Atata és a zomzéd Zacsek a napokban felidézték emlékeiket a húsz évvel ezelőtt lezajlott demokratikus változásokról, vagy ahogy egyesek hívják: „az október 5-ei forradalomról”. Hónapokig tartó sétákról, nagy tüntetésről, bágerról meg ki tudja még mi mindenről nem ejtettek szót. Hallgatva őket sokszor nem tudtam eldönteni, hogy a fiatalságuk utáni nosztalgia, vagy az elherdált lehetőségek miatti csalódottság beszél belőlük. Többször is elismételték, hogy sajnos nem egészen úgy alakult minden, ahogyan azt akkoriban elképzelték és remélték.
– Emlékeztek, mennyit fújtam én a kilencvenes években a fütyülőmet – sóhajta a fater. – Néhanapján még ma is megfordul a fejemben, hogy újra elő kellene vennem, és elkezdeni fütyülni.
– Attól tartok, Tegyula, hogy jobban teszed, ha hagyod a helyén a te drágalátos fütyülődet – figyelmezteté az öreget amama –, úgysem szól az már olyan szépen, mint húsz évvel ezelőtt.
– Pedig, ahogy elnézem az eseményeket, zomzédasszony, akadna egy-két dolog, ami miatt húsz év után is lehetne még egy kicsit fütyülni – jegyzé meg a Zacsek.
– Remélem azért most nem sorolja fel azt az egy-két dolgot – szeppene meg atata.
– Eszem ágában sincs, zomzéd – mondá rezignáltan a Zacsek. – EU-tagság helyett húsz évvel a Zlóbó-rezsim bukása után ott tartunk, hogy még azt sem tudjuk, hol húzódnak az országhatárok.
– Lehet, hogy a washingtoni megállapodás e téren is megoldással szolgál majd – sejtelmeskede az öreglány.
– Miket beszélsz, Tematild?! Jól vagy te egyáltalán? – kérdé aggódóan a fater. – Remélem, nem fertőződtél meg a koronavírussal!
– Nincs semmi bajom, nem kell azonnal bepánikolni! – tiltakoza a muter. – Egyébként pedig te is észrevetted volna az összefüggéseket, ha nem homályosította volna el a tisztánlátásodat az a sok filozófiakönyv, amit a zabadságod alatt olvastál. Elszakadtál a valós élettől, ezért nem figyeltél fel a hírre, hogy a Gazivode tavat egyesek átneveznék Trump-tóra, a tó feletti hidat pedig Trump-hídra.
– Ez az a stratégiailag piszok fontos tó, amelynek kapcsán a zerbek és a zalbánok között vita van, és amelyikre a Vučko azt mondta, hogy nem adja? – vakará a fejét a Zacsek.
– Az bizony! – bólogata amama.
– Szerinted ez a különös névváltoztatás is benne van a megállapodásban? – kérdé meghökkenve az öreg.
– Azt én honnan tudjam?! – így a muter. – Lehet, hogy a kisbetűs részben van róla említés, ki tudja, Kozovóban már úgyis annyi minden ámerikai: van amcsi kórház, egyetem, középiskola, van Clinton-zobor, meg Hillary-butik, meg Bús Gyuri-bulevár, meg autósiskola viseli a Jugoszlávia elleni légicsapásokat levezénylő NATO-parancsnok, Wesley Clark nevét, most lesz Trump-tó…
– De mi köze mindennek az országhatárokhoz? – értetlenkede a Zacsek.
– Ha így folytatják, végül még Kozovó lesz az Egyesült Államok 51. állama – nyugtáza forradalmi elképzelését az öreglány –, és akkor Zerbia Ámerika zomzédja lesz!
– Nahát, Tematild – csóvála meg a fejét atata –, lehet, hogy nekem nem kell filozófiakönyveket olvasnom, de hogy neked sem kell annyit jógáznod, az tutibiztos, túlságosan pihent lesz tőle az észjárásod.
A kihagyhatatlan kozovói kérdés megvitatása után amama megkérdezte a nagyfiúktól, mégis mit szeretnének, mivel foglalkozzon a hatalom.
– Én konkrétan arra vágyom, hogy olyan hétköznapi kérdésekre fektessék a hangsúlyt, amilyen például a parlagfű kiirtása – mondá a Zacsek. – A legtöbb európai országnak nagymértékben sikerült kiirtani a parlagfüvet, nálunk, úgy tűnik, a zilletékesek félvállról veszik ezt a problémát.
– Jaj, zomzéd – kukacoskoda a fater –, tán csak nem gondolja, hogy a politikusok ilyen piszlicsáré dolgokkal foglalkoznak majd, mint a parlagfű kiirtása, amikor ott vannak nekik a nagyon fontos projektumok, mint a víziváros, a nemzeti stadion, a monumentális zobrok és a többi hangzatos beruházás?!
