Atata a héten nosztalgikus hangulatban volt. Ült a fotelban gondolataiba merülve, és meghatódottan hallgatta a közeli épületekből hallatszó lábasverést, amivel a polgárok a hatalommal szembeni elégedetlenségüket igyekeztek kifejezni.
– Ez a zaj régi emlékeket ébreszt bennem, Tematild – sóhajta fel a fater. – Eszembe jutnak a kilencvenes évek háború- és rezsimellenes tiltakozásai.
– Azt hittem, Tegyula, hogy csak rossz emlékeid vannak a kilencvenes évekről, amiket legszívesebben örökre elfelejtenél – csodálkoza amama.
– Ami a társadalmi körülményeket illeti, igen – magyaráza az öreg. – Ám azért volt annak a fránya évtizednek egy nagy előnye is: fiatalok voltunk!
– Remélem, hogy az egyetemista kori barátnőid emlékét azért nem eleveníted fel, és nem nézel utána a Facebookon, hogy most éppen hol dobolásznak – jegyzé meg csípősen az öreglány.
– Hát, ha valamire nem számítottunk, az az, hogy húsz év után még bárkinek bármiért is lábasokon kell majd dobolnia – töprenge a fater.
– Nehéz nekem téged elképzelni, Tegyula, hogy fakanalakkal vered a fazekat – kuncoga a muter.
– Azért, Tematild, mert én a fütyülős szekció tagja voltam – magyaráza atata. – Ha én egyszer előveszem a régi fütyülőmet!
– Nekem is megvan még – ismere be a zomzéd Zacsek, amikor másnap betoppana hozzánk, és a fater elmeséle neki, miről eszmecseréltek előző este a muterral –, csak már kissé sipít a hangja.
– A zomzédasszonnyal szívesen visszapörgetnénk a filmet, hogy megnézzünk benneteket, ahogyan fütyülővel a szájatokban tüntettek. A teraszon akár be is mutathatnátok, mit tanultatok meg az átkos kilencvenes évekből – veté fel amama. – Csak vigyázzatok, nehogy úgy járjatok, mint a dveris Boško, aki a parlamentben szintén fütyüléssel próbálta kifejezni tiltakozását a hatalommal szemben, ami miatt eltávolították az ülésteremből.
– Az igazság az – merenge el az öreg –, hogy annak idején az egy életen át tartó tanulás eszméjét próbálták belénk verni, nem pedig az egy életen át tartó fütyülését.
Az életfogytiglani tanulásról a Zacseknek pedig egy vicc jutott az eszébe.
Két régi barát beszélget.
– Mújó, lefeküdnél te egy egyetemista csajjal? – kérdi Hászó.
– Le én! – válaszolja kapásból Mújó.
– Akkor írasd be Fátót valamelyik egyetemre!
No de az említett parlamenti ülésen a héten feloldották a rendkívüli állapotot, és megszűnt a kijárási tilalom, úgyhogy máris megindult a kóválygás. Atatát azonban leginkább az aggasztja, hogy a választások új időpontját is kitűzték, amely szerint június 21-én voksolunk.
– Nem értem, Tegyula, miért csodálkozol ezen – firtatá a muter –, már a régi időkben is minden nagy járvány végét megünnepelték a népek. Tömegesen kitódultak az utcákra, és nyilvánosan örvendeztek, ki így, ki úgy, a mi esetünkben mi lenne méltóbb egy ehhez fogható ünnephez, mint egy választási korteshadjárat?
– Bevallom, engem uopste nem zavart, hogy sehova sem kellett menni, az meg pláne nem, hogy mások sem zajongtak az utcán – ismere el a fater. – És most, mintha nem tartalmazott volna elegendő izgalmakat ez a másfél hónapos járványhelyzet, a következő hat héten keresztül mást sem látunk majd, csak kiváló eredményekkel dicsekedő, és, ha rájuk szavazunk, még szebb jövővel kecsegtető politikusokat!
– Nem mintha az elmúlt időszakban mást láttál volna – legyinte amama. – Az élőben közvetített hosszú tájékoztatókkal a maga módján ez az egész járványmizéria is a választási kampány része volt. Az egészben az a legjobb, hogy a végén minden nagykorú polgár, aki igényli, kap majd száz eurót.
– Ennek kapcsán egy furcsaság figyelhető meg – mondá a Zacsek. – A Köztársasági Választási Bizottság már korábban megállapította, hogy a szavazásra jogosultak száma Zerbiában valamivel több, mint 6,7 millió polgár, a Pénzügyminisztérium szerint pedig 5,5 millió személy jogosult a százeurós állami támogatásra. Tudtommal mindkettő jár minden 18 éven felüli zerbiai állampolgárnak. Furcsa, nem?!
