Atatát a héten totálisan hatalmába kerítette az ünnepek utáni levertség. Miután elbontottuk a karácsonyfát, még órákon át szótlanul ült a fotelban, és sóhajtozott.
– Úgy érzem, Tematild, hogy depressziós vagyok. Ezzel a sok mesterséges csillogással elhitetik az emberrel, hogy minden milyen szép és varázslatos, de mindez csak egyszerű cukormáz, ha kicsit megkaparod, máris láthatod, hogy minden milyen szürke és sivár – panaszkoda a fater.
– Ugyan ne nyavalyogjál, Tegyula – mordula rá amama –, már megszokhattad, minden évben ilyen. Nézd inkább a pozitív oldalát! Most hogy már elmúltak a zünnepek, nyugodtan hívhatod a mestereket, meg kell nézetni a vízlefolyót, meg kell javíttatni a nappaliban a redőnyt, a szobafestőkkel is jó lenne mielőbb egyeztetni időpontot tavaszra, meg az asztalossal sem ártana értekezni, emlékszel, beszéltünk róla, hogy a konyhaszekrényt meg kellene javítani. Ja! És ne aggódj a rávalón! Idén átszervezik a Zerbiai Villanygazdaságot, mindannyian kapunk ingyenrészvényeket. Ki tudja, lehet, hogy még az ezer euró is meglesz fejenként, amit anno az a mára már levitézlett politikus ígért!
Ezzel, mint aki jól végezte dolgát, amama befordult a konyhába. Atata néhány másodpercre a tenyerébe fektette a fejét, majd fölpillantott rám. Azt hiszem, ebben a momentumban azonnal kigyógyult. Én pedig rögtön tudtam, hogy újabb okítás következik életbölcsességből. Ezúttal a nőkről szükséges tudnivalókat osztotta meg velem az én bölcs faterom.
– Harmincéves korukig meglehetősen könnyű a kedvükben járni. Meg még te is kedvedet leled benne. Kicsit romantikázol, vicces vagy, meg ilyenek, érted – magyaráza az öreg. – Utána már lehetetlen eleget tenni az igényeiknek! Előbb kell egy ház, ha az megvan, kiderül, hogy kicsi, és itt meg ott bővíteni és tatarozni szükséges, aztán kell autó, meg mosógép, vasaló, szőnyeg, sporhet, hűtőszekrény, klíma, mosogatógép stb. Mire minden megvan, mindenből újabb kell, és a történet kezdődik elölről. Egyszerűen lehetetlen eleget tenni az elvárásuknak, ezért van az, hogy egy idő után az ember feladja, és már nem is próbálkozik vele, inkább focit néz és sörözik.
Az időközben megérkezett Zacsek zomzéd bólogatva hallgatta végig atata eszmefuttatását, amiről a következő vicc jutott az eszébe:
A férj és a feleség a kanapén ülve nézik a televíziót. A nő telefonja a konyhában van. Egyszer csak SMS-e érkezik. Kedvetlenül felkel és kimegy. Nézi az üzenetet. A férjétől érkezett. Olvassa: „Ha már felkeltél, kérlek, hozz egy sört a frizsiderből.”
– Szerinted, zomzéd – kérdé a fater –, te egy ilyen SMS után kapnál sört?
– Nem tudom – válaszola a Zacsek. – Lehet, hogy igen, csak nem biztos, hogy éppen úgy, ahogyan szerettem volna.
– Hát ez az! – kuncoga a fater.
– Tetszik az nektek vagy sem, ez a nők évszázada – mondá a zobába betoppanó amama. – A nők manapság sokkal céltudatosabbak és energikusabbak mint egykoron voltak, s nektek az a legfőbb bajotok, hogy nem tudjátok tartani a lépést velünk.
– Mondd valamit, zomzédasszony – érte egyet a Zacsek –, lám a nemrég megalakult új finn kormány is teli van ifjú titanisz hölgyekkel.
– Így igaz! – lelkendeze a muter. – És nem csak fiatalok és bájosak, hanem teli vannak új ötletekkel. Sanna Marin ifjú miniszterelnök a megválasztása előtt 24 órás munkahetet emlegetett, mondván, hogy pár évtizeden belül nem tartja elképzelhetetlennek annak megvalósulását. Az egészben a legviccesebb, hogy a szenzációhajhász sajtó a hírt a napokban már finn kormányprogramként tálalta!
