Amama irtó sajnálja, hogy uopste nincs rajztehetségem. Még egy közönséges köcsögöt se tudok rendesen lerajzolni, nemhogy portrét készítenék valakiről. Na, az lenne aztán az ákombákom, mindenki röhögne rajta!
– Nem értem, Tematild, miért olyan nagy baj az, hogy Pistink nem tud rajzolni? – csodálkoza atata. – Nem lehet mindenki Picasso vagy Salvador Dali. Más téren viszont kimondottan tehetséges, például elfogadhatóan tud fogalmazni, néha ötöst is kap a magyar dolgozatára. És ha nem lenne olyan pocsék a magaviselete, és nem pofázna vissza a tanároknak, akkor meg is lennék vele elégedve.
– Hát ez az, Tegyula. Ha jobban tudna rajzolni, még elnök is lehetne belőle.
– Tudom már, mire gondolsz, Tematild. Arra, hogy Vucsics meglátogatta a menekülttáborban az afgán Farhad Nuri migráns kisfiút, aki portrét készített róla.
– Igen, és azzal kecsegtette, hogy akár Szerbia elnöke is lehet néhány évtized múlva. Biztosan úgy gondolta, hogy addigra ő majd belefárad ebbe a nagyon strapás tevékenységbe, és akkor a Nuri következhetne.
– Nem egészen így volt, Tematild. Először is felajánlotta a kisfiú családjának, hogy ne menjenek Svájcba, ahová szándékoznak, hanem telepedjenek le Szerbiában, és akkor megkaphatják az állampolgárságot. Merthogy az apuka szobafestő, ami nálunk hiányszakmának számít, és egy-kettő állást kaphat. Ő pedig, a kis Picassónak becézett Nuri, tekintettel kivételes tehetségére, ösztöndíjra számíthat, és a végén még elnök is lehet!
– Erre igazán kíváncsi vagyok, hogy Farhadék lemondanak-e a svájci Kánaánról az itteni letelepedés fejében – kuncoga a kukacos Zacsek. – Szeretem az ilyen politikusi színjátékokat, mint amilyen ez a látogatás is volt a menekülttáborban. Jó, megértem, hogy az elnök meghatódott, hogy egy migráns kisfiú pont róla készített portrét, és emiatt meglátogatta a családját. Még azt is meg tudnám érteni, hogy a remekművet otthon kiakasztja az ebédlőben, hogy az egész család gyönyörködjön benne, és hogy mutogathassa a barátainak. Ez az ő magánügye. De miért kellett ehhez kivonulniuk a tévéseknek, és megörökíteni a kis művésszel folytatott beszélgetést?
– Maga is mindenbe beleköt, Zacsek – inté őt atata. – Jó, lehet, hogy tényleg volt benne egy kis önreklámozás, de hát ez amolyan szakmai ártalom a politikusoknál. Valójában gesztusnak szánta a látogatást, hogy itt milyen emberségesen viszonyulnak a menekültekhez. Nem úgy, mint máshol. Miért idegesíti ez magát?
– Azért, mert torkig vagyok az ilyesfajta önreklámozással, mint amilyen az az ígérete is, hogy egy afgán migráns is lehet elnök Szerbiában. Merthogy itt kvázi olyan nagyfene demokrácia uralkodik, hogy nem néznek a nemzetiségre. Miért nem ajánlotta fel akkor egy dél-szerbiai albánnak vagy egy észak-bácskai magyarnak, hogy legyen elnök? Amikor tudjuk, hogy ők sokkal kevésbé fontos tisztségekre se számíthatnak. Arról nem beszélve, hogy milyen minőségben ígérget munkát egy afgán szobafestőnek az elnök? Van neki titokban egy szobafestő-mázoló cége, és ott akarja alkalmazni? Különben is zabos vagyok a szobafestőkre, a múltkor is csúnyán átejtett egy piktor.
– Talán az is afgán volt, Zacsek zomzéd? – érdeklőde amama.
– Egy frászt volt afgán. Innen a szomszéd utcából való. Megígérte, hogy szombaton jönnek és a munkatársaival egyetlen hétvége alatt kimeszelnek. Erre mi mindent kipakoltunk, összehúztuk a szekrényeket, behűtöttük a láda sört, és vártunk. És vártunk egész szombaton. De nem jöttek, és telefonon se lehetett elérni őket.
