A zősök totál lehidaltak az ENSZ azon kimutatásától, hogy először a világtörténelemben az a helyzet állt elő, hogy a 65 éven felüliek száma meghaladta az 5 éven aluliak számát. Bár én nem értem, mi ebben a meglepő, amióta az eszemet tudom, akárhova mentem, kivéve talán a bölcsődét, mindig több volt körülöttem a néni meg a bácsi, mint a bepisilős gyerkőc. Akármerre nézek, idős emberek: piacon, boltban, utcán. Egyesek bottal tipegnek, mások virgoncan húzzák maguk után bevásárlókocsijukat, és olyanok is akadnak, akik villanybicajjal hasítanak.
– Képzeld, Tegyula, ennek a tendenciának milyen szociális és gazdasági következményei lehetnek majd hamarosan a világ fejlettebb részében – lamentála amama.
– Ami a legzörnyűbb, Tematild, a helyzet felénk sem rózsásabb – csóválá a fejét atata. – Zerbia sohasem volt öregebb. Az átlagéletkor az országban jelenleg 43 év, a 65 éven felüliek aránya pedig közel 20 százalék. Bele sem merek gondolni, mekkora nyomás hárul az egészségügyre és a nyugdíjbiztosítási alapra, hiszen folyamatosan növekszik a nyugdíjasok száma.
– Ez mind borzasztó – bólogata a Zacsek –, ám a számok függvényében logikus következménye az évtizedek óta tartó globális folyamatoknak. Míg 1960-ban az átlagos élettartam világviszonylatban 52 év volt, ma már 72 év. Japánban immár átlagosan 84 évig élnek az emberek, s itt a lakosság 27 százaléka idősebb 65 évnél. Emiatt a japán kormány a nyugdíjkorhatárt 70 évre tolná ki.
– Attól tartok, hogy mire mi odaérünk, nálunk is 70 lesz – így a fater. – Hetvenkedhetünk majd jódolgunkban!
– Képzeljétek el, ha vénségetekre kórházba kerültök, csinos nővérkék helyett majd járókeretes nénik mennek beadni az injekciót – kuncoga az öreglány.
– Az ifjú munkatársak pedig megviccelnek bennünket, mint a mókás kedvű suhancok az öreg székelyt a kocsmában – mondá a Zacsek, és elmeséle egy viccet.
Az öreg székely bemegy a kocsmába, és kér egy felest. Néhány fiatal ott vidámkodik a közelében, majd összesúgnak, hogy hogyan toljanak ki az öreggel.
Szépen kivárják, és egy alkalmas pillanatban bedobnak egy Viagrát a pálinkájába. Az öreg komótosan felhajtja. Kis idő múltával kimegy a WC-re. Ahogy jön vissza, látják, hogy összevissza van vizelve a nadrágja. Kérdezik tőle:
– Mi történt magával bátyám?
– Kimentem, elővettem, hát láttam, hogy nem az enyém, és visszatettem.
– Az is megtörténhet, hogy mire elérjük az áhított korhatárt, már meg is szűnik a nyugdíj – mondá atata.
– Kénytelenek lesznek majd a Pisti és a Peti eltartani bennünket – jegyzé meg amama. – Feltéve, ha lesz munkájuk.
– Ja! – érte egyet vele a Zacsek. – Pedig az átkosban egyesek már 50 évesen elmentek nyugdíjba!
– Igenám, de akkoriban 3–4 dolgozó jutott egy nyugdíjasra – mondá atata –, most viszont ez az arány közel jár az egy az egyhez. Igazából minden dolgozónak megvan a saját nyugdíjasa.
– Remélem, hogy nem a zanyósom az enyém – dünnyöge a Zacsek, és egy újabb viccet meséle el.
Megkérdi a feleség a férjét:
– Drágám, ha anyukát és engem elvinnének az emberrablók, kit sajnálnál jobban?
– Az emberrablókat – válaszolja a férj.
De amamát nemcsak a világ lakosságának elöregedése aggasztja, hanem a sok esőből is elege van már.
– Ha gyorsan nem történik időjárás-változás, és nem szűnik meg ez a monszunszezon, a kerti virágjaim kopoltyút növesztenek – zsörtölőde az öreglány.
– A virágjaid még hagyján – legyinte a fater –, megszokják a sok vizet, legfeljebb a nyári kánikulára leszünk majd bajban, ha nem tudjuk nekik pótolni, amit most megszoktak, de mi lesz a szántóföldi növényekkel?!
– Így van! – egyeze a Zacsek. – Meg a közép-zerbiaiakkal, akiket ellepett az árvíz! Pedig egy hónapja sincs annak, hogy az illetékes szolgálatok magabiztos közleményt adtak ki, hogy mindenre felkészültek, és nincs árvízveszély.
