2024. október 30., szerda

MagyarZó Pistike messéi

Amamát a héten nagy öröm érte, kézhez kapta a várva várt levelet, amelyet még Luca napján küldtek el neki. Időközben atata már kétszer érdeklődött a küldemény iránt a szomszédban lévő postán, de nem tudtak róla.

– Negyven nap utazás után megérkezett a levelem, Tegyula! – ujjonga az öreglány. – Zabadkáról Zabadkára!

– Nahát, Tematild, ez aztán a teljesítmény! – csóválá a fejét atata. – Biztos a kínai újévre időzítették, amit az idén a zerb kormány tartalmasabb programmal ünnepelt meg, mint a zerb újévet.

– Nincs ebben semmi különös, Tegyula – magyaráza amama. – A kínaiak nemcsak őszinte barátaink, hanem fontos gazdasági partnereink is, számos kínai kompánia gazdálkodik az országban. Ezért velük együtt ünnepelték meg vezetőink, hogy kezdődik a Patkány éve.

– Hurrá, Tematild! – élcelőde atata. – Arra azonban kíváncsi lennék, hogy ebben az Aranykorban, amelyben nap mint nap élünk, amikor ötödik generációs vezeték nélküli hálózatot ígérgetnek, miért kóvályog egy szerencsétlen levél egy bő hónapon át városon belül. Tán megmutatták neki a zösszes zecessziós csudaságot?!

– Ez még semmi, Tegyula! – mesélé a muter. – A munkahelyemen is eldicsekedtem a levéllel, mire az egyik kolléganőm boldogan újságolta, hogy ő meg a napokban megkapta a karácsonyi üdvözlőlapokat. Megkönnyebbült zegény pára, mert eddig azt hitte, hogy mindenki elfelejtette, holott csak egy kicsit alulteljesített a posta.

– Képzeld, Tematild – merenge a fater –, mennyi kapcsolat sínylette meg a történteket, mennyi ember elidegenedett egymástól, mennyi titkos remény dugába dőlt, mennyi álom szertefoszlott, s mindez csak a posta mulasztásai miatt. Felel ezért valaki?!

– Jól mondja, zomzéd – toppana be a Zacsek –, én éveken át minden hónap huszadikáig tisztességesen befizettem a rezsizámláimat. És mostanság?! Huszadikáig egyet sem kapok meg!

– Azt rebesgetik, ez azért van, mert a régi jó postások mind elmentek az EU-ba dolgozni – mondá amama.

– Én teljesen megértem, hogy ebben a gazdasági bummban munkaerőhiány ütötte fel a fejét, csak az nem világos előttem, ha már a helyzet úgy kívánja, az illetékesek miért nem folyamodnak alternatív megoldásokhoz – töprenge atata. – Ilyen lehetne például a postagalambok alkalmazása. A mostani postánál egy kövér tubica ezerszer hatékonyabb lenne!

Amiről a Zacseknek az alábbi vicc jutott az eszébe:

Becsönget a postás a házba. Kijön egy nő, átveszi a levelet, majd csodálkozva látja, hogy a postás odaugrik egy kis csigához, ami a lába mellett mászik, arrébb rúgja, és ezt kiabálja:

– Na, most megkaptad te undorító, csúszómászó korcs!

– Ezt meg miért csinálta? – kérdi a nő.

– Ez a kis rohadék követett egész nap!

Atata szerint a viccbéli gyorsaság jellemzi a zerb EU-integrációt is, aminek eredményeképpen már csak a lakosság 35 százaléka támogatja az ország EU-csatlakozását.

– Az aztán majd nagyon vicces lesz – kuncoga a fater –, ha, mondjuk, legyünk optimisták, 2032-re Zerbia teljesíti a zösszes feltételt a csatlakozáshoz, a vezetőség már felkészül a nagy ünnepségre, amire egy barátságos minitorna erejéig meghívják minden idők három legjobb, és még mindig aktív teniszezőjét, a Federert, a Nadalt és a Novakot, a lakosság pedig nemmel szavaz a belépésre!

– Feltéve, ha lesz addig EU – jegyzé meg a Zacsek.

– Aki akar, egyéni szinten könnyen csatlakozhat az EU-hoz – legyinte amama –, évente 50 ezer polgártársunk meg is teszi.

– Annak és az évek óta tartó természetes fogyásnak eredményeképp immár hétmillió alá süllyedt Zerbia lakosságának száma – mondá a fater.

– Ha ez a tendencia marad, akkor a fergeteges fejlődés fenntartása érdekében nemcsak kivitelező cégeket, hanem munkaerőt is külföldről kell importálnunk – állapítá meg a Zacsek.