– Higgye el, zomzéd, hogy a parlagfű kiirtása több százezer zerbiai polgár számára létfontosságú lenne! – hangsúlyoza a Zacsek. – Olykor az a benyomásom, hogy a zokos politikusok kitalálnak maguknak egy csomó fölösleges feladatot, amelyek megvalósítása körül aztán évekig ügyködnek, ahelyett, hogy a már meglévő problémákat oldanák meg.
– Ami a gondokat illeti, zomzéd, nem kell aggódni – mondá a muter. – Tudja, hogy mondják: nekünk minden megoldásra akad egy újabb problémánk!
A beszélgetés folytatásában a húsz évvel ezelőtti változások irányadó politikai tömörülésére, a Demokrata Pártra terelődött a szó.
– Látta, zomzéd – kérdé atata –, hogy a demokratáknak immár két elnöke is van, akik jó demokratikus szokás szerint nem ismerik el egymást?
– Azok után, ami ebben a pártban zajlik, én azt csodálom, hogy csak két elnöke van a szervezetnek – válaszola a Zacsek.
– Arról azért ne feledkezzünk meg, hogy időközben már néhányszor osztódott a párt – jegyzé meg az öreglány –, és számos jelenlegi minipárt innen ered.
– A két atyafi most éppen a párt pecsétjén civakszik – kuncoga az öreg –, azon, hogy kinél van az igazi pecsét, ergó, ki mivel hitelesítette a dokumentumait, és ezek alapján, ki vezeti az „igazi” DP-t.
– Elgondolkodtató, hogy olyan emberek szeretnék irányítani a zellenzéki tevékenységeket, akik még egymással sem tudnak szót érteni – sóhajta a Zacsek –, miközben folyamatosan azt szajkózzák ellenzéki oldalon, hogy az összefogás létfontosságú.
Egyfolytában a múltban merengve, a nagyok azt is felidézték, hogy közvetlenül a rezsimváltás után komolyan hittek abban, hogy mára mindannyian már az Európai Unióban fogunk élni, nemcsak azok, akik elmentek valahova vendégmunkáskodni, hanem azok is, akik itthon maradtak.
– Húsz évvel ezelőtt az optimisták abban bíztak, hogy országunk 2005-ig az EU tagja lesz, de még a legnagyobb pesszimisták is úgy vélték, hogy ez legkésőbb 2010-ig megtörténik – magyaráza a fater. – Ehhez képest 2020-ban mi még mindig csak döcögünk az EU felé.
– És hurrázunk, ha netán megnyitunk egy tárgyalási fejezetet, amiből 2015 és 2019 között tizenhét nyílt meg, az idén azonban még egyetlenegy sem, pedig már október van! – dünnyöge a Zacsek. – Felmerül a kérdés, vajon miért nem?! Az EU-integráció nem prioritás?! Mindig csak azzal a Kozovóval kell foglalkozni?!
– Biztos a koronavírus-járvány miatt nem érkeztek erre elegendő gondot fordítani – spekulála az öreglány.
– Én meg azt látom, hogy sok mindent rá lehet kenni erre a fránya koronavírusra – szögezé le a Zacsek.
– A koronavírus-járvány egyébként valóban mindenre kihat – állapítá meg a fater. – Olvastam a zújságban, hogy a brüsszeli városi hatalom a koronavírus miatt betiltotta a prostitúciót.
– Én meg azt olvastam – meséle amama –, hogy a zintelligens mérnökök olyan robotokat konstruáltak, amelyek egyes bevásárlóközpontokban rászólnak azokra, akiken nincs védőmaszk, hogy legyenek szívesek feltenni, Finnországban pedig különlegesen kiképzett kutyákkal szűrik ki a koronavírusosokat.
– Már elképzeltem egy thrillerjelenetet – gondola bele atata. – Sétálsz a korzón, amikor egyszercsak megugat egy kovidvadász-eb vagy iszonyatos géphangon rád szól egy bádog-puff, hogy maradj veszteg, azon minutumban ott teremnek a zsaruk, és bevezetnek az őrsre, mert veszélyt jelentesz a társadalomra.
– Amúgy ez a betegségfelismerő kutya uopste nem rossz ötlet – töprenge el a Zacsek. – Ha egyes ebeket ilyesmire meg lehet tanítani, akkor más betegségek felismerése esetében is alkalmazhatnák ezt a forradalmi módszert. Mondjuk, megugat az utcán a dokikutya, hogy magas a vérnyomásod, alacsony a vércukorszinted, vagy gond van a pajzsmirigyeddel, menj el az orvoshoz!
Pistike, maszk alatt fütyülő kovidvadász forradalmár
