Atata is pont úgy járt, mint múltkor a Zorana: jól megmosták a fejét! De nem a fodrásznál.
A közlekedési miniszter asszonynak azért mosták meg, mert ráncba szedte a kínai útépítőket az egyik autópálya-szakaszon, amiért késnek a munkálatokkal, és kilométereken át alig látni egy-egy lapátra támaszkodó melóst. Csak közben megfeledkezett arról, hogy a kínaiakat újabban jobban szeretjük, mint az édes testvéreinket, ezért semmi szín alatt nem szabad őket bírálni még akkor sem, ha túllépik a határidőt. Ezért aztán jól le is kapta őt a Vucsics nagyfőnök, aki másnap személyesen kereste fel az útszakaszt, és hogy helyrehozza a hibát, kamerák előtt agyba-főbe dicsérte a szerb–kínai testvériséget meg a példásan szorgos ázsiaiakat.
Volt is miért, mert ezúttal csodák csodájára úgy güriztek, mint a svéd hangyák!
A fatert meg amama kapta le, amiért csak a politikát olvassa az újságban, és nem figyel az ennél sokkal fontosabb dolgokra. Így már megint lemaradtunk egy jelentős eseményről.
– Mit mulasztottunk el, Tematild?
– A jagodinai árverést, amit most vasárnap tartanak, és ahol bagatell áron hozzájuthattunk volna egy szép bőrgarnitúrához. Nagyon jó lett volna egy három személyes szattyánbőr kanapé a nappaliba, mert a régit még a Márkovics idejében vásároltuk hitelre, és tisztára tönkrement benne az epeda. Szégyellem odaültetni a vendégeket, a múltkor az utálatos Takácsné szóvá is tette, hogy mikor veszünk már új bútort. Mert úgy belesüppedt a terjedelmes hátsójával, hogy alig tudott felkelni.
– Nem jól láttad, Tematild, mert nem kanapékat árvereznek Jagodinában, hanem foteleket, amelyeket eddig a helyi vezető funkcik használtak a munkahelyükön. A Pálma becenévre hallgató jagodinai polgármester ugyanis kiadta az ordrét beosztottjainak, hogy vége a kényelmes életnek, meg kell válniuk a párnázott fotelektől és bőrkarosszékektől! Helyettük mostantól közönséges faszékeken fognak ücsörögni munkaidő alatt. Így tuti, hogy nem fognak elálmosodni, mint amikor puha szivacsokon üldögéltek. És közben a termelékenység is növekedni fog, sokkal gyorsabban fognak stemplizni. Mert ha elszundítanak, rögtön lefordulnak a székről. A luxus ülőalkalmatosságokat pedig licitre adják, és a befolyó pénzt humánus célokra fordítják.
– Ez mind nagyon szép és jó, Tegyula – veté közbe amama. – Csak egy dologról feledkezett meg a Pálma. Mi lesz azokkal a vezetőkkel, akiknek aranyerük van? Őket is kemény deszkára ülteti?
Jaés Jagodinában polgármester-választásra készülnek. Gondolja a helybeli orvos, hogy ő is jelölteti magát. Igaz, nem tagja a kormánypártnak, de hátha mégis legyőzi Pálmát.
Egyszer csörög a telefon, egy férfi hívja, hogy aranyere van és meg kellene nézni. Jó, hát ő is egy szavazópolgár, természetesen az orvos fogadja. Eljön a férfi, letolja a nadrágját, az orvos megvizsgálja.
– De hát magának nincs is aranyere!
– Tudom.
– Akkor meg miért jött?
– Azért, mert én a Pálma híve vagyok, és meg akartam mutatni, doktor úr, hol lesz maga polgármester.
A Zacseknak viszont tetszik Pálma ötlete, csak hiányosnak tartja.
– Tudnám támogatni azt a javaslatát is, hogy az ország minden hivatalából távolítsák el a foteleket, mert nem ártana máshol is meggyorsítani az ügyintézést. Egyedül azt furcsállom, hogy kivételt tenne a legmagasabb vezetőkkel, nekik meghagyná a bőrgarnitúrát. Ha már országos mozgalomról van szó, ők se legyenek kivétel!