– Az EU-csatlakozáshoz visszatérve, nem lenne zabad mindig mindent Zerbiára kenni – próbála meg a zérem másik oldalára is rávilágítani amama –, kettőn áll a vásár! Nekik is kissé jobban kellene igyekezniük, hogy megszerettessék magukat honi körökben, ha azt szeretnék, hogy közös unióban legyenek velünk! De ahelyett, hogy ezt tennék, folyton újabb meg újabb akadályokat gördítenek elénk.

– Uopste nem újak azok, Tematild – magyaráza a fater –, csak ezek a brüsszeliek olyan makacsok, hogy megkövetelik annak teljesítését, amit önként magadra vállaltál. Itt nem lehet azt csinálni, hogy megfogalmazunk valamit, elfogadjuk, s aztán a fiók mélyére süllyesztjük az idők végezetéig, mert nincs, aki számon kérje.

– Zerbia például magára vállalta, hogy a zország legnagyobb környezetszennyezőit szűrők beépítésére kötelezi – illusztrálá atata mondandóját a Zacsek –, s mivel ezt nem tette meg, az Energetikai Közösség a napokban eljárást indított Zerbia ellen.

– Olvastam a zújságban – sóhajta amama. – Most éppen azon rugóznak, hogy Zerbia nem tesz eleget környezetvédelmi kötelességeinek, és hogy káo éppen ennek a következménye a magas légszennyezettség a zországban, pedig a Vučko szépen megmondta, hogy „a levegő csak annyival rosszabb, amennyivel jobb az életszínvonal”.

– Ennek a magyarázatnak a tükrében, képzelem, milyen borzasztó lehet a helyzet Münchenben, Párizsban és Amszterdamban – mondá malíciával az öreg.

– No de azt képzelje el, zomzéd – tódítá a Zacsek –, mi lesz majd akkor, ha elérjük a kilátásba helyezett 900 eurós átlagbért!

– Ajjaj! – így a fater. – A nagy jóléttől mindannyian gázálarcban fogunk majd járni! A közjó érdekében Vučko kiváló államférfiúi, pártvezetői, politikai, gazdasági, filozófusi és népjóléti érzékének hála idevonz majd egy kínai céget, amely zuperolcsón fogja gyártani számunkra a gázálarcokat. Ezzel is hozzájárulva az életszínvonal további növeléséhez.

– Nem tudom, hogy azt a céget kötelezik-e majd a szűrőberendezés használatára – töprenge a Zacsek. – Mert máskülönben nehezen lesz EU-integráció, legfeljebb Kínához csatlakozhatunk, mint a távol-keleti ország nyugati tartománya.

– Egyáltalán minek az a szűrő?! – csipkelőde a fater. – Hát betiltottuk a műanyag zacskók használatát! Az nem elég?!

– Jól beszél, zomzéd – kuncoga a Zacsek –, vezetőink is pontosan azt gondolják, hogy a nejlonkëszák felcserélése papírtasakokkal ment majd meg bennünket.

– Ha ennyire odavagytok a tiszta levegőért, akkor menjetek el az e célból a jövő hétre bejelentett tiltakozó felvonulásra, ne csak a szájatokat jártassátok – mondá amama. – Mint ahogyan a svéd klímaharcos Gretácska is a héten Davosba utazott, hogy megmondja a svájci turistaközpontban üdülő milliárdosoknak és politikusoknak, hogy az elmúlt másfél évben nemigen történt semmi bizalomgerjesztő, pedig igazán tenni kéne már valamit.

– Ez az, Tematild – mondá a fater –, tenni kéne valamit, nem pedig minduntalan csak menetelni, konferenciázni meg szónokolni arról, hogy ideje lenne már tenni valamit. Mégpedig nagyon gyorsan. A zerbiai posta tekintetében, az EU-csatlakozás terén és a környezetünk érdekében is.

A gyorsaságról pedig a Zacseknek a következő vicc jutott az eszébe.

Három fiú beszélget, kinek az apukája a leggyorsabb.

– Az én édesapám futballista, és olyan gyors, hogy miután elrúgta a tizenegyest, a kapuba szalad és megfogja a kapu felé szálló labdát – mondja az első.

– Az én apám még gyorsabb. Ő ledobja a követ a hegytetőről, s olyan gyorsan lefut a hegyről, hogy elkapja a követ, mielőtt az még leesne.

A harmadik fiú meghallgatja az első kettőt, majd így szól:

– Mégiscsak az én apukám a leggyorsabb. Ő három óráig dolgozik a városházán, de mindennap már kettőkor otthon van.

Pistike, postagalamb-tenyésztő gázálarcban

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás