Atata a héten eltöprengett az életén. Arra a megállapításra jutott, hogy amióta csak a zeszét tudja, számára mindig csak a jövő volt a biztos. Mert bármilyen nevű országban is élt – mindig ugyanott –, folyton azt mondogatták neki, hogy a holnap szép lesz. Mint abban a szép Zorán-dalban.
– A jövő volt, Tematild, egész életemben a biztos pont – magyaráza a fater –, a múlttal ellentétben, amely állandó változásnak van kitéve: hol ezek a jók, hol amazok, a múlt úgy változik, ahogy a szél fúj. A jövő viszont minden időben szép… lesz. Legalábbis ezt akarják velem elhitetni. A Vučko is folyton a jövőről beszél.
– Talán jobb is, Tegyula, ha nem sokat emlegeti a múltat – jegyzé meg amama.
– Ahogy mondod – bólogata atata –, de az a baj, hogy én már a jövőbe is elveszítettem a zösszes reményemet.
– Hogyhogy? – kérdé meghökkenve amama, aki jobban tart atata depressziós hangulatától, mint a sáskajárástól.
– Azt írta a zújság, hogy totál bizonytalan a zerbiai nyugdíjrendszer jövője – mondá az öreg –, és ha ilyen óvatosan fogalmaznak, akkor biztos baj van. Egyre több az idős ember, a fiatalok nagy hányada pedig külföldre költözik. Jelenleg egy dolgozóra egy nyugdíjas jut a zországban. Nem kell ahhoz okos közgazdásznak lenni, hogy felfogjuk: ez így hosszú távon fenntarthatatlan! Hamarosan összedől, mint a kártyavár! Gürcölhetünk, Tematild, mindketten az idők végezetéig!
– Nem kell annyira elkeseredni, zomzéd – mondá az éppen betoppanó Zacsek. – A zokosok mindig találnak valami megoldást. No meg nem is kell annyira várni azt a nyugdíjaskort!
Hogy nyomatékosítsa állítását, a zomzéd Zacsek elmesélt egy viccet.
Sétál két nyugdíjas.
– Hogy vagy?
– Jaj, ne is kérdezd, minden porcikám sajog, fáj a hátam, fáj a lábam, fáj a kezem… És te?
– Én úgy érzem magam, akár egy újszülött kisbaba.
– Mint egy csecsemő?!
– Igen. Nincs hajam, nincs fogam, reggelre még egy kicsit be is pisiltem.
A faterral ellentétben a zomzéd Zacsek nem a leendő nyugdíjaslét miatt aggódik, őt a környezetvédelmi helyzet aggasztja egyre jobban. A Császár-tó Különleges Természetvédelmi Terület helyzetéről olvasottak a héten mély elkeseredéssel töltötték el.
– Azt olvastam az egyik zerb lapban, hogy a nem megfelelő gazdálkodás miatt a Bánáti Amazonasból eltűnt ötven fajta madár, pedig a Császár-tó éppen arról ismert, hogy a ritka madarak otthona – mondá zomorúan a Zacsek.
– Ki tudja, hogy tényleg eltűnt-e annyiféle madár – tamáskoda atata. – Az is lehet, hogy csak valaki más szeretne gazdálkodni a természetvédelmi rezervátumban.
– Maga egy nagyon szkeptikus ember, zomzéd – jegyzé meg a Zacsek.
– Inkább csak tapasztalt – sóhajta a fater.
– De azt láttátok-e, hogy Bánátba visszatértek a hódok?! – próbálá kissé feldobni a társaság kedvét amama. – Egy teljes évszázad után ismét megjelentek a Temesen és a Tiszán!
– Most ennek örülnöm kéne?! – dünnyöge az öreg. – Irtó jó világ jöhet, ha már mindenki elmegy innen, csak a rágcsálók térnek vissza!
– Ugyan, Tegyula, ne nyafogj állandóan! – piríta rá atatára amama. – Ha nyavalyogni akarsz, akkor mindig találsz okot a nyavalygásra, ha pedig elégedett akarsz lenni magaddal, akkor tegyél annak érdekében. A hód pedig igenis aranyos állat. És punktum!
– Igaza van a kedves nejének, zomzéd – mondá a Zacsek atatának. – Pozitívan kell tekinteni a dolgokra, a nagybecskereki víz körüli problémák is tizenöt év után megoldódni látszanak, a héten megkezdődött a próbaüzemeltetés a vízgyárban.
