Amióta néhány hete focizás közben megsérült a térde, atata kissé bicegősen jár, s arra gondolt, milyen kár, hogy felénk nincs Hülye járások minisztériuma, mint a Monty Python Repülő Cirkuszának legendás jelenetében, mert ha lenne ilyen, ő akár kormánytámogatást is kérhetne a hülye járásáért. Ha kell, még hülyén is nézne hozzá, s közben énekelné A nézését meg a járását című nótát.
– Jaj, Tegyula – hüledeze amama –, még csak az hiányozna, hogy kormánytámogatás járna a hülye járásért, anélkül is elég sok hiábavaló dologra megy el a közpénz. Azt hallottam, hogy az állam beszáll a Crvena zvezda és a Partizan focicsapatok stadionjának a felújításába, ezzel párhuzamosan pedig még nemzeti stadion is épül. Nem kellene inkább a kórházakat és az óvodákat felújítani az országban?!
– Te ezt nem érted, Tematild, ez nagyon magas politika – magyaráza a fater. – Ki tudja, lehet, azért van szükség új és felújított stadionokra, hogy a fiatalok ne üljenek annyit a számítógép előtt, hanem kijárjanak a focimérkőzésekre, társalogjanak egymással, ez növeli a közösségi érzést, nem lesznek magányosak, elidegenedettek, később pedig depressziósak.
– Nem tudom, Tegyula – tamáskoda továbbra is amama –, én tényleg nem értem a magas politikát, de azért szkeptikus vagyok, akármikor a stadionon kívül látom eme fiatalokat, állig felfegyverzett rohamrendőrök biztosítják bajtársi társalgásukat. Meg hát tudtommal a zerb csapatok és fociválogatott eredményei sem indokolják annyira az ekkora beruházásokat.
– Példát kellene nekik mutatni a pályán, zomzédasszony! – toppana be a Zacsek. – Egy olyan komoly mérkőzést kellene szervezni, mint amilyen a Monty Python Repülő Cirkuszának egyik epizódjában látott Nemzetközi Filozófiai Futballmérkőzés volt, amikor ógörög és német filozófusok csaptak össze. Micsoda küzdelem volt! Egyik oldalon a Platón, a Szókratész és az Arisztotelész, a másikon pedig a Hegel, a Nietzsche meg a Marx!
– És maga szerint, zomzéd, manapság kik tudnának játszani egy ilyen fajsúlyos meccset? – kérdé az öreg.
– Hááát… például a zerb és a magyar politikusok – válaszola a zomzéd Zacsek.
– Jó ötlet! – mondá bólogatva amama. – Filozofálni ezek is meg azok is nagyon jól tudnak!
Amiről a Zacseknek az alábbi találós kérdés jutott eszébe:
– Mit csinálnak a magyar és a zerb futball-válogatott játékosai, ha lejátsszák az egymás elleni mérkőzést a foci Eb-n?
– Kikapcsolják a Playstationt.
Az elhangzottakon merengve, atata arra jutott, hogy talán mégsem kellene az idén ötvenéves Monty Pythonék szellemiségét szándékosan megidézni, merthogy már így is elég nagy Repülő Cirkusz a közéletünk.
– Hallotta, zomzéd, hogy a bulvármédia mennyire nekiesett a Branislav Trifunović színésznek, merthogy egy előadásban állítólag széttépte a zerb zászlót?
– Hallottam, zomzéd – kuncoga a Zacsek –, a legérdekesebb, egyáltalán nem is igaz! Az illető, aki ilyet állított, nem nézte az előadást. Az előadásban az történik, hogy egy elhunyt munkás lánya a zászlóból varr magának ruhát.
– Én láttam a televízióban egy haladó képviselőt, aki nagyon dühösen beszélt a színészről, merthogy mit képzel magáról az ilyen, hogy művészi szabadságra hivatkozva zászlót tép, és ő nem érti, minek kell történnie ahhoz, hogy az ügyészség végre elkezdje végezni a dolgát! – mesélé amama.
– Bárhogyan is nézzük, veszélyes dolog színésznek lenni ebben a haladó társadalomban – állapítá meg a fater –, az embernek kétszer meg kell gondolnia milyen szerepet vállal el, mert a végén még rács mögé kerülhet. Ha nem vigyázunk, lassan odajutunk, hogy minden Shakespeare-előadás után a színház előtt áll majd a rendőrség, és mindenkit, aki túlélő a drámában, bezsuppol a rabomobilba.
