Amióta a koronavírus-járvány miatt rendkívüli állapotot vezettek be, minden annyira megváltozott az életünkben, úgyhogy e heti messém is kissé rendkívüli lesz. Számomra a legnagyobb változás az, hogy nem járunk suliba, ami annyira nem baj, ám az már igen, hogy itthon azért mégiscsak tanulni kell, a tanító néni Messengeren küldi a leckét, meg a feladatokat, amelyeket el kell végezni!
A legnagyobb baj azonban mégiscsak az, hogy amama totál bezsongott, nehogy lemaradjak a többiektől, ezért az iskolából kapott tanulnivaló mellé ő pluszfeladatokat ró rám. És annyi matekpéldát ad naponta, amennyit a tanító néni egy hét alatt sem szokott! Még jó, hogy az öreglány nem tanít, máskülönben ráfizetnének a magamfajta nebulók!
A muter azt is elintézte, hogy home office-ban dolgozzon, vagyis távmunkát végez, úgyhogy egész nap itthon van, és mindig szem előtt vagyok neki. Ha nem számolok, már kérdi is, miért nem olvasok, ha abba belefáradok, akkor a természetről akar nekem mesélni, aztán meg a társadalomról. Totál lefáraszt! Attól tartok, ha ez a járvány sokáig eltart, olyan okos leszek, mint a képviselők, vagy a miniszterek!
El is panaszoltam Facebook-üzenetben a ZacsekPetinek, hogy mennyire kikészít amama, mire válaszként egy viccet küldött.
– Pistike, az utóbbi időben egyre jobb és jobb osztályzatokat kapsz. Valld be, ki segít?
– A televízió! Elromlott.
Ám ez a vicc már uopste nem érvényes, merthogy most éppen a tévé tanít, ugyanis televíziós távoktatást vezettek be! És ezt képzeljék: amama felszólított, hogy nézzem a tévét! Azt is megértem, hogy ilyet kér tőlem. Nem is olyan rég még rossz szemmel nézte, ha a tévéképernyőt bámultam. Most meg idejutottunk! Kezdetben nagy volt a kísértés, hogy a sulitévéről átcsapjam másik csatornára a készüléket, mert minden műsorból megtanulhat valamit az ember, de az öreglány nyilván gyanút fogott, és letelepedett mellém, hogy ő is belepillantson egy tévés tanórába. Ezzel még nem is lenne baj, ha nem tetszett volna meg neki annyira a dolog! Azonban a muter úgy rákapott a televíziós távoktatás ízére, hogy esélyem sincs elbliccelni, mert az öreglány végig ott ül a tévé előtt bezsongva, mintha leárazásokról számolnának be, vagy legalábbis neki kellene tanulnia! És jegyzetel, sőt engem is arra biztat, hogy jegyzeteljek, és olyanokat mond, hogy majd utána megbeszéljük a benyomásainkat.
Na, tessék! Nem elég a lecke, a pluszfeladatok, a tévésuli, még a benyomásomról is be kell számolnom neki! Teljesen el vagyok keseredve. Ő pedig teljesen kivirult. Látszik rajta, hogy élvezi. Irodalomórán a tévétanító egy novella kapcsán azt találta mondani, hogy száz évvel ezelőtt a gyerekeknek meséket mondtak elalvás előtt, mivel a lurkóknak még nem állt módjukban hallgatni azokat, akik a YouTube-on zöldségeket mesélnek. Amama ezen olyan jót nevetett, hogy még a könnye is kicsordult, pedig szerintem egyáltalán nem vicces. Meg is írtam a ZacsekPetinek, akinek erre is volt egy idevágó vicce.
– Gyerekek – kérdezi a tanár az irodalomórán –, hogy hívják azt az írásművet, amelyet csak kigondol valaki, és semmi valóságalapja nincs?
Pistike jelentkezik:
– Adóbevallás!
Nem tudom, miért viselkedik ilyen különösen a muter. Miért nem lehet olyan, mint más gyerekek mamája, aki a barátnőjével trécsel, zappanoperákat néz meg pletykaújságokat olvas?! Ő ehelyett, kérem szépen, oktatási műsorokat néz! Még hogy néz?! Azt mondogatja, hogy ezt mindenki számára kötelezővé kellene tenni. Ha rajta múlna, bizisten még a képviselőket és a minisztereket is a tévéképernyő elé ültetné!
