A zősök totál bezsongtak a karácsony közeledtétől, már napok óta sík ideg mindkettő. Szüntelenül azon vitatkoznak, milyen ételekkel készüljenek, szenteste bablevest együnk vagy halászlét, utána mákos tésztát vagy mákos gubát, aztán milyen torta és süti legyen, no meg kinek mit vegyenek ajándékba, közben mindenhol mindenkinek elmondják, hogy az ünnep a befelé fordulásról és a szeretetről szól. Nekem is azt tanácsolták, hogy nyíljak meg magam és mások felé, mert a Jézuska csak akkor jön el, ha megbánok minden csínytevésem, amit az év folyamán elkövettem. Nagy részét bánom is, de a szeplős Pintyőke copfjának a meghúzását nem. Rászolgált. És ezt kerek-perec meg is mondtam otthon.
– Pintyőke?! – lepőde meg a fater. – Vannak emberek, akik ilyen névvel büntetik a gyereküket?
– Ez még a szebbek közé tartozik – mondá az öreglány. – Olyat is hallottam, hogy Balzsam, Fahéj meg Skolasztika.
– Ezek női vagy férfi keresztnevek? – kérdé meghökkenve a fater.
– Ezek bizony női nevek – válaszola amama. – A férfinevek közt azonban már olyat is elfogadtak, hogy Göncöl, Hős, Vulkán, Sas, Turul, Táltos, Kán.
– Képzeld, Tematild, micsoda névkombinációk alakulhatnak ki: Madarász Sas, Kerekes Göncöl vagy Magyar Turul! – kuncoga atata.
– Nincs ebben semmi rendkívüli, Tegyula – jegyzé meg a muter. – Nálunk anno a ziskolában az egyik testvérpárt úgy hívták, hogy Kolompár Kazetta és Kolompár Kóla, állandó haverjukat pedig Lakatos Hímën.
– Ja – nyugtáza atata –, nálunk meg a helyi focicsapat kapusának Szándokán volt a neve. Én is mindig úgy akartam védeni, mint a Szándokán!
– Jobb, ha te már sehogyan sem védesz, legutóbb is úgy elcseszted a térdedet, hogy még mindig sántítasz – jegyzé meg amama.
– Azt, ugye, tudják, hogy Montenegró új belegrádi nagykövetét Tarzan Miloševićnek hívják – toppana be a zomzéd Zacsek. – Egyszer zemtelen újságírók megkérdezték tőle, nem zavarja-e a neve, mire a délceg cérnagórac azt válaszolta, hogy ő nem azok közül a Miloševićék közül való.
– Helyes! – így a fater. – De, Tematild, ha belegondolok abba, amit az imént mondtál, ma már aligha nevezné el valaki a gyerekét Kazettának, előbb lesz Vass Tablet vagy Nagy Pëndrájv.
– Vagy Tijana Ájfon – mondá a Zacsek –, mint a szupersztár sztárléta, aki állítólag többedmagával szerepel a szerbiai posta fizetési listáján.
– Biztos ők a bélyegfelelősök – vélekede atata.
– Nem szerepel – helyesbíte amama. – Cáfolta, hogy igazak lennének a rosszindulatú rágalmak.
– Zegények, biztos ők is alulfizetettek, mint a levélkihordók meg a salterusák – mondá a Zacsek, ügyet sem vetve amama megjegyzésére, majd elmeséle egy viccet.
A sztárléta és kislánya vásárolnak a plázában. Az anya meglát egy szőrmebundát az egyik kirakatban, és azt mondja a lányának:
– Idén nem kell ajándékot vennetek nekem karácsonyra, majd veszek én magamnak.
A kislány ránéz a szőrmebundára:
– De, anya! A szegény állat nagyon sokat szenvedett azért, hogy te ilyen kabátot hordhass. Nem tartod ezt kegyetlenségnek?
– Ne izgulj, apád nem fogja megkapni a számlát még néhány hétig.
Atata azonban csak nem tudott elszakadni a számára fura nevek témájától.
– Uopste nem értem, Tematild, például miért férfinév a Vulkán – töprenge az öreg. – Ismerek nőket, akikre inkább illene ez a magmás-lávás tűzhányó név.
– Félretéve most azt, hogy vajon honnan ismersz te ilyen vulkanikus nőszemélyeket, szerintem, Tegyula – magyaráza amama az értetlenkedő faternak – ezeket a neveket az előrelátó szülők adják, hogy ha majd a gyerek felnő, és eldönti, fiú-e vagy lány, bárhogy is válasszon, a név megfeleljen.
