ő vezetett, mindenki imádkozott.
Pistike, hasfájós ügyintéző és demokrata lelkületű fantasztikusirodalom-rajongó
