A Vučko a héten nagy örömmel jelentette be, hogy Zerbiát választotta a japán Toyo Tires gumiabroncsgyár, amely 390 millió eurót fektet be az Inđija közelében épülő leányvállalatába, ahol kezdetben 523 ember dolgozik majd a zerbiai átlagbérnél hatvan százalékkal magasabb fizetésért. De nem mindenkit ragadtatott el a zuperhír bejelentése.
– Még csak ez hiányzott, Tematild – zsörtölőde atata –, hogy a Becskereken épülő kínai Shan Dong Ling Long gumiabroncsgyár mellé egy japán cég is beszáll a honi gumibizniszbe! Fél Európát majd a Vajdaságban készült gumikkal látják el, amott meg Becskereken már 15 éve képtelenek tiszta vizet biztosítani. Július derekára ígérték: nem lett belőle semmi. Azt mondták, július végére meglesz: immár augusztus van, de nem hallottam, hogy rendeződött volna a helyzet.
– Örülnöd kéne, Tegyula – próbálá őt csitítani amama –, hiszen ez a két beruházás közel kétezer munkahelyet jelent.
– Lehet, hogy nyílik néhány új munkahely, de nekem uopste nem tetszik, hogy gumigyurik országa leszünk! – méltatlankoda az öreg. – Egyre inkább úgy tűnik, hogy haladó gazdaságunk erre a máshol nem szívesen látott iparágra épít.
– Ez azért van így – magyarázá az éppen betoppanó Zacsek zomzéd –, mert felénk a pillanatnyi gazdasági és politikai sikerek háttérbe szorítják a környezetvédelmi szempontokat.
– Pedig nem szabadna őket félvállról venni – mondá zigorúan amama.
– Naná! – dörmöge a fater. – Félő, hogy ha nem foglalkozunk velük, néhány éven belül azok is elmenekülnek innen, akik eddig még ellenálltak a Nyugat csábító hívásának.
– Nekem az a benyomásom – így a Zacsek –, hogy a környezetvédelemről általában csak a rend kedvéért ejtenek szót, de senki sem veszi nagyon komolyan annak fontosságát.
– Én is így látom, zomzéd – mondá amama. – Az emberek zöme úgy van vele, hogy a klímaváltozás bizony nagyon csúnya dolog, ám őt nemigen érinti. Úgy viselkednek, mint a Lavina című filmben a turisták a síparadicsomban: a luxusétterem teraszán önfeledten fényképezik a feléjük közeledő lavinát, mert látványosságnak tartják, mire felfogják a valós veszélyt, már késő.
– Pedig nem ártana komolyan venni a tudósok figyelmeztetéseit! – dünnyögé atata. – Ha az adott ütemben folytatódik minden, 2050-re élhetetlenné tesszük a bolygót. A héten hárommillió hektár területen égtek az erdők Zibériában!
Hogy elterelje a komor gondolatokat és kissé feldobja a társaság kedvét, a Zacsek elmesélt egy témához kapcsolódó viccet.
Egy csinos hölgyikének kilyukadt az egyik gumija, idegesen járkált le-fel az út szélére parkolt autó mellett, amikor megállt előtte egy atyafi.
– Segíthetek? – kérdezte a szemrevaló hölgyet, aki boldogan bólintott.
A férfi kicserélte a kocsikereket, mire a nő megkérdezte tőle:
– Szeretné, ha kifizetném a munkadíját, vagy vessem le a bugyimat?
Az atyafi végigmérte a csinibabát, majd így válaszolt:
– Fizessen ki, aranyoskám, kicsi lenne az ön bugyija az én feleségemre!
Atata hangosan felkacagott, és a Zacsek vicce kiegészítéseként elmondta, miféle bölcseletet olvasott a napokban a zinterneten.
– Hát igen, valamikor egy női alsóneművel egy kocsit is meg lehetett takarítani, ma meg már egy szemüveget is bajos vele megtörölni!
No de hogy témát váltson, amama megkérdezte a mi atyafiainkat, mit szólnak ahhoz, hogy a hatalom és a zellenzék képviselői egymásnak feszültek az állítólagos lehallgatások miatt.
– Ha hinni lehet a zújságoknak, akkor itt az elmúlt harminc évben folyton lehallgattak valakit – állapítá meg atata. – Hol bírósági felhatalmazással, hol anélkül.