Zerencsére a fater nincs ennyire begyulladva ez iránt a tévésuli iránt. Igaz, neki nincs annyi ideje, mert be kell járnia a munkahelyére, ám ő sem megy sehova máshova: munka, bolt, patika, itthon. Azt mondják, a legjobb védekezés ez ellen a vírus ellen az, ha minél kevesebbet találkozunk másokkal. Ja és a kézmosás! Atatának ilyen téren változott meg a legjobban az élete. Mondta is neki a héten amama: Tegyula, mostanság több időt töltesz kézmosással, mint amennyit a múlt hétig fürdéssel töltöttél! Alaposan megszappanozza tenyerét, minden ujját, kézfejének összes hajlatát, majd hosszan folyatva a vízcsapot, lemossa a szappanhabot a kezéről, és zakszerűen megtöröli a kezét papír kéztörlővel.
Mivel senkihez sem megyünk, és senki sem jár hozzánk, az öreg kedvenc időtöltése a héten az lett, hogy a zomzéd Zacsekkal skype-on megbeszélik a napi történéseket, sőt még meg is isznak egy-egy kupica pálinkát a monitor előtt.
– Azt mondják a zakértők, hogy a világ kétharmada megfertőződik a koronavírussal – sóhajta a fater.
– Nagy lehet a baj, ha még a választásokat is elhalasztották – bólogata a Zacsek.
– Az emberek is így gondolhatják – mondá az öreg. – Azt mesélik, hogy fergeteges ütközetek vannak a bevásárlóközpontokban. Küzdelem folyik minden csomagolás lisztért, rizsért meg WC-papírért.
– Pedig szépen megmondták a zilletékesek, hogy mindenből van bőven, semmiből sem kell raktározni – csóválá a fejét a Zacsek.
– Az emberek már csak ilyenek – nyugtáza atata –, mindig az ajánlottal ellentétesen cselekednek. Vagy az is lehet, hogy nem bíznak annak hitelességében, amit mondtak nekik. Külön megkérte a Vučko az időseket, hogy ne menjenek sehová, erreföl, mit ad isten, másnap teli volt velük minden bolt meg hivatal. Persze, hogy szigorítottak!
– Ne is mondjon semmit – hüledeze a Zacsek. – A zanyósom totál meg van rontva, amióta bevezették a kijárási tilalmat, folyton csak menne valahová, pedig korábban hiába küldtük bárhova is, sohasem volt kedve sehova menni, azt mondta, senkire sem kíváncsi, a nyugdíjasklubba sem járt, mert őt ott nem érdekli senki. Most bezzeg menne, eszébe jutottak a régi osztálytársak, az egykori barátnők, na meg az is kiderült, hogy anno kik szerettek volna udvarolni az én drágalátos anyósomnak, és most ezekkel az öregurakkal is szívesen meginna egy csésze teát. Ám a kedves feleségem ezúttal bekeményített! Öröm volt nézni! Azt mondta neki: Mama, nem mész te sehova! Emlékszel, pontosan így mondtad te is nekem régen, amikor diszkóba szerettem volna menni. Az öreglány totál el van szontyolodva. Azt mondogatja, hogy kínozzuk, házirabként tartjuk, rosszat akarunk neki, biztos már nem is szeretjük, láb alatt van, meg hasonlókat beszél, ahelyett hogy örülne, hogy most senki sem szól rá, ha reggeltől estig a Zadrugát vagy a török sorozatokat nézi. Ám most azok sem érdeklik. Most csak menne valahová. Akárhova!
– Ilyen az ember, zomzéd – bölcselkede a fater –, sohasem lehet a kedvében járni. De próbáljunk meg pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, ki tudja, több hetes vagy hónapos összezártság után, lehet, hogy év végére rendkívüli állapotot kell majd hirdetni, mert nem lesz szabad hely a szülészeteken.
– Ez egy igen optimista nézet, zomzéd – kuncoga a Zacsek –, a pesszimista szerint a szülészetek helyett a bíróságok dugulnak majd el a válóperektől.
– Ha jobban belegondolunk – így atata –, a kettő uopste nem zárja ki egymást.
– Mindenesetre ez a koronavírus-járvány világviszonylatban nagy felfordulást okoz – nyugtázá a Zacsek. – Azt olvastam, hogy a járvány alatt még a hegymászás is szünetel a Himaláján.
– Nagy kár – sóhajta atata –, pedig éppen most akartam felvetni az asszonynak és a gyereknek, hogy másszuk már meg a Csomolungmát!
Amiről a Zacseknek a következő vicc jutott az eszébe.
Nagy kínkeservek által a hegymászó felkapaszkodik a hegytetőre, és bekopogtat egy házikó ajtaján. Kiszól egy gyerekhang.
– Igen?
– A papád itt van?
– Nincs, kiment, amikor megérkezett anyám.
– Tehát az anyád itt van?
– Nincs, kiment, amikor megjöttem én.
– Hát ti sohasem vagytok együtt? – kérdi elcsodálkozva a hegymászó.
– Dehogynem, csak benn a házban. Ez a kerti budink.
Pistike, tévéből tanuló leendő géniusz