– Nem rossz! – bólogata atata. – Elképzelhető, hogy az előrelátó gastarbeiterek a közeljövőben nem a német, hanem a különféle pikki-pukki nevezetű településekre mennek majd dolgozni heti négyszer napi hat órán át.
– Ez a többségnek nyilván megfelelne – töprenge a fejét vakargatva a Zacsek –, egyedül a Vučko lenne bajban. Ő zegény egy nap alatt ledolgozná a munkahetet, s aztán hat napig unatkozna.
– Legalább több időt szentelhetne a barátaira – mondá amama. – A héten is milyen szépen feszített a Putyin meg az Erdogan mellett, amikor az orosz és a török államfő felavatta a Török Áramlat gázvezeték fekete-tengeri szakaszát.
– Talán nem is lenne akkora baj, ha ezek a balkáni politikusok kevésbé lennének aktívak – morfondíroza atata –, lám a Montenegróban elfogadott, vallásszabadságról szóló törvény körül is mekkora feszültség keletkezett a cérnagórai állam és a zerb pravoszláv egyház között.
– Az egész arról szól, hogy kié lesz ezentúl, amit mindkét fél a magáénak vél – legyinte a Zacsek. – Például a vallási kirándulások felkapott célpontja: az Osztrog kolostor. Merthogy az új törvény előírja, hogy az 1918 előtt épült vallási objektumok, amelyek korábban állami tulajdonban voltak, ismét állami tulajdonba kerülnek.
– A zerbek szerint az egész törvény a zerb pravoszláv egyház és a zerbek ellen irányul – mondá amama. – És ezzel már meg is van a viszály!
– Valahogy így – mondá rezignáltan a fater. – Pedig van egy ország, ahol a zerb, a horvát, a szlovén, a bosnyák, a macedón, a cérnagórác, a kozovói albán és a vajdasági magyar békében él egymással.
– A néhai Jugoszlávia, Tegyula?! – kérdé felvillanyozva az öreglány, mint akiben feltámadt a jugónosztalgia.
– Nem, Tematild – válaszola atata. – Ezt az országot Németországnak hívják.
– No de nemcsak Németbe utaznak az emberek – mondá a Zacsek –, olvastam az egyik zerb lapban, hogy országon belül is évente több mint százezren megváltoztatják lakóhelyüket. És közülük a legtöbben Belegrádba mennek.
– Nem csoda – így amama –, amikor a zerb fővárosban a tavalyi átlagkereset közel 68 ezer dinárt tett ki!
– Úgy tűnik, irtó menő város lett ez a Belegrád – állapítá meg körmönfont észjárásával a fater. – Igazi City! Újévtől már a műanyag zacskókat is kitiltották a városból, helyette ezentúl papírszatyrokat adhatnak a boltosok és a zöldségesek. Azt a kiskereskedőt, aki nejlonkëszát kínál a vásárlónak, akár 150 ezer dináros bírsággal is sújthatják!
– Valódi metropolis – sóhajta amama.
– Az lehetne – egészíté ki az öreglány szavait atata –, ha lenne metrója.
Minderről a Zacseknek a következő vicc jutott az eszébe:
Egy vidéki ipse felhívja belegrádi komáját.
– Szevasz, komám! Hogy vagy, mi újság? Hallod, tudsz-e valami munkát találni a fiamnak, nemrég fejezte be a középiskolát, és nem nagyon fűlik a foga az egyetemhez…
– Természetesen, komám, küldd csak el hozzám, azonnal beprotezsálom a képviselőházba, 1500 eurós fizetés, semmit sem kell tennie, babrálja az okostelóját, amikor szólnak neki, megnyomja a megfelelő gombot, ez minden.
– Jaj, komám, sok az a pénz egy fiatalembernek, elrontja majd… Nincs valami, ami kevesebb fizetéssel és több munkával jár?
– Besegíthetem valamelyik közvállalat igazgatóbizottságába, ahol a fizetés 1000 euró körül mozog, hetente egyszer-kétszer be kell mennie a munkahelyre, lesz szolgálati autója, telefonja…
– De komám! Ez is sok! Van olyan munkahely, amely napi 8 órás munkát igényel heti 5 napon keresztül, a fizetés pedig 50 ezer dinár körüli?
– Hát, komám, végeredményben van, de ahhoz egyetemi végzettség kell!
Pistike, 24 órás munkahétre készülő ifjú titán
