A tavaszias időjárásnak hála a múlt hétvégén Zerbiában a zösszes kávézó és kirándulóhely megtelt emberrel. Ez a nagyok szerint annak a jele, hogy legyőztük a láthatatlan ellenségnek nevezett koronavírust, bár a zorvosok annyira nem örülnek annak, hogy a zemberek ilyen könnyelműen állnak hozzá a helyzethez, szerintük a járvány még uopste nem csengett le, ezért aggasztja őket a polgárok laza viselkedése.
– Arról lehet látni, hogy Zerbia újraéledt, hogy a különböző pártok képviselői aktívan egymásnak estek – mondá éleslátóan a fater. – Ez egyértelmű jele annak, hogy a zélet Zerbiában visszatért a normális kerékvágásba.
– Ha a spontán tüntetések korona idején, a tettlegességig fajuló utcai összetűzések pártalapon, az éhségsztrájk-versenyek a parlament előtt és a celebekkel folytatott politikai beszélgetős műsorok a televízióban jelentik a normalitást, akkor valóban jó úton haladunk – jegyzé meg csípősen amama.
– Kezd beindulni a választási kampány, Tematild – magyaráza a fater –, és annak szerves velejárója a cirkusz!
– Kenyérre meg majd kapunk száz-száz eurót! – toppana be a zomzéd Zacsek.
– Ahogy mondja, zomzéd – erősíté meg a muter –, az első öt órában már egymillióan igényelték.
– Ami a cirkuszt illeti – spekulála az öreg –, a héten többször elgondolkodtam azon, vajon az oltárajtós Boško a Vučko legádázabb ellenfele, ahogyan mutatkozik, vagy éppen ellenkezőleg, a zállamfő kulcsfontosságú embere, hiszen kilengéseivel Vučko malmára hajtja a vizet. A haladók szimpatizánsai mondhatják, lám, ilyen agresszív a zellenzék, a legtöbb ellenzéki érzületű szavazónak pedig elmegy a kedve mindkét féltől.
– Én egyáltalán nem értem, hogy az úgynevezett européer erők miért tűrik meg a soraikban a Dverit – töprenge a Zacsek.
– Mert így legalább még nem felejtettük el, hogy létezik a Zövetség Zerbiáért – kuncoga atata. – Bár a Tadić ex-államfő szerint a zövetség már igazából nem is létezik, hanem csak a bojkott tartja össze.
– Ezt sem értem, Tegyula – értetlenkede az öreglány. – Miért tart ki a választási bojkott mellett a zellenzék?
– Mert nincs más választása – világosítá őt fel a bölcs fater.
Amiről a Zacseknek egy vicc jutott az eszébe.
Az amerikai, a német és a zerb a választásokról beszélgetnek.
– Nálunk alig két órával a szavazás után tudni, hogy ki nyert – mondja az amerikai.
– Az semmi! – vágja rá a német. – Nálunk két percen belül ismert a győztes.
Mire a zerb:
– Nem értem, mire kell nektek ennyi idő, nálunk már két hónappal a választások előtt tudni, ki fog nyerni!
– Ami viszont engem rettentően bosszant, az ez a gyakori éhségsztrájk-kabaré – dünnyöge atata. – Az éhségsztrájk a tiltakozás nagyon súlyos válfaja, ilyenre az ember csak végső elkeseredettségében szánja el magát. A reggelitől vacsoráig tartó bohóckodással ebből gúnyt űzni minimum ízléstelen.
– Igaza van, zomzéd – bólogata a Zacsek. – Sosem fogom megérteni, hogy magukat komolynak tartó, iskolázott emberek miért viselkednek úgy, mint egy hisztis tinilány, amikor rájön, hogy túl hosszú a miniszoknyája.
– Hagyjuk már a politikát meg a politikusokat – javasolá amama –, azért is hiszik magukat érdekesnek, mert mindenhol ők vannak, holott igazából már unja őket mindenki, inkább beszéljünk arról, hogy miután véget ért ez a választási mizéria, hova megyünk nyaralni!
– Ajjaj, Tematild, te aztán nem köntörfalazol – hökkene meg a fater –, gondolod, hogy ilyen koronavírusos időben is engedélyezik az üdülést?
– Naná, hogy engedélyezik! – vága rá amama. – A délceg cérnagórácoknál már kezdődik is a strandidény. Annyi a szigorítás, hogy 16 négyzetméteren csak két nyugágy és egy napernyő lehet, ami, ahogyan ismerlek, Tegyula, téged abszolúté nem fog zavarni.
– Jó, jó, Tematild – vacillála az öreg –, lehet, hogy úgy van, ahogy mondod, sőt biztos, hogy úgy van, mert miért ne lenne úgy, szóval, tegyük fel, hogy van hova menni, merthogy nekik is valamiből meg kell élni, és koronavírus-járvány ide vagy oda, mindent megtesznek, hogy idén is legyen turistaidény, de kérdem én: miből? Mert idén a megszokott költségek mellett még koronaútlevélre is szükség lesz! Kétszer száz euróból nem jövünk ki!
