2024. október 30., szerda

MagyarZó Pistike messéi

Atatát a héten nagy öröm érte. A sarki kisboltban kapott lisztet! Én még sosem láttam a fatert így örülni semmilyen lisztnek. Meg úgy egyébként sem nagyon láttam örülni. Leszámítva, amikor nyer a kedvenc focicsapata. Lelkesen hozta be a vállán a házba a 25 kilós zsákot.

– Édes istenem, Tegyula – ájuldoza amama –, minek ennyi liszt?!

– Hogyhogy minek, Tematild? – kérdé meglepetten a fater. – Amióta tart a koronavírus-járvány, egyetlen boltban sem találtam egyetlen kilót sem, most ráfutottam, de csak így adták, mi mást tehettem, vettem egy zsákkal.

– Logikus döntés – jegyzé meg némi malíciával amama. – Az viszont teljesen logikátlan, hogy liszthiány idején kilós kiszerelés helyett zsákszámra árulják a lisztet.

– Csak te ne gyere a logikával – hörtyene fel a fater –, egyrészt most semmiben se keress logikát, másrészt pedig te magad is hetek óta azon parázol, hogy mi lesz velünk, ha nem sikerül lisztet vennünk.

– No de akkor is: mit kezdünk ennyi liszttel? – okvetetlenkede továbbra is a muter. – Félő, hogy megzsizsikesedik.

– Hogyhogy mit kezdünk: pékkifli, fánk, palacsinta, fonott kalács, krumplis pogácsa, gombóc, barátfüle... majd én adok ötleteket, ha neked nem lennének – sorolá a fater, s közben a táskából kiemele öt liter tejet és felsorakoztatá őket az asztalon. – Gondoltam, legyen, jön a húsvét, biztos készítesz valami finomságot.

Amama nem szólt semmit, csak nagyon sóhajtva a homlokához kapott.

Bizony, itt az ünnep, ám az idei húsvét sok mindenben eltér majd a korábbiaktól. A kijárási tilalom miatt idén senki senkit nem látogathat meg, elmaradnak a nagy családi összejövetelek, no meg a locsolkodás is. Bár én kitaláltam, hogy hétfőn azért legalább az utcabéli lányokat meglocsolom, de nem úgy, mint máskor, kölnivel vagy nagy vödör vízzel, hanem kézfertőtlenítővel, majd azt mondom nekik, hogy nyújtsák ki a kacsójukat, és másfél méterről rájuk spriccelek a sprayjel, és a maszk alatt elszavalom nekik: „Járvány ide, járvány oda, meglocsollak mosolyogva!” A csajoknak az osztályból pedig küldök egy körüzenetet a Facebookon a következő versikével: „Védőmaszkban jár a nyuszi, / locsolásért nem jár puszi! / Itt maradok a szobámban, / meglocsollak távmunkában!”

A zősök is lassan megszokják az itthonról való munkát, néha egy kicsit még panaszkodnak rá, vagy nyűgösek, mert sokáig elhúzódik, aztán viszont azt mondják, örülnek, hogy ilyen áldatlan helyzetben nem kell bejárniuk a munkahelyükre, úgyhogy uopste nem lehet megfejteni, igazából mit is szeretnének.

Az itthoni munkavégzésnél jóval nehezebben viselik a kijárási tilalmat, különösen azt a hétvégi hosszút, amikor lassan már a fű sem nő, s még jó, hogy nem nő, mert azt sem lehet lenyírni.

– Sokkal könnyebben viselném ezt a bezártságot, ha lenne focimeccs – mondá a héten a fater. – Képzeld, Tematild, délelőtt elvégezné az ember a napi munkát home office-ban, a kora délutáni órákban pedig megkezdődnének a mérkőzések, és késő estig tartanának.

– Nem is merek beleképzelni – gondolá végig a lehetőséget a muter –, neked, Tegyula, az már nem is karantén lenne, hanem paradicsom! Ha ez normál esetben történne, mindig lenne kifogásod, miért nem akarsz menni sehová.

– Nem is olyan rossz elképzelés – merenge el a fater.

– Egy valamit azért nem értek – morfondíroza amama –, ha már a turizmus megszűnése miatt oly sok szálloda-alkalmazott meg idegenvezető munka nélkül maradt, meg számos más gazdasági ágazatban oly sokan már most elveszítették munkahelyüket, és a gazdasági zakértők borzasztó jövőt prognozálnak, hogyan lehetséges az, hogy a futballisták nem kapnak felmondást, hiszen ők sem csinálnak semmit, és nem hajtanak semmi hasznot a munkaadójuknak, arról nem is beszélve, hogy esetükben attól sem kellene különösebben tartani, hogy éhezni kényszerülnének.