– És még csak nem is kell politikusnak lenni ahhoz, hogy az embert lehallgassák – sóhajtá a Zacsek. – Nehogy félreértsenek, kedves zomzédok, nincs üldözési mániám, de én azt hiszem, hogy engem is lehallgat a zanyósom.
– De hogyan?! – hüledeze amama.
– Észrevettem – mesélé a Zacsek –, hogy amikor a vezetékes telefonon beszélek, mindig mintha ott lenne egy harmadik fél is. Szerintem ilyenkor felveszi a szobájában lévő telefonkagylót, és hallgatózik. Amikor pedig mobiltelefonon beszélek, mindig ott sündörög a közelemben, és látom rajta, hogy csupa fül.
– No de miféle titkai vannak magának, zomzéd, amik annyira érdekelhetnék a kedves anyósát?! – kérdé a fater.
– Az a legzörnyűbb, zomzéd, hogy semmilyenek – mondá lelombozódva a Zacsek –, pedig ebben a korban már illene, hogy legyen néhány.
Ám nemcsak a lehallgatások ügye foglalkoztatta a héten a hatalom és a zellenzék képviselőit, hanem a jövő évi parlamenti választások is.
– És arról mi a véleményetek, hogy a hatalom és a zellenzék képviselői leültek tárgyalni a választási feltételekről? – kérdé amama.
– Nehéz dió lesz ez a tárgyalássorozat, zomzédasszony – mondá a Zacsek. – Többek között a választói névjegyzékről, a választási kampány finanszírozásáról, a médiáról, a választópolgárokra kifejtett nyomásgyakorlásról kellene állást foglalniuk, de ki tudja, sikerül-e bármi téren is közös nevezőre jutniuk.
– A zellenzék egy része a tisztességes feltételek szavatolásához köti a részvételt, máskülönben bojkottálni fogja a választásokat – jegyzé meg a fater. – Másik része pedig balgaságnak véli a választások bojkottját, hangsúlyozva, hogy ha távol maradnak az urnáktól, a haladók akkor is kormányt alakítanak, és négy évre újra bebetonozzák a hatalmukat, mivelhogy nehezen képzelhető el, hogy a zellenzék egy részének távolmaradása miatt bárki is megkérdőjelezné a megmérettetés legitimitását.
– Zörnyű dilemma ez – sóhajta amama –, a részvétellel hitelesíteni a jelenlegi hatalom várható győzelmét, vagy a bojkottal eleve kiszállni abból a versenyből, ami miatt egyáltalán egy politikai párt létezik.
A dilemmáról pedig a Zacseknek egy vicc jutott az eszébe.
Cekker órák óta nézegeti az állatkertben a zebrát. Vekker vár-vár, majd türelmetlenül megkérdi:
– Mit tudsz ilyen sokáig bámulni ezen a zebrán?
– Azt szeretném megállapítani, hogy egy ilyen zebrán a fehér csík van fekete alapon, vagy a fekete csík fehéren.
Gumiabroncsgyár ide, politikusok lehallgatása oda, amama számára a hét legnagyobb meglepetését a paradicsom ára okozta.
– Augusztus elején százötven dinárt fizettem egy kiló paradicsomért, Tegyula! – sápítoza a piacról jövet az öreglány.
– Ja, nem véletlenül hívják már piros aranynak – bólogata a fater.
– Azért mégiscsak furcsa, zomzéd, hogy egy kiló paradicsom árán több kiló őszibarackot, krumplit vagy akár egy szolid méretű görögdinnyét is lehet kapni, az aprópénzért vesztegetett zilváról nem is szólva, a čačaki zépség felvásárlási ára jelenleg mindössze tíz dinár – mondá a Zacsek.
– Azt mondják egyes okosok, hogy a nagy hőségben tönkrementek a paradicsom virágjai, emiatt kevés van belőle, mások szerint meg éjszakánként fázik a növény, azért nem terem úgy, ahogy kell – magyaráza atata.
– Bárhogyan is legyen, ha hirtelen valami nagy változás nem történik, Tegyula, akkor törődj bele, hogy a télen nem sok paradicsommártást eszel, merthogy az idén aligha főzünk be paradicsomot – mondá leverten amama.
Amiről a Zacseknek egy vicc jutott a zeszébe.
A tárgyaláson a bíró megkérdi a sértettet.
– Mivel ütötte meg a szomszédja, hogy ennyire felpüffedt az arca?
– Paradicsommal!
– Ugyan milyen volt az a paradicsom, ami ilyen sérülést okozott?!
– Palackozott!
Pistike, felnőttdumát kihallgató gumigyuri