– Azt mondják, zomzéd – szóla közbe a Zacsek –, hogy idén a zerb falu jelenti majd a tengert. Én már el is terveztem, hogy elviszem az asszonyt egy ilyen turistafaluba. Elképzeli, ahogyan szívószállal szürcsölgeti a koktélt egy pálmafa alatt, miközben a végtelen tenger hullámzását hallgatja és szívja magába a sós víz illatát. Majd meglepődik, ha odaérünk, és hófehér sirályok helyett kukorékoló kakasok, homokos strand helyett tyúxaros udvar, áttetsző vizű tenger helyett egy szúnyogoktól hemzsegő pocséta köszönti, a környéket pedig a friss istállótrágya illata lengi be.
– Az a baj, zomzéd – lamentála a fater –, hogy a falusi turizmus egyáltalán nem olyan, mint amilyennek leírta, semmi köze az egykori tanyákhoz és falusi környezethez, engem éppen ezért uopste nem vonz. Az efféle üdülés csupán a fancy városiaknak érdekes, akik nem tesznek különbséget a baromfifajták közt, és akiknek a napon savanyodó uborka látványa esemény. Ettől olyan természetközelinek érzik magukat, és készek mindenért duplán, sőt triplán fizetni, ha azt mondják rá, hogy bio eredetű. Megkérdezném, mit szólnának egy valódi falusi budihoz, amelyikben nyáron 50 fok van, egymás hegyén-hátán zümmögnek a legyek, illatos WC-papír helyett pedig madzagon lógó csutka áll a rendelkezésükre. Na, az lenne az igazi falusi fíling!
– Jól van, Tegyula – mondá amama –, azért tegyél különbséget nyaralás és kiképzőtábor között, bár az a sanda gyanúm, hogy te a másodikat jobban élveznéd.
Az elmondottak kapcsán a Zacseknak egy vicc jutott az eszébe.
A híres színésznő falusi háznál tölti a vakációt. S mert minden érdekli, egyszer már hajnalok hajnalán átmegy az istállóba, fogja a kisszéket, a sajtárt, és leül az egyik szarvasmarha hátsó lábaihoz. Ekkor lép be a gazda.
– Nem is csodálkozik – kérdi büszkén a művésznő –, hogy nekiállok fejni?
– Én nem! De mit szól majd ehhez ez a szegény bika?
– A viccről jut eszembe – kiálta fel amama –, lehet, hogy a Szergej színész is falusi üdülésre készül, olvastam, hogy a héten kijelentette, hogy ő bizony bemegy a disznóólba.
– Félreértetted a művész szavait, Tematild! – mondá az öreg. – A disznóól alatt a Szergej a választási hercehurcára gondolt, és csupán bejelentette, hogy az általa vezetett mozgalom részt fog venni a június 21-ei választásokon, merthogy nem győzték meg a bojkott értelméről.
– Kinek a választás, kinek a bojkott, ám úgy látom, hogy az elkövetkező öt hétben a valóságban és a virtuális világban is gondoskodnak majd a szórakoztatásunkról – állapítá meg a Zacsek.
– A kiképzőtáborokról jut eszembe – mondá a fater. – Fiatalkoromban hosszú biciklitúrákat tettem, símaratonon vettem részt, ugrottam ki repülőből. Sokat ábrándoztam arról, hogy megmászok majd egy magas sziklát, leugrok Bungee Jumpinggal egy felhőkarcoló hídról, vagy kipróbálom a siklóernyőzést, ám álmomban sem gondoltam volna, hogy létezik ezeknél is nagyobb kihívás.
– És mi lenne az, Tegyula? – kérdé amama.
– A buszozás, Tematild! – felele atata. – A jelenlegi állapotok között ez most egy irtó nagy kihívás: először is az aszfaltra festett fehér pöttyökön kell álldogálni, ha megérkezett a busz, csakis maszkban és kesztyűben lehet rá felszállni, utazás közben pedig mindvégig ügyelni kell a távolságtartásra a többi utassal szemben.
– Ahhoz, hogy szabályosan buszozzon, az embernek minimum Zupermennek kell lennie! – jegyzé meg amama.
– Lelki szemeim előtt látom azokat a néniket buszozás közben, akik még a piacon is megtaszigálnak a kosarukkal – kuncoga a Zacsek.
– És a helyzet csak fokozódni fog – fűzé hozzá atata. – Képzelem, mekkora tumultus kerekedik majd abból, ha mindenki kézhez kapja a százeurós támogatást, és elindul elkölteni!
Pistike, tengerről álmodó falusi gyerök
