Atata a múlt héten suttyomban a Kossavához esedezett, hogy tegyen már valamit a sűrű szmogfelhőkkel, mert lélegezni sem lehet tőlük. És bevált neki a fohász! A héten úgy felkerekedett a szél, hogy iskolába menet azt hittem, menten felkap és elvisz valami Csodaországba! Mondtam is otthon, félek egyedül suliba menni, ha a fergeteg képes falakat ledönteni, meg fákat kicsavarni, miért ne röpíthetne el engem is. Merészelje csak valaki ezek után félvállról venni az ima erejét!
– Nem is akárhova menne, hanem egyenesen Csodaországba – szórakoza rajtam a fater – Hát neked Zerbia nem eléggé csodasztikus?!
– Jaj, Tegyula – piríta rá az öregre amama –, hagyd zegény gyereket, nem látod, hogy így is sokkban van. Különben meg te ugyan mit neveznél itt csodálatosnak?!
– Nem látod, Tematild, Zabadka is milyen szépen kiépül, lesz új zöld zökőkút, a csodálatos zecessziós épületek új homlokzatot kapnak, azt mondják, már idén a felújított színházépületben élvezhetjük majd az izgi előadásokat – sorolá a fater a csodaságokat.
– Ez utóbbi azért annyira nem hat meg, tizenhárom éve újítják fel! – mérgelőde amama. – A Városháza több mint száz évvel ezelőtt négy év alatt komplett elkészült! A kínaiak meg a napokban a koronavírussal megfertőzöttek részére nyolc nap alatt felépítettek egy ezerágyas kórházat!
– Azért lehetetlent ne várj el az itteniektől, nyolc nap nálunk arra sem elegendő, hogy kiírják a közbeszerzési pályázatot egy falusi iskola bemeszeléséhez – mondá atata realisztikus gondolkodásáról téve tanúbizonyságot. – Ezenfelül az is csodálatosnak mondható, Tematild, hogy a hatalom szeretné rávenni a zellenzéket a választásokon való részvételre, a magukat „igazi ellenzéknek” nevezők pedig hallani sem akarnak erről, és már meg is kezdték a kampányt a bojkott mellett – mondá a fater.
– Szerintem, Tegyula – sóhajta amama –, a valódi csoda az, hogy téged még mindig képes lázba hozni a honi politikai csatározás. Egyáltalán: hogy lehet majd a választások bojkottjának a sikerességét felmérni?!
– Felesleges ezen tépelődni, Tematild – magyarázá a fater –, a világutazó ex-külügyis Jeremić Vuk már megválaszolta a fenti kérdést: a bojkott már most sikeresnek nevezhető, mert a „zösszes igazi ellenzék” a választásokról való távolmaradás mellett döntött. Punktum.
– De így akkor a Vučkóék simán nyernek – értetlenkede az öreglány.
– Hát ez az! Itt mindenki nyer! – csipkelőde atata. – Ugye megmondtam, hogy csodasztikus helyen élünk!
És hogy alátámassza atata megállapítását, az éppen betoppanó Zacsek azon nyomban elmesélt egy idevágó viccet.
Két képviselő beszélget a választások előtt a parlament folyosóján.
– Ha nyerünk – mondja az egyik –, szeretném megkapni a tengerészeti miniszteri tárcát.
– Tengerészeti miniszter? – csodálkozik a másik. – Hát minek kéne az Szerbiában?
– Miért ne?! Népjóléti miniszter is van!
Ám a héten a fater és a zomzéd Zacsek nagy bizniszlehetőséget találtak ki. Dörzsölték is a markukat, hogy most aztán majd alaposan megszedik magukat, és ország-világ előtt megmutatják, hogy mekkora nagy frájerek.
– Hadd hallom, mi az a nagy bizniszötlet, ami ennyire lázba hozott benneteket? – kérdé kissé gyanakvóan amama.
– Nos, Tematild, a vállalkozás érdekében először is el kell utazni Nagy-Britanniába – magyarázá higgadtan atata. – Azért oda, mert a britek kiléptek az Európai Unióból, így a zuniós zászlók, szatyrok, bedzsek ott feleslegessé váltak. Nos, a terveink szerint mi ezeket potom áron mind felvásárolnánk.
– No de mit kezdetek ennyi EU-s szuvenírrel?! – álmélkoda amama.
– Ebben rejlik a slusszpoén, zomzédasszony: itthon eladnánk őket drágán! – árulá el a lényeget amamának a Zacsek. – Zerbia úgyis az EU-ba igyekszik, biztos kellenek majd a marketingkellékek, hogy felkeltsék a zemberek érdeklődését.