– A sokadik! – így atata. – Sajnos a csapból folyó vízen nemigen észlelni ezt a forradalmi változást. Azzal a vízzel még a Császár-tavat elhagyó madarakat sem lehetne visszacsalogatni.
A madarakról pedig a Zacseknek egy újabb vicc jutott az eszébe.
Három nő áll egy omlófélben levő sziklán. Ott terem a jótündér, és felajánlja nekik, hogy madárrá változtatja őket, hogy elrepülhessenek onnan.
– Mondjátok, milyen madár szeretnétek lenni!
Az üzletasszony elgondolkozik, majd így szól:
– Én sas akarok lenni! Az olyan energikus és csodás! – Átváltozik sassá, és elrepül.
A munkásnő némi gondolkozás után azt mondja:
– Én sirály akarok lenni, mert az olyan király! Szép fehér, meg minden. – Sirállyá változik, és tovaszáll.
A sztárléta gondolkodik… gondolkodik… végül kinyögi:
– Én pingvin akarok lenni, mert az olyan cuki!
A víznél maradva, atata eldicsekedett, hogy a honi sajtónak köszönhetően a napokban miféle tudományos ismeretekre tett szert.
– Új-zélandi tudósok kimutatták, hogy mintegy 500 halfajta stresszhelyzetben képes nemet váltani – magyarázá totál izgatottan az öreg.
– Elképesztő! – hüledeze a Zacsek. – Egyrészt micsoda képesség, másrészt pedig milyen jellegű megrázkódtatás szükséges ahhoz, hogy egy élőlény efféle önvédelemhez folyamodjon.
– Ez az! – lelkendeze atata. – Holott a víz alatt nincsenek se híradók, se valóságshow-k, se reklámplakátok! Képzeljétek a helyünkben hogy változtatnák a nemüket!
– Nekem elegendő kimennem a piacra – mondá amama –, és szembesülnöm a zöldségfélék árával, rögtön azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány.
– Pedig a szakértők szerint, zomzédasszony – mondá a Zacsek –, figyelembe véve a zöldségtermesztők költségeit, egyáltalán nem drágák a zöldségfélék.
– Azok a szakértők, akik ilyet állítanak, nem az én fizetésemből élnek – méltatlankoda amama.
– Nekem viszont uopste nem fér a fejembe, hogyan lehet a zöldségféle is meg a gyümölcs is olcsóbb a bevásárlóközpontokban, mint az őstermelőknél a piacon?! – töprenge a fater.
– Biztos jó az üzletpolitikájuk! – mondá a Zacsek. – Közben olvasom, hogy a zilva felvásárlási ára továbbra is 10 dinár körül mozog.
– Nem csoda, hogy a čačaki zépség elnevezésű zilva helyett egyes čačakiak banántermesztésbe fogtak – jegyzé meg kuncogva atata.
– Hova megy ez a világ?! – hüledeze amama.
– Ide vezetnek a klimatikus változások – állapítá meg a Zacsek. – Némely madarak elmenekülnek innen, egyes őshonos növények eltűnnek, a hőség következtében pedig nem sokára hazai banánt, mandarint és citromot vásárolunk majd a piacokon.
– A kánikuláról jut eszembe: nem hiszem, hogy túlságosan boldogok voltak, akik kedden délelőtt az autópályán a békovai parkolóban álltak meg pihenni – jegyzé meg a fater.
– Mert mi történt ott? – kérdé amama.
– Olyan jól élünk, hogy valaki kidobott fél tonna darált húst az út szélére.
– Úristen! – hüledeze amama. – Ha már nem kellett neki, miért nem adományozta oda valamelyik állatmenhelynek?
– Biztos már nem volt fogyasztásra alkalmas – mondá a Zacsek.
– Lehet – bólogata egyetértőn a fater –, mint ahogyan az is lehet, hogy egy nappal korábban még árusították valahol.
A hús kapcsán pedig a Zacsek elmesélt még egy viccet.
A Fogyasztóvédelem és Marketingosztály kioktatja a hentest, hogy a vevőt nem szabad üres kézzel elengedni, ha valami hiánycikk, mást kell ajánlani helyette. A hentes fáradt az egész napi munkától, ideges a különféle vevők különféle kívánságaitól, na meg a fejtágító szemináriumtól. Bemegy a vevő:
– Jó napot, tessék mondani, tehénszarvuk kürtnek van-e?
– Nem, kérem, de ajánlhatok egy nagyon szép tehénvalagot szájharmonikának.
Pistike, a jövőről pozitívan gondolkodó, leendő banántermesztő