– Biztos, akik az adott helyeken számolnak, az egyik volt általános iskolai osztálytársam elvei alapján tanulták a számtant – jegyzé meg az öreg. – A tanárnő feladott egy beugratós feladatot, fél osztály szerint egyféleképpen kellett volna megoldani, a másik fele szerint pedig másféleképpen, mire az ipse felajánlotta: szavazzunk!
– Ez a demokratikus érzület dicséretet érdemel – kuncoga az öreglány.
– Ahelyett kapott egy akkora karót, mint a ház! – közlé a fater. – A tanárnő azt mondta neki, hogy a matematikában nincs szavazás!
– És semmi következménye nem lett az ügynek?! – csodálkoza a Zacsek. – Azok a régi szép idők! Ma bezzeg biztos menne a szülő tiltakozni a tanár ellen, hogy az gátolja a gyereke kreativitásának fejlődését, mert igenis, miért ne lehetne megszavazni, hogyan kell megoldani egy feladatot?! Miféle baj származhat belőle?! Legfeljebb kiderül, hogy a többség téved! Nem először történne ilyen.
– Attól tartok, hogy ha népszavazásra bocsátanánk, milyen alakú a Föld, meglepő eredményt kapnánk – csóválá meg a fejét az öreg.
– Visszatérve a választásokra, azt gondolom, hogy a koronavírus-járvány kezelése lesz az egyik fő téma a mostani kampányban – mondá amama.
– Ja, ja – így a Zacsek –, a hatalom majd elmondja, hogy megmentették a népességet a katasztrófától, a zellenzék pedig majd felrója a mulasztásokat és kifogásolja a felesleges szigort.
– Összegezve eddigi tapasztalataimat, azt gondolom, hogy a koronavírus-helyzetet a legjobban a világon Türkmenisztán kezelte – nyugtáza a fater. – Ott időben betiltották a „koronavírus” szót, nem használhatta senki se a médiában, se az egészségügyi tájékoztató füzetekben, se az utcán, és ezzel a döntéssel azonnal elejét vették minden későbbi bonyodalomnak.
– Akkor oda nem sok kínai áru érkezhetett az utóbbi időben – állapítá meg bölcsen a Zacsek –, Európával ellentétben, amely lassan egy nagy kínai bevásárlóközponttá alakul át.
– Jaj, zomzéd, ne is emlegesse a kínaiakat – méltatlankoda az öreg. – Nem elég, hogy Becskerekre jön a ShanDong LingLong gumiabroncsgyár, amelynek a környezetvédelmi tanulmánya körül másfél év után is még folyik a vita, hanem a bejelentések szerint oda tervez befektetni a szintén kínai háttérrel rendelkező Green Miles Chemicals vegyigyár is, amely tributil-foszfátot fog gyártani, ami többek között a repülőgépek üzemanyagának az adaléka.
– Én sokkal jobban örülnék, ha a kínaiak evőpálcikákat gyártanának a Béga-parti városban – mondá amama. – Befásítanák az arra alkalmas területeket, a kitermelt fát később feldolgoznák, és a jövőben az egész világ bánáti pálcikákkal enné a rizst meg a mogyoróvajjal leöntött csirkefalatkákat.
– Ha már itt tartunk, Tematild – gondolkoda el atata –, mit szólnál ahhoz, ha mi is méltóképpen megünnepelnénk a rendkívüli állapot és a kijárási tilalom végét, és most, hogy már megnyitottak az éttermek, elmennénk egy fincsi vacsorára.
– Még hogy mit gondolok?! – fortyana fel az öreglány. – Hogy vetemednél ilyen pazarlásra, Tegyula, amikor van itthon mit enni?! Itt a zsák liszt, a száz kiló krumpli, a sok élesztő, a fél szekrény makaróni, a nagy kartondoboz babkonzerv, a számos készétel, az öt kiló rizs, na meg fél fiók levespor. Mindaz, amit a járványhelyzet kitörésekor felvásároltál! Ja, és tudatom veled: WC-papírt karácsonyig nem kell venni!
– Ez maradt a koronavírus-járvány után – sóhajta a Zacsek.
– Meg az emlékek a sorban állásról, zomzéd – fűzé hozzá az öreg.
– Ha másra nem is, egy valamire azért mégiscsak jó volt ez a járványhelyzet – mondá sejtelmesen az öreglány.
– Ugyan mire, Tematild? – kérdé kíváncsian a fater.
– A boszorkányok felismerésére, Tegyula – felele amama.
– Hogyan?!
– Mindenki, aki nem hízott meg a karantén ideje alatt, biztosra vehetően boszorka!
Pistike, fütyülős számtanrajongó