– Én ezektől a hiperdivatos jelenségektől kapok kiütést – háboroga a Zacsek. – A napokban egy gyerekeknek szóló mesére bukkantam a vegán farkasról! Én toleráns ember vagyok, és azt vallom, hogy ha azzal nem sért másokat, mindenki éljen a saját meggyőződése szerint, de zavar ez az agresszív nyomulás, a butaság pedig egyenesen dühít! A salátazabáló farkas egészen egyszerűen nem valóság-kompatibilis!
– Hát pedig ilyen világot élünk, zomzéd – bólogata atata –, ez a legelésző farkasok kora, hamarosan már a sminkkészlet is a katonai felszerelés kötelező részévé válik.
– Pedig a népi bölcselet is azt tanítja: lehányja szőrét a farkas, de bőréhez igen hozzászokott! – jegyzé meg bölcsen amama.
– Az új hívságok jegyében minden átértékelődik – magyaráza a fater. – A Piroska és a farkas című mese például mára totálisan politikailag inkorrekttá lett. Mert milyen szülő az, aki a kislányát egyedül engedi el az erdőben?! Meg aki ilyen mesét olvas neki! Hol van ilyenkor a gyámhatóság?! Aztán az állatvédők tiltakozása is megalapozott. Micsoda dolog, hogy megölik a farkast?! Aki egyébként nem is gonosz! Nem szabad a gyerekekben elültetni azt az előítéletet, hogy az ordas ragadozó állat. A feministáknak meg az nem tetszik, hogy miért van szükség a vadászra! Azt akarják sugallni, hogy a Piroska és a nagymama, vagyis a nők nem tudják magukat megvédeni férfiak nélkül?! Hallatlan!
Amiről a Zacseknek a következő vicc jutott az eszébe.
– Miért nem eszel? – kérdi az anyukája Mórickától. – Azt mondtad, éhes vagy, mint a farkas.
– De anya! Mikor láttál te farkast párolt zöldséget enni?
Amint újra kettesben maradtak – nem tudták, hogy titokban kihallgatom őket –, a fater és a muter ott folytatták, ahol a zomzéd látogatása előtt abbahagyták, bizonyítva, amit a napokban olvastam, hogy a veszekedés a házasságban olyan, mint egy koncert: előbb jönnek az új számok, idővel pedig a régi slágerek is terítékre kerülnek.
– Jaj, Tegyula, láttad milyen szép a köztéri karácsonyfa New Yorkban? – ájuldoza amama. – Huszonhárom és fél méter magas és hárommillió Swarovski kristállyal díszítették. Állandó rendőri felügyelet alatt áll.
– Fegyveres rendőrök és hárommillió kristálygömb – csóválá a fejét atata. – Ez két dologra is utalhat: először is a szeretetre és a békességre, másodszor pedig a betlehemi istállóra meg a jászolra.
– Kibírhatatlan van, Tegyula! – zsörtölőde amama. – Te semminek sem tudsz örülni, mindig csak azt nézed, mibe hogyan tudnál belekötni!
– Még hogy én?! – ellenkeze a fater. – Szépen mondtam, hogy idén is vegyünk a sarki cukrásztól sütiket, de neked azok nem elég jók! És még én vagyok kötekedő?! Pedig finomak voltak azok a sütemények.
– Finomnak finomak voltak – egyeze az öreglány –, csak az volt velük a baj, hogy magázni kellett őket!
– Akkor old meg egyedül a sütikérdést! – zárá le a témát az öreg. – És mivel nem vagyok sem jós, sem varázsló, sem jövőbe látó, nehogy kellemetlen meglepetés érjen, kérem áruld el, mit szeretnél kapni karácsonyra.
– Ez aztán a nyílt beszéd – lepőde meg az öreglány. – Kérhetek bármit?
– Igen – válaszola atata. – Persze az észszerűség határán belül.
– Az észszerűség határai gondolom anyagi vonatkozásúak – mondá csípősen az öreglány –, de hogy lásd, milyen szerény vagyok, egy új billentyűzetet kérek a régi számítógépemhez.
– Billentyűzetet?! – hökkene meg a fater. – Nem jó már a régi?!
– Nem – felele amama. – A zokos tudósok szerint a számítógép billentyűzete a mikroorganizmusok melegágya, hetven százalékkal több rajta a baktérium, mint a vécédeszkán.
– Honnan tudják, hogy pont hetven százalékkal?! – érdeklőde a fater. – Megszámolták?
– Ne akadékoskodj! – méltatlankoda a muter. – A lényeg az, hogy a zegény irodisták nagyobb szennyben dolgoznak, mint a vécés néni a vasútállomáson.
– Most őszintén megsajnáltam mindegyiket – sóhajta atata.
– Na és te mit szeretnél kapni a Jézuskától? – kérdé amama.
– Én?! – reagála meglepetten a fater. – Egy új idegrendszert!
Pistike, farkasokkal táncoló táltosfiú