– Micsoda szellemi szint! – csóválá a fejét a Zacsek. – Mint amikor a megrögzött szappanopera-rajongó képernyőn keresztül pirongatja az éppen futó széria színészét, a szemére vetve, hogy nem szégyelli magát, ezzel a repedtsarkúval kavar, holott az esti sorozatban ott a szép felesége!
Amiről a következő vicc jutott az eszébe.
A házaspár török sorozatot néz. Egyszer csak a feleség könnyes szemmel felpillant a férjére, és megkérdi tőle:
– Látod, apukám, Murat mennyire szereti a feleségét?
– Látom, látom. De tudod-e te, anyukám, mennyit fizetnek neki ezért?!
No de a héten egy nagyon zuper bejelentést is hallottunk. A közlekedésügyis Zorana azt mondta, hogy két év múlva már fél óra alatt Belegrádból Újvidékre lehet majd érni vonattal.
– Nahát! – csodálkoza amama. – Kár, hogy azt nem árulta el, hogy késéssel vagy anélkül.
– Meg hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy a belegrádi vasútállomásra jusson az ember – kukacoskoda atata. – A fővárosi taxisok már hetek óta tiltakoznak, nem ritkán az egész városban megnehezítve a közlekedést. Nem tetszik nekik a CarGo. Azt állítják, hogy az törvényellenesen működik. Meg hogy van már elegendő taxi a városban.
– Talán az utasokat kellene megkérdezni – mondá a fejét vakargatva a Zacsek. – Nekik nyilván az az érdekük, hogy minél olcsóbban és minél jobb feltételek között utazzanak. A közelmúltban olvastam, hogy közlekedési káoszteremtés helyett Japánban nemrég úgy sztrájkoltak a buszsofőrök, hogy mindenki ugyanúgy dolgozott, mint máskor, csakhogy ingyen szállították az utasokat, nagy veszteséget okozva a cégnek.
– Most látszik csak, milyen nagyszerű ötlettel rukkolt elő Vučko, amikor tavaly a repülőautók gyártásáról beszélt – bólogata elismerően amama. – Az sok mindent megoldana.
– A pénzügyes Mali tett is rá egy célzást – jegyzé meg az öreg. – Az innovációkról beszélve, a vezető nélküli autókról és a repülő taxikról is szót ejtett.
Aminek kapcsán a Zacsek elmesélt egy idevágó viccet.
Utazik a nagyi taxival, és amikor hazaér, megkérdi a sofőrt:
– Mennyi a fuvardíj?
– Négyszáz dinár – mondja a sofőr.
A nagyi kivesz a pénztárcájából kétszáz dinárt, és odaadja a sofőrnek.
– Nénikém, nem kétszáz, hanem négyszáz! – mondja a sofőr, mire a nagyi:
– Nono, de hiszen te is kocsikáztál!
A sok apró-cseprő botrány közül, ami az utóbbi időben történt, a legnagyobb port a Peter Handke irodalmi Nobel-díja okozta. A horvátok, bosnyákok, albánok stb. irtó felháborodtak azon, hogy a svéd akadémia a jeles kitüntetést a Milošević-kedvelő osztrák írónak ítélte oda, egyedül csak a zerbek ujjonganak a döntésnek.
– Elgondolkodtató, hogy egy irodalmi díj odaítélésekor kizárólag az író műveit kell szem előtt tartani, vagy pedig a társadalmi kérdésekben kifejtett véleményét és tevékenységét is figyelembe kell venni – töprenge el atata.
– Megoszlanak a vélemények. Annyi biztos, hogy Handke Peti a héten többet szerepelt a zerb lapokban, mint a kilencvenes években – kuncoga a Zacsek.
– A zerb atyafik azt hangoztatják, hogy az irodalom győzött! – mondá amama.
– Irodalom ide vagy oda, attól tartok, hogy a két szemben álló fél képviselői közül alig ismeri valaki Handke irodalmi munkásságát, véleményüket kizárólag az író politikai nézetei alapján alakították ki – mondá atata.
– Az a legfontosabb, Tegyula, hogy te ismered – mondá amama, egy pillantást vetve a fater fájó térdére –, különösen a Wim Wenders által megfilmesített A kapus félelme tizenegyesnél című művét.
Minderről pedig a Zacseknek az alábbi vicc jutott az eszébe.
– Mi a foglalkozása, újonc?
– Író vagyok, őrmester úr!
– Nem tesz semmit, majd mi embert faragunk magából!
Pistike, repülőcirkuszos focifilozófus
