Amamával egész héten leárazásokra vadászva az üzleteket jártuk, hogy a hétfőn kezdődő iskolához szükséges tanfelszerelést és ruhaneműt a lehető legolcsóbb áron vegyük meg. Az egyik boltban csak tolltartót vettünk, mert ott az volt olcsó, a másikban füzeteket, a harmadikban nadrágot, a negyedikben tornacipőt. Mondta is amama, hogy az én iskolakezdésem felér egy nyaralás költségével. Gondoltam is magamban, mennyivel jobb lenne lubickolni egyet a tengeren utószezonban, mintsem ülni az iskolapadban, és tanulni azt a sok okosságot, amire sose lesz szükségem az életben, ám akkor eszembe jutottak atata intelmei, és kicsit elszégyelltem magam. Az öreg ugyanis mindig azt mondogatja, hogy bármit is gondoljak én a kiskamasz eszemmel, alapkultúrára igenis szükség van, még ha a megtanultak nagy részét közvetlenül nem is alkalmazzuk később a szakmánkban, amellyel majd foglalkozunk, ám a széles látókörű tudás segít eligazodni és boldogulni az életben.
– Hova jut a világ, ha egy gépészmérnök nem tudja melyik kontinens merre található a térképen, egy ügyvéd nem ismeri a matematikai alapfogalmakat, egy sebész nem tudja mikor zajlottak a világháborúk, egy újságíró pedig képtelen felsorolni három író nevét – szokta mondogatni a fater, a vízvezeték-szerelőtől kezdve a zenetanáron keresztül az atomfizikusig mindenféle foglalkozást felsorolva példaképpen.
No de arról, hogy hozzám hasonlóan más sincs annyira oda az iskolakezdésért, árulkodik a zomzéd Zacsek által elmesélt vicc is.
Reggel az anya ébreszti a gyerekét:
– Kelj fel, fiam, iskolába kell menned!
– De mama, miért kell mennem?! Nem szeretek oda járni!
– Mondj két okot, miért ne kellene menned?
– Először is: az összes gyerek utál. Másodszor: a tanárok még jobban utálnak.
– Ezek csak kifogások, indulj már!
– Mondj két okot, miért kellene mennem!
– Először is: 46 éves vagy. Másodszor: te vagy az igazgató!
Ám az Amazonasban tomboló tüzek láttán is ugyanaz a kérdés merült fel a faterban, mint a műveltség kapcsán: hova jut ez a világ?
– Ez a Bolsonaro nevezetű brazil elnök és közeli munkatársai úgy viselkednek, mint az elkényeztetett csitrilányok! – méltatlankoda atata. – Hol kell nekik, hol nem kell nekik a G7 által felajánlott 20 millió eurós gyorssegély az erdőtüzek megfékezésére!
– A legújabb változat szerint kell – mondá a zomzéd Zacsek –, ám előtte a kakaskodó francia Macron vonja vissza a sértéseket, amelyeket irányába tett!
– A kis önérzetes! – kuncoga amama. – Ha jól tudom, neki is volt kirohanása a francia elnök feleségének korára vonatkozóan.
– Meg azt is mondta, hogy a káo segíteni szándékozók nem tartják tiszteletben Brazília szuverenitását, beleavatkoznak a belügyeibe, és gyarmatként kezelik – sorola a fater a Bolsonaro-sérelmeket.
– Ha jobban belegondolunk – töprenge a Zacsek –, a Föld tüdejének becézett Amazonas esőerdő, amely a bolygó oxigénmennyiségének a húsz százalékát termeli, talán nem is csak azoknak az országoknak az ügye, amelyeknek a területén van, hanem globális kérdés. No de mi lehet a teendő, ha a brazil vezetés úgy dönt, hogy átengedi Amazóniát az üzleti érdeknek, engedélyezi a bányászatot és az erdőirtást fakitermelésre, illetve megművelhető vagy legelőként használt területek létrehozására?
– Zankciókkal sújthatnák őket? – veté fel a kérdést amama. – Végülis a nagy Oroszországot is zankció alá helyezték Ukrajna miatt, más kis országokról nem is beszélve.
– Ja, csakhogy a Trump támogatásáról biztosította a brazil elnököt, Amerika nélkül pedig igen nehéz lenne hatékonyan zankciókat bevezetni az ország ellen – magyaráza a fater.