– És azóta nem is látta őket? – érdeklőde amama.
– De, hétfőn beállított a mester, hogy kéne nekik egy kis előleg, mert nem tudja megvenni a festéket. Mire én kiborultam és elküldtem melegebb égtájakra meszelni.
– És akkor mit csináltak?
– Hívtunk egy másik mestert. Az meg azt hitte, hogy egy Krőzus vagyok, és meg akart vágni. Megkérdeztem tőle, mennyiért festené ki az egész lakást.
– Ötszáz euróért – vágta ki úgy, hogy közben a szeme se rebbent.
– Mennyiért? Ötszázért még Michelengelót is elhívhatnám!
– Azt a kollégát nem ismerem, de ha félév múlva leválik a plafonról a festék, akkor énrám ne számítson, hogy kijavítom.
Deám nemcsak ilyen művészi dolgok történtek a héten. Amamát tisztára megdöbbentette, hogy hátba döfték Szerbiát!
– Már megint milyen rémhíreket hallottál a piacon, Tematild? Ki döfte hátba az országot?
– Hát a macedónok. Kvázi testvérek meg jó szomszédok, közben meg kiderül, hogy ellenségek. Tele vannak az újságok a Dacsics Ivica leleplezéseivel. Nem láttad, Tegyula?
– Nagy hűhó semmiért – legyinte atata. – Vagyis valamiért, amit úgyse tudnak megakadályozni. De mondhatnám népies stílusban is, hogy vihar a biliben. Láthatod, hogy két nap után már lecsillapodtak a kedélyek.
– Azért nem semmiért volt a hűhó, Tegyula, mert olvastam az Ivica kijelentését, hogy ellenséges offenzív tevékenységet folytattak a diplomatáink ellen, és erre bizonyítékaik is vannak. Lehet, hogy offenzívan fenyegették őket, amikor kivitték a feleségüket vacsorázni, vagy megvágta őket a pincér, a dátumot is hozzáadta a számlához. Ezért kellett mindannyiukat hazahívni Szkopjéból, a nagykövettől a portásig.
– Nem fenyegetésről volt szó, Tematild, hanem, mint azóta kiderült, a telefonbeszélgetések lehallgatásáról. Ezt nevezi a szerb külügyminiszter offenzív fellépésnek. De sajnos, ez szinte általános gyakorlat a világban, hogy megpróbálják lehallgatni a külföldi diplomatákat. Különben a Dacsics akaratlanul elárulta, hogy ők is lehallgatják a macedónokat, amikor azzal dicsekedett, hogy „mindent tudnak”. Azt is, hogy mi a macedón kormány szándéka Koszovónak az UNESCO-ba való felvétele esetében. Vagyis hogy támogatni akarják a javaslatot. Honnan tudná mindezt, ha nem lehallgatásból?
– Engem nem az döbbentett meg, hogy lehallgatják egymást, hanem az Ivica fellépése – fűzé hozzá a Zacsek. – Olyan hangot ütött meg, mintha egy nagyhatalom képviselője lenne, és jogot formálhatna a kis szomszéd ország leckéztetésére. Hogy ha ők támogatják Koszovó felvételét az UNESCO-ba, akkor Belgrád visszavonja azt a korábbi döntését, amellyel elismerték Macedóniát alkotmányos neve alatt. Ez olyan viselkedés, mint amikor az ivócimborák fenyegetik egymást a kocsmában: ha te meg mersz ütni, akkor akkorát húzok be neked, hogy az eget is nagybőgőnek nézed!
– Én azt szeretném, ha mindenki mindenkit elismerne, és legyen már végre nyugalom – sóhajta amama. – Akkor nem is kellene hallgatózni sem. Az Ivica pedig meghívhatná a kollégákat a szomszédból egy közös baráti vacsorára, és elénekelhetné nekik a Miljackát, vagy az O sole miót. Utána még táncolhatnának is.
Az egész macedón cirkuszról atatának az alábbi vicc jutott az eszébe.
Egy tánctanár új gyakorlatot mutat be tanítványainak, amit politikustáncnak hívnak.
– Roppant egyszerű a koreográfia, nagyon könnyű megtanulni. Kezdem: három lépést előre, kettőt vissza, majd ugyanezt fordítva. Aztán egyet jobbra, egyet balra, majd teljes fordulat…
PISTIKE, pofázó tehetség és lehallgatott cimbora