– Felkészültek, ahogy felénk szokás! Engem totál kikészített az a videó, amelyen az látszik, ahogyan egy hídon álló baggerrel átkanalazzák a folyóban úszó, feltorlódott szemetet a híd egyik oldaláról a másik oldalára! – duzzoga amama. – Ha már kiszedték a vízből, miért nem lehetett a hulladékot felpakolni egy teherautóra és elvinni egy szemétlerakóba?!
– Én csak azt nem értem – töprenge a fater –, hogy az ünnepi díszkivilágítások, meg a többi fénszi városdíszítési kiadások összegét miért nem lehetne egy évben a folyók medrének kitakarítására fordítani?
– Elgondolkodtató felvetés. De ha másra nem is, arra azért mégiscsak jó ez a sok eső, hogy összehozza az embereket – mondá a Zacsek, és elmeséle egy újabb viccet.
Két székely találkozik az erdőben.
– Adjon Isten!
– Adjon Isten!
Leülnek egy kidőlt fára. Miközben ott üldögélnek, elkezd esni az eső.
– Megeredt.
– Meg.
Jó negyed óra múlva arra siet az erdész, felhajtott gallérral, döbbenten áll meg a két székely előtt.
– Maguk meg mit csinálnak itt ebben a szakadó esőben?
– Beszégetünk!
No de a héten az is borzolta a kedélyeket, hogy a zorosz testvér két hónapra felfüggesztette a Zerbiából érkező hústermékek behozatalát a Matijević, a Big Bull Foods, a Zlatiborac és a Carnex húsvállalatoktól, mert az inspekciós vizsgálat során „komoly szabálytalanságokat” fedeztek fel náluk. A négy vállalat esetében összesen 35 megjegyzés volt, és ha nem javítják ki a felrótt szabálytalanságokat, tartósan bezárulhat előttük a zorosz piac.
– Hallotta, zomzéd, hogy a zerb kolbász nem üti meg a zorosz szintet? – kérdé atata.
– Hallottam bizony, meg azt is, hogy a mezőgazdasági miniszterünk szerint a mi termékeink minősége igazából nagyon jó, csupáncsak egy kicsit igazodniuk kell az új standardokhoz – mondá a Zacsek.
– Azt gondolom, hogy az alapvető probléma abból a hozzáállásból fakad, hogy felénk mindenki gyorsan szeretne meggazdagodni – bölcselkede az öreg. – A húsiparban ez a hozzáállás valószínűleg azt eredményezi, hogy nem mindig megfelelő húsból és megfelelő módon készülnek a termékek, amiből kifolyólag aztán olyanok, amilyenek.
– Naná! – így a Zacsek. – Írja a zújság, hogy alig két hónapja ugyanez a zorosz szolgálat valamelyik hazai sertéssonkás pástétomban baromfihúst, egy üszőhúskészítményben pedig disznóhúst talált. A legzörnyűbb: ahelyett, hogy az állam jobban ellenőrizné, még inkább védi őket! Pedig, ha nincs a nagy orosz piac, akkor az exportból származó bevétel sincs!
– Én csak attól tartok – kapcsolóda be a témába amama –, hogy a bátyuskáknak ezentúl majd finomabb kolbászt, zalámit meg virslit készítenek, a hazai piacra pedig marad az eddigi standardú áru.
– Biztos úgy vannak vele, hogy mi itt úgyis szeretjük a kevert húst, ünnepekkor sokszor csevapot eszünk, és így akarnak a kedvünkben járni – élcelőde atata.
No de a zoroszok kapcsán a héten nem csak a virsliről beszéltek a zöregek.
– Én még ilyen unalmas foci BL-döntőt, mint amilyen a múlt szombati volt, nem láttam, pedig megnéztem már jónéhányat – dünnyöge a zomzéd Zacsek. – Száz szerencse, hogy egy lenge öltözékű orosz lányka befutott a pálya kellős közepére egy zexoldalt reklámozva, s így legalább történt valami izgalmas.
– Egyetértek, zomzéd, a csábos idomú Kinsey Wolanski vitte el a show-t! – bólogata atata. – Más érdekesre nem is igen emlékezem, már azt is elfelejtettem, kik játszottak.
– Én meg eddig azt hittem, hogy ti a labdagurigázásért szeretitek annyira a focit! – hörtyene fel amama. – Holott csak arra vártok, mikor ugrik be lesből egy csini szőkeség!
Amiről a Zacseknek egy mélyenszántó filozófusos vicc jutott az eszébe.
Két sztárléta beszélgetnek:
– Hogyan szórakoztatok tegnap este a barátoddal?
– Szörnyen összevesztünk. Megállás nélkül csak Platónról, Hegelről meg Nietzschéről beszélt, holott már korábban a tudtára adtam, hogy engem a foci egyáltalán nem érdekel!
Pistike, esőben is labdázó csevapkedvelő suhanc