– Mi tagadás, nagyon körmönfont ötlet – ismeré el amama –, egy benne a bibi: Ana kormányfő nemrég kijelentette, hogy idén csekély az esély az előrelépésre EU-integráció ügyben, mivel Brüsszel a Brexittel lesz elfoglalva.
– Még jó, hogy nem rajtunk múlik semmi – élcelőde a fater. – No de jövőre is tart még a fránya integráció, Tematild, egy jó befektetés pedig előbb-utóbb meghozza a hasznot!
– Meg kellene benneteket dicsérnem a tenni akarásért – fogalmaza kissé sejtelmesen az öreglány –, de van egy olyan érzésem, hogy ti igazából csak focit nézni mennétek Angliába.
– Ugyan, zomzédasszony, hogyan is feltételezhet rólunk ilyet?! – tiltakoza a Zacsek.
– De így hogy mondod, Tematild – töprenge el az öreg –, s ha már úgyis ott leszünk, egy Manchester United–Arsenal összecsapást kár lenne kihagyni.
Mielőtt még amama bármit is hozzáfűzhetett volna az elmondottakhoz, a Zacsek elmesélt egy viccet.
Móricka hazaér az iskolából, és így szól az édesapjához:
– Apa, te labdarúgó vagy, biztos meg fogod érteni.
– Miről beszélsz, kisfiam?
Mire Móricka:
– Meghosszabbítottam a szerződésemet az ötödik osztállyal még egy évre.
Arról, hogy Zerbia mégiscsak egy csodasztikus ország, a Zerbiai Posta egyik tavalyi projektuma is hűen árulkodik.
– Hallotta, zomzéd, hogy a zegény postavállalatnak tavaly 25 ezer bélyeget be kellett zúznia?! – kérdé a Zacsek a fatertól.
– Olvastam róla – bólogata a fater –, állítólag hárommillió dináros kára származott az ügyből.
– Jesszus, mi történt? – kérdé riadtan amama. – Kiszáradt a zösszes bélyegragasztáshoz használt ujjnedvesítő szivacstálka?
– Azokkal minden rendben, Tematild – mondá atata –, sokkal rosszabb történt: a Zerbia és Törökország közötti diplomáciai kapcsolatok létrejöttének 140. évfordulója alkalmából kinyomtatott bélyegeken a két ország fővárosának Belegrádot és Isztambult, pontosabban Carigrádot, vagyis Konstantinápolyt tüntették fel.
– Az ügyből végül csak azért nem lett botrány, mert a török küldöttség tagjai időben észrevették a hibát, és kérték annak kijavítását, így készültek el a fővárosnevek nélküli bélyegek – kuncoga a Zacsek.
– Nahát! – hüledeze a muter. – A posta illetékesei közül, akik látták a készülő bélyeget, senki sem volt, akinek feltűnt volna, hogy valami még sincs rendben, hiszen Törökország fővárosa már régóta Ankara!
– Ezek szerint nem – sóhajta atata. – Egyedül azt nem tudom eldönteni, hogy a zalapkultúra szintje zuhant nagyot, vagy csak fura kritériumok szerint verbuválják a vezető kádereket a közvállalatokba.
– Pedig két régi ismerős országról van szó – álmélkoda a Zacsek. – Képzeljék, ha egy ilyen régi haverországnak nem tudják a fővárosát, mi lehet a helyzet az új barátokkal, mint amilyenek São Tomé és Príncipe, Bissau-Guinea, Pápua Új-Guinea, a Salamon-szigetek, a Comore-szigetek, Palau vagy éppen Nauru! Utóbbi szigetállam egyébként kisebb, mint a bánáti Hetin, és hivatalosan nincs is fővárosa!
– No de mitől lettek eme csodálatos országok zerb-barátok? – kíváncsiskoda amama.
– Attól, Tematild, hogy engedtek a dallikázó külügyis Ivica unszolásának, és visszavonták Kozovó függetlenségének az elismerését!
A postáról meg a közelgő zerelmetesek napjáról pedig a Zacseknek a következő vicc jutott az eszébe.
Egy nő sorban áll a postán, amikor észreveszi, hogy előtte egy középkorú, kopaszodó férfi rengeteg, szívekkel teli képeslapra kis szívecske-bélyegzőt nyomkod, majd elővesz egy parfümös üveget, és az összes lapot egyenként befújja.
A nő nem bírja megállni szó nélkül.
– Mondja, maga mit csinál?
– Szétküldök 1000 darab Valentin-napi képeslapot azzal a szöveggel, hogy: „Találd ki, ki vagyok!”.
– De miért?
– Válóperes ügyvéd vagyok.
Pistike, széllelbélelt kisvállalkozó