– A Trumpról jut eszembe! – kiálta föl a Zacsek. – Azt hallották, hogy felvetette, nem lehetne-e atombombával szembeszállni a hurrikánokkal? Elképzelése szerint, mielőtt még a hurrikán parthoz érne, az óceán felett meg kellene semmisíteni egy atomlövedékkel.
– Ez nem teljesen eredeti, de meglehetősen érdekes felvetés, akárcsak Grönland megvásárlása – mondá atata –, az egyetlen baj vele az, hogy egyes tudósok szerint az atombomba nemcsak, hogy nem lenne hatással a hurrikánra, hanem a vihart kísérő szelek még a radioaktív anyagot is elhoznák a szárazföldre.
– De hivatalos zankciók nélkül is nyomást gyakorolhatunk Brazíliára – tépelőde amama, visszakanyarodva Amazóniához. – Például nem veszünk tőlük több kávét meg banánt!
– Meg nem olvasunk több Coelho-regényt?! – kuncoga a fater.
– Azt lehet, mert a világhírű bestseller-írónak sem tetszik, ami a hazájában történik – mondá a Zacsek. – De ha igazi hatást szeretnének elérni, akkor azt kellene kieszközölni, hogy amíg Brazíliában nem változtatnak a környezetvédelemhez való hozzáálláson, addig a fociválogatottjuk ne játszhasson nemzetközi mérkőzéseket! Annak biztosan lenne foganatja.
– Ne keverjük a sportot és a politikát! – jegyzé meg atata.
– Miért ne?! – kérdé amama. – Anno Jugoszláviát ki lehetett zárni a sporteseményekből?!
A fociról pedig a Zacseknek egy vicc jutott az eszébe.
Idősebb Crvena zvezda-szurkoló készülődik az esti meccsre. A felesége figyeli, amint férje csupa piros-fehérbe öltözik. Egyszer csak megszólal:
– Apukám, ahogy elnézlek, te jobban szereted a Zvezdát, mint engem!
– Anyukám, ahogy elnézlek, lassan már a Partizant is jobban szeretem!
Ámazonban a héten foci-téren nagy dolgok történtek: a Fradi és a Partizan is bekerült az Európa Ligába, a Crvena zvezda pedig zsinórban másodszor bejutott a Bajnokok Ligájába.
– Könnyű ezeknek a zvezdásoknak, amikor már csapati színekbe feldíszített tankjuk is van a stadion előtt – jegyzé meg amama. – Ugyan ki merne szembeszállni velük?!
– Jól is mondja, zomzédasszony – helyesle a Zacsek. – Azt rebesgetik, hogy anno állítólag Vukovárban is járt az a tank.
– Ezt a zvezdások tagadják – mondá atata –, mindenesetre válaszul a belegrádi daliák lépésére, a zágrábi Dinamo zurkolói egy traktort helyeztek el az ő kedvenc csapatuk pályája előtt.
– Nahát! Micsoda rivalitás! – hüledeze amama. – És azt hallottátok, hogy Horvátországban egyáltalán nem veszélytelen a Zvezdának szurkolni? Nemrég bántalmazták azokat, akik a kocsmában a belegrádi gárda mérkőzését nézték.
– Én csak azt nem értem, hogy ezeknek a mai huszonéveseknek, akik már a legutóbbi háború után nőttek fel, ki tömte teli a fejüket gyűlölettel mások iránt – zsörtölőde atata.
A fater költői kérdésére senki sem válaszolt, a Zacsek csak kissé megköszörülte a torkát, és témát váltott.
– És azt hallották, hogy a Nemzetközi Valutaalap 117 oldalon sorolta fel mindazokat a kötelezettségeket, melyeknek Zerbiának eleget kell tennie az év végéig?
– Olvastam róla valamit a zújságban – bólogata amama. – Feltűnt, hogy a jelentésben az is benne szerepel, hogy az országban nagy az elvándorlási arány, és az IMF azt sugallja, hogy a zerb kormány dolgozzon ki intézkedési csomagot az agyelszívás megállítására.
– Az agyelszívás immár idejét múlta kifejezés – mondá atata –, helyette agyelűzésről beszélnek mostanság, ami annak a politikának a következménye, miszerint az olcsó munkaerő a mi legnagyobb gazdagságunk.
Amiről a Zacseknek a következő röpke párbeszéd jutott az eszébe:
– Bocsánat, igazgató úr – mondja a munkás –, három hónapja nem kaptunk fizetést!
– Meg van bocsátva!
Pistike, iskolába induló biciklis szurkoló
