Atata a héten folytatta a múlt héten megkezdett egyszemélyes filozófia-tanfolyamát. A dolgozószobában körbebástyázta magát régi, vaskos könyvekkel, ahogyan fogalmazott: elbarikádozta magát a külvilágból beszivárgó negatív impulzusok elől, és az Örök Nagy Igazságokat kutatta, hasztalan mondogatta neki egyfolytában amama, hogy vigye vissza azt a sok dohszagú könyvet a padlásra, az öreget teljesen hidegen hagyta az öreglány dohogása. Ha éppen a dolgozószoba közelébe keveredtem, néha megállított, és arra utasított, hogy vegyem elő a zokosságokat tartalmazó füzetemet, és jegyezzek le benne egy-egy elmés gondolatot. Azt mondta, ha sokat olvas az ember, és a bölcsességeket mind feljegyzi egy irkába, amellett, hogy egy idő után irtó művelt lesz, jó szokásának a későbbiekben gyakorlati haszna is lehet, a kissé flúgos entellektüel spinék körében könnyen lehet ezekkel a zokosságokkal csajozni.
Egyik délután a következőt íratta be velem abba a füzetbe: „Az új értékek feltalálói körül forog a világ – forgása szemmel nem látható. Ámde a komédiások körül forog a nép és a hírnév: ez a világ folyása.” Azt is elárulta, hogy ezt a gondolatot egy sűrű bajuszos német bácsi jegyezte le majd száznegyven évvel ezelőtt. Úgy hívták, hogy Nicsé vagy Niccse, így valahogy. A fater szerint nagyon eszes krapek volt, lám, milyen okosakat mondott még anno, amikor még se Zadruga, se Big Brother, se a többi nyavalyás valóságshow nem volt. Mindennek ellenére ő már akkor tudta, hogy ez jön!
Az öreg merengéseit filozófiai kérdésekről amama aggódó hangja szakította meg.
– Azt írják a zújságok, hogy az USA és Kína összecsapása várható Zerbiában – mondá kétségbeesetten az öreglány. – Ez azt jelenti, Tegyula, hogy újabb háború lesz felénk?!
– Minden bizonnyal, Tematild – válaszola higgadtan atata. – Ám nem kell megijedni: ez a háború gazdasági téren zajlik majd. És ez most nem romboló hatású, hanem építő jellegű ellenségeskedés lesz. A két nagyhatalom, vagy ha úgy jobban tetszik: a Kelet és a Nyugat abban versenyezik majd, ki épít többet, jobbat és szebbet nálunk!
– Meg egy kicsit abban is, hogy ki keres többet, és ki biztosít magának nagyobb befolyást a Balkánon – jegyzé meg csípősen az éppen betoppanó Zacsek.
– Nahát, zomzéd, maga mindig olyan ünneprontó – dünnyöge a muter.
– A minap már meg is nyitották Belegrádban az amerikai Nemzetközi Fejlesztési Pénzügyi Társaság (DFC) regionális irodáját – közlé a Zacsek.
– A közös nyilatkozat aláírása után a Vučko kiemelte, hogy Ámerikával ilyen fontos megállapodásra nem került sor 1881 óta, amikor is a két ország rendezte kereskedelmi viszonyát egymással – magyaráza a fater, aki bajuszos filozófusok mellett, úgy tűnik, híreket is olvasott a héten. – Azt sem felejtette hozzátenni, hogy ott, ahol Ámerika beruházásokat tervez, van jövő.
– 3,7 milliárd értékű infrastrukturális projektumokat emlegetnek, köztük a Niš–Priština közti Béke autópálya megépítését – mondá a Zacsek. – Bár én eddig azt hittem, hogy a jövő a kínai repülőautókban van.
– Maga vén kaján, zomzéd – állapítá meg amama –, és rosszmájúságában szem elől téveszti a lényeget: mégpedig azt, hogy egy zerbiai és egy kozovói város között létesülendő autópálya a Béke nevet fogja viselni! Nyilván ez is a béketeremtés folyamatának a része.
– Nyilván, Tematild – nyugtáza az öreg. – A napokban a Trump is felvágott a balkáni békecsinálással. Észak-karolinai választási kampánya során eldicsekedett, megtörténhet, hogy Nobel-békedíjjal tüntetik ki, merthogy sikerült neki megállítania a Zerbia és Kozovó között évek óta tartó tömeges öldöklést. Úgy fogalmazott, hogy az ott élők különböző néven évszázadokon keresztül gyilkolták egymást, és most abbahagyták. Azt mondta nekik, Fiúk, találkozzunk!, és találkoztak. Látjátok, ilyen egyzerű ez, ha az ember hajlandó leülni tárgyalni a világ főserifjével.