– Azért, Tematild – mondá atata némi gondolkodás után –, mert ők majd a munkájukat utólag ledolgozzák. Ha elmúlik ez a zörnyű helyzet, akkor valószínűleg minden elmaradt mérkőzést néhány hét leforgása alatt lejátszanak.

Amama ezúttal sem mondott semmit, de látszott az arcán, hogy a lehetőség felvetésének hallatán megfordult a fejében, vajon a jelenlegi vagy az atata által áhított állapot a rettentőbb.

Nyilván a fater is észrevette, hogy amamának min járhat az esze, s hogy kissé feldobja a kedvét, megpróbált kedveskedni neki.

– Van azért pozitívuma is ennek a bezártságnak – mondá atata.

– Áruld már el, ugyan mi?! – kérdé megrökönyödve a muter.

– Például, napról napra egyre inkább úgy tűnik, hogy mégiscsak lesz belőled rendes háziasszony, Tematild, pedig, őszintén, már azt hittem, hogy ez csak ábránd – dicséré meg amamát a maga módján az öreg.

– Szerinted milyen a rendes háziasszony, Tegyula?! – voná össze az öreglány a zemöldökét.

– Hát tudod – magyarázá a fater –, olyan asszony, aki mindennap ebédet főz, rendszeresen feltakarít, megkapálja a kiskertet meg ilyenek.

– Azt akarod mondani, hogy az említetteket én egyébként nem végzem el?! – kérdé sértődötten a muter.

– Nem így értettem, Tematild, persze, hogy elvégzed, csak most mégiscsak más, hogy egész nap itthon vagy. Természetes, hogy amikor naponta be kell menned a munkahelyre, nem futhatja azonnal mindenre az idődből, most látom csak igazán milyen ügyes vagy – magyarázkoda a fater, ám azt még én is tudom, hogy egy ilyen helyzetből már irtó nehéz jól kikeverednie az ember fiának.

Különben amama mostanság tényleg mindennap finom ebédet főz. Meg a munkáját is elvégzi. És segít nekem a tanulásban. Amikor pedig egy kis zabadideje akad, nagy előszeretettel nézi a mostanság divatos online színházi előadásokat, meg világhírű képtárakba jár, ahol virtuális sétákat tesz a számos remekmű között. Atata figyelmeztette is egyszer, vigyázzon, nehogy úgy járjon, mint a viccbéli hölgy.

Egy idős asszony nézegeti a képeket a múzeumban. Odalép hozzá a teremőr:

– Hölgyem, elkalauzolhatom egy kicsit a képek között?

– Á, köszönöm, nem kell, én nagyon jól ismerem a művészetet! – vág fel a nő. – Ez itt mindjárt egy Van Gogh!

– Nem asszonyom, ez egy Goya!

– Ismerem én, csak összekevertem – vörösödik el a hölgy. – De ez itt biztosan egy Rembrandt!

– Dehogy, az egy Rubens! – mondja a teremőr.

A nő most már feldühödik.

– De ezt nézze meg, bármiben lefogadom, hogy ez az absztrakt kép itt biztosan egy Picasso! – kiáltja.

– Nem asszonyom, az egy tükör – mosolyodik el a teremőr.

De nem csak amama él ezekkel az online kulturális lehetőségekkel.

– Jaj, zomzéd – panaszkoda a Zacsek a faternak a napokban az egyik skype-beszélgetésük során –, képzelje, az asszony rákapott a balettre!

– Micsoda?! – csodálkoza atata. – A kedves zomzédasszony lábujjhegyen piruettezik a nappaliban?!

– Nem úgy – pontosíta a Zacsek –, hanem ebben az online-őrületben ül a laptop előtt és izgatottan nézi A hattyúk tavát, A diótörőt vagy a Csipkerózsikát.

– Mik vannak! – álmélkoda az öreg. – Nem is gondoltam volna, hogy valaki kedvtelésből balettet néz.

– Bizony, zomzéd – mondá egyetértőn a Zacsek –, mindenki másképp próbálja megvalósítani a karantén-idillt.

– Lenne néhány ötletem – somolyoga atata.

– Csak vigyázzon, zomzéd az ötletelésekkel, nehogy úgy járjon, mint az egyszeri férj – tanácsolá a Zacsek, és elmeséle egy viccet.

Az ifjú házaspár az ágyban fekszik.

A férj odahajol nejéhez, és megkérdi tőle.

– Szívem, akarod, hogy játsszunk orvososat?

– Játsszunk, szívem – bújik férjéhez a fiatal feleség. – Milyent szeretnél: állami vagy privát dokisat?

– Hát mi a különbség?! – kérdi meglepetten a férj.

– Az államira három hónapot kell várni, a privátért pedig száz eurót kell fizetni.

Pistike, karanténban balettozó nyuszipoéta

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás