A Zacsekpeti már megint bezúgott magyarból. A Szeptember végént kellett megtanulni Petőfitől, de rögtön közölte a Julika tanárnővel, hogy sajnos, csak az első versszakot sikerült bemagolnia.
– És mi volt az oka, hogