A suliban senkinek se tetszik az új egyenruha, amit a Sárcsevics miniszter akar ráerőltetni a diáknépségre. A Zacsekpeti azt mondja, hogy a piros nyakkendővel, kék inggel és a spenótzöld csíkokkal ékesített fekete zakóval pont úgy nézne ki, mint egy rossz ízlésű papagáj, amely a festékbolt összes színeit magára kente.
A nagyokos Peti szerint az öltözködési szabadság különben is benne van az ENSZ-alapokmányban, és ha erőszakkal kényszerítik rá, hogy felcsapjon madárijesztőnek, akkor ő a Biztonsági Tanácshoz fog fordulni, mint koszovói ügyben a kormány. De az is lehet, hogy a hágai bírósághoz.
– Megértem az ellenkezéseteket, gyerekek – bólogata a Julika osztályfőnök. – Én se vagyok elragadtatva a tévében látott új egyenruhától, de ha elrendelik, akkor bizony ezt kell majd viselnetek. Ellenkező esetben igazgatói megrovással számolhattok. És mit szólnak majd akkor a drága szüleitek?
– Nekem van egy hatásos érvem a szüleimnél, tanárnő kérem – jelentkeze a Peti. – A múltkor megtaláltam a padláson apukám nyolcadikos bizonyítványát, benne a magaviseletből kapott egyessel. Ezt fogom neki felmutatni.
– Lehet, hogy tényleg nem a legmegfelelőbb ez a divatkreáció, amit az oktatásügyi minisztérium ajánlgat, mert inkább piperkőc ficsúroknak néznek ki benne a szerencsétlen nebulók, mintsem a mai kor gyerekeinek – jegyzé meg atata. – Viszont nem tartom eleve rossznak az egyenruha ötletét, mert így legalább látszatra megszüntethető a különbség a tehetős és a kevésbé tehetős szülők csemetéi között. Ellensúlyozni lehetne azt, hogy a gazdag szülők gyerekei olyan drága cuccokkal parádézzanak, amit egy átlagszülő kéthavi fizuból se tud megvenni.
– Ez se lesz sokkal olcsóbb mulatság, Tegyula – veté közbe amama. – Olvastam, hogy nagyjából hatezerbe fog kerülni a tavaszi-őszi készlet, plusz hatezerbe a téli. Arról nem beszélve, hogy mekkora strapát jelent majd az anyukáknak az új egyenruha mosása, vasalása, amire a miniszter úr, mint férfi, nem gondolt. És mi van, ha a nyakkendős, kikeményített inget viselő srácok nekiállnak birkózni az iskolaudvarban, és meghentergőznek a sárban? A Pistink is a múltkor úgy jött haza, hogy alig ismertem meg.
– Én se hiszem, hogy az egyenruhával el lehet tüntetni a vagyoni különbséget – vélekede a Zacsek. – Elég, ha a gazdag srác előveszi az okos telefonját, ami annyiba kerül, hogy én csak álmodozhatok róla. És akkor sem segít az egyenruha a különbségek megszüntetésében, amikor méregdrága luxusautóval hozzák-viszik a drága csemetét a suliba, hogy szegény nehogy megerőltesse magát az iskolatáska cipelésével. Az én szüleimnek például eszébe se jutott, hogy fiákerrel várjanak rám a suli kapujában, és elvegyék tőlem a táskát.
– Amerikában ezt már régen megoldották – fűzé hozzá amama. – A barátnőm írja, aki harminc éve kint él, hogy náluk iskolabusz szállítja a gyerekeket. Minden reggel megáll a házuk előtt, és elviszi őket. A gazdagok csemetéit meg a szegényekét is. Mert arra nagyon ügyelnek, hogy ne tegyenek különbséget a gyerekek között.
– Nono, azért Amerikában sem minden fenékig tejfel – figyelmeztete atata. – Ott is vannak ám problémák a megkülönböztetéssel.
És rögtön el is meséle egy idevágó viccet.
Robog az iskolabusz a texasi országúton. Egyszer csak összeverekednek a fehér és fekete diákok. A tanító néni nem bír velük, megkéri a sofőrt, hogy segítsen.
A sofőr megállítja a buszt, mindenkit leszállít.
Elkezdi magyarázni a gyerekeknek, hogy Amerikában nincs faji megkülönböztetés, s hogy nem szép dolog a verekedés. Végül sorba állítja őket, s így szól:
– Felejtsük el azt, hogy fehér meg fekete. Legyen mindenki mondjuk kék. És most irány a busz, mindenki szálljon fel! Elöl a világoskékek, hátul a sötétkékek.
Deám a Dacsics Ivica is szereti kényeztetni a csemetéjét, és igyekszik megalapozni a jövőjét. Alig töltötte be fiacskája a tizennyolcadikat, rögtön kinevezte pártja küldöttségvezetőjének, és elküldte Görögországba.
– Látod, Tegyula, egy rendes apa gondoskodik a fia karrierjéről – duzzoga amama. – Illene neked is csipkedni magadat, hogy találj valami jó kis állást a Pistinek, amire nagykorú lesz. Ha nem is küldöttségvezetőit, de lehetőleg valami hasonlót, ami devizanapidíjjal jár.
– Ne idegesíts az ilyen hasonlítgatásokkal, Tematild! Nem vagyok pártvezető, pláne nem a szocik pártvezetője, hogy ilyen kiváltságaim lennének, mint a külügyminiszternek, aki pont a saját csemetéjét nevezi ki a pártdelegáció élére. Különben lehet is, hogy nagyon tehetséges a fiú, és rászolgált a párt bizalmára. Már tizennyolc évesen kisujjában van a statútum meg a kongresszusi határozatok. Biztosan az apjára ütött, aki szintén nagyon fiatalon lett a Zlóbó odaadó szóvivője a kilencvenes években.
– Őszintén szólva nem ezt vártam az Ivicától – jegyzé meg a Zacsek. – Ha igazán bölcsen gondolkodna, akkor nem a bizonytalan politikai pályát szánná a fiacskájának.
– Honnan veszi, Zacsek, hogy a szoci párt bizonytalan jövő elé néz?
– Onnan, hogy a haladópárti partnerek totál bizalmatlanok irántuk, és úgy utálják őket, mint az emésztési végterméket, hogy finoman fejezzem ki magam. Dacsicsék állítólag csak Putyinnak meg az oroszbarátságuknak köszönhetik a kormányzati szerepet. Moszkvából rátelefonáltak a Vucsicsra, hogy az Ivicának okvetlenül adjanak miniszteri tárcát, mert az ő emberük. De ki tudja, hogy mi lesz a helyzet a következő választások után?
– Gondolja, Zacsek zomzéd, hogy inkább orvosi pályára kellett volna irányítania a fiacskáját, vagy informatikára, ami most nagyon divatos? – találgatá amama.
– Á, ott nem dől a lóvé, viszont sokat kell dolgozni. Az esztrád művészet, az igen, az a menő nálunk! Ha az apukája közismert énektehetségét örökölte, akkor lehetne belőle felkapott folkénekes, aki egyetlen este annyi zsozsót zsebel be, amennyi egy átlagmelós kétévi keresete.
Jaés Ivica egy nap szomorúan jelenik meg a kormánybeli munkahelyén.
– Mi történt, miniszter úr? – kérdi együttérzéssel a titkárnő.
– Az törént, Milojka, hogy le kell mondanom kedvenc időtöltésemről. Arról, hogy este nyitott ablaknál énekeljek.
– De miért kell lemondania az éneklésről, miniszter úr?
– Azért, mert eltiltott az orvos.
– Melyik orvos? Talán a gégeszakorvos?
– Nem, az, aki a szomszédban lakik.
PISTIKE, leendő ficsúr és esztrádművész