– Ne legyen már ilyen kukacos, Zacsek – inté őt atata. – Hogy képzeli, hogy majd a miniszterek is faszéken foglalnak helyett? És mi van, ha külföldi partnerekkel tárgyalnak? Szólnak a kabinetfőnöknek, hogy hozzon már be még egy faszéket, hogy leültessék a német külügyminisztert?
– Remélem, hogy a takarékosság jegyében a fikuszokat azért nem távolítják el a minisztériumokból – veté közbe amama. – A Bernabics Anna nagyon megsértődne.
– Hogy jön a miniszterelnök asszony a fikuszhoz, Tematild? Miért sértődne meg? – csodálkoza atata.
– Azért, mert azt mesélik, hogy imádja a fikuszokat, és telerakta velük a kabinetjét.
– Összevissza beszélsz, Tematild. Nem arról van szó, hogy kedveli-e a fikuszokat vagy sem, hanem arról, hogy az ellenzék azzal csúfolja, hogy ő Vucsics fikusza, vagyis csak díszlet a kormányban, a döntéseket az elnök hozza meg helyette.
– Ami igaz, az igaz, eddig nemigen hallottam tőle valami eredeti ötletet – jegyzé meg a Zacsek. – Viszont minden lényeges kérdésben azt ismételgeti, amit a főnöke mond.
– Várjon, Zacsek, még nincs száz napja sem, hogy letette a hivatali esküt, ez amolyan kíméleti időnek számít mindenütt a világban. Majd utána mondjon véleményt, ha fellendül a gazdaság és elkezd növekedni az életszínvonal.
– Ajjaj, láttam a legutóbbi statisztikát, abból nemigen látszik a lendülés. Merthogy az átlagkereset éppenséggel csökkent az előző hónaphoz viszonyítva, méghozzá nominálisan 2,3 százalékkal, reálisan pedig 1,9-cel. Közben meg folyton azt hallom, hogy így szárnyal a gazdaság, meg úgy gyarapodik a költségvetés.
– Nekem secko jedno, hogy nominális vagy reális, a lényeg az, hogy legyen elég pénzünk. Már csak azért is, mert már megint minden drágul, a krumpli meg a hús is – fűzé hozzá amama. – Hogy a halról ne beszéljek!
– Nekem mondja? – folytatá a Zacsek. – A múltkor elküldött a feleségem, hogy hozzak néhány szelet pontyot, mert már nagyon megkívántuk a halászlét. Szépen leszeletelte az árus, kimérte, hát kiderült, hogy több, mint ezer dinár lenne! Merthogy kilencszáz kilója. Kérdezem tőle:
– Mondja, mester, milyen halat mért maga nekem? Talán lepényhalat az Atlanti-óceánból, vagy kanadai lazacot? Esetleg pisztrángot Norvégiából, azért ilyen borsos az ára?
– És erre mit válaszolt?
– Azt, hogy közönséges pontyot innen, a szomszéd halastóból. Hát szépen visszaadtam neki, és elmentem, vettem egy kiló gyesznóhúst, ott még vissza is kaptam az ezresből. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy a hal több mint kétszer annyiba kerül, mint a sertéshús. És akkor ne mondja nekem az orvos, hogy egyek egészséges halat!
– Na látja, Zacsek, így van az, ha valaki kényelmes – jegyzé meg atata. – Ha szépen felkel hajnalban, és kimegy a Kis-Dunára, ott is foghat egy potykát. A csali nem került volna többe egy-két százasnál.
– Úgy látszik, rosszul van informálva, Gyula zomzéd. Abban a vízben már régen nem úszkálnak potykák, de még békák se. A partot pedig úgy elborították a pillepalackok meg az egyéb szemét, hogy nincs gusztusom odaülni.
Horgászok beszélgetnek. Az egyik meséli:
– Tavaly fogtam egy pontyot, és otthon betettem a kádba. Gondoltam, megtanítom a szárazon élni. Az első nap egy percre vettem ki a vízből, a második nap már kettőre, és így tovább. Fél év múlva a ponty már remekül élt a szárazon.
– És most mi van vele?
– Sajnos, a múlt héten baleset történt. Véletlenül beleesett egy vödör vízbe és megfulladt.
PISTIKE, szorgos kínai és szundizó funkci