– Ez a jampecfrizurájú Trump néha úgy beszél, mintha történelmet, földrajzot és egyéb tantárgyakat is bulvárlapokból tanult volna – mondá a Zacsek.
– Ki tudja – gondola bele az öreglány –, mondanám még, hogy online oktatáson vett részt, de az ő sráckorában még nem volt internet.
– Ne is emlegesse, zomzédasszony azt a fránya online oktatást – panaszkoda a Zacsek –, állandó stresszben élek tőle. Mindig attól tartok, hogy besétálok a képbe, amikor éppen a Peti felel, és a tanító néni meglát bokszeralsóban és sörrel a kezemben.
– Ám nem kizárt, hogy a Trump még a világháló megjelenése előtt eltöprengett az abban rejlő lehetőségeken – spekulála atata. – Ne feledjük, hogy ő az alternatív tényeket is tüzetesen tanulmányozza!
– Az utakról jut eszembe – kanyaroda vissza az iménti témához a Zacsek –, azt látták-e, hogy a becskereki képviselők megszavazták, hogy a leendő kínai gumigyárhoz vezető utat Ling Long sugárútnak fogják nevezni?
– Én már eljátszottam a gondolattal – így a muter –, hogy a gyármegnyitóra majd meghívják a belegrádi Vámpírok együttest, hogy a hegyesfogúak elénekeljék a Rama Lama Ding Dong című slágert, meg, ki tudja, lehet, hogy eljön Magyarországról a Csonka András is, és egyedi táncmozdulatai kíséretében előadja az ő Ding Dongját, mert, ugye, ha „boldog vagy, hát dúdold, hogy: ding-ding-digi-dong”.
– Jaj, Tematild – zsörtölőde a fater –, légy szíves, hagyd abba a nótázást! Lehet, hogy te élvezed, de hidd el, egyedül vagy ezzel. És hányszor kell még elmondanom, hogy nem Ding Dong, hanem Ling Long?! Mint a zerb első osztályú fociliga.
– Mindegy az, zomzéd – jegyzé meg a Zacsek –, mire felépül a gumigyár, a becskerekieknek, azt hiszem, már úgyis teljesen mindegy lesz, hogy Ling Long vagy Ding Dong.
– Még jó, Tegyula, hogy csak az utat nevezték át, képzeld, ha helyi szokás szerint az egész várost átnevezik – borzola a kedélyeket amama –, és Nagybecskerekből például Kisvuhan lesz.
– És az új városimázs kiépítése hevében a zilletékesek a település összes óriásplakátjára öles betűkkel kiírják: Reszkessetek, denevérek! – fűzé hozzá kuncogva az öreg.
A képzettársítások kifürkészhetetlen útjainak köszönhetően a denevérekről a nagyoknak a koronavírus-járvány, arról pedig, hogy, hogy nem, a legutóbbi parlamenti választás jutott eszébe.
– Három hónap is eltelt a választások óta, és még nem alakult meg az új kormány – töprenge az öreglány. – Azt olvastam, hogy egyre inkább nő a nyomás a Vučkóra, annál is inkább, mert a 250 képviselő közül 188 a haladók listájáról került be a parlamentbe, ergó nemigen volt szükség kimerítő kormányalakítási tárgyalásokra.
– Egész nyáron arról szólt a történet, hogy majd a történelmi jelentőségű washingtoni találkozó után kerítenek erre sort – mondá a Zacsek. – Nos, immár azóta is eltelt három hét, a Vučkónak már lehet, hogy ki is ürült a Trumptól kapott golyóstolla.
– Nagyon egyzerű a válasz erre a kérdésre – magyaráza lezseren atata, mint aki már két hete az Örök Nagy Igazságokat tanulmányozza, és akit már semmi sem lephet meg –, azért nincs még kormány, mert nem lehet 20–30 miniszter egy kormányban, márpedig a tagsága számának alapján Európa legnagyobb pártjában ennél jóval több aspiráns akad.
– És a saját tagok mellett itt vannak még az állandó koalíciós partnerek is, mint például a védelmis Vulinék – mondá a muter.
– Zó mi zó, egy ekkora gépezetnek nem is kell ellenzék – jegyzé meg a Zacsek –, elvannak ők egymás közt is.
– A Vulin egyébként azt mondta, hogy az általa vezetett Zocialisták Mozgalma egyetlen miniszteri helyet sem követel magának – mondá amama –, és hozzátette, ha nem lesz miniszter, akkor majd írással és újságírással fog foglalkozni.
– Biztos ő vezeti majd a különféle lapokban a Ha hiszik, ha nem elnevezésű rovatokat – találgata a fater.
Az elhangzottakról pedig a Zacseknek a következő találós kérdés jutott az eszébe:
– Miért királynőjük van a méheknek?
– Mert ha kormányuk lenne, akkor nem lenne méz!
Pistike, ding-dongot dúdoló békefilozófus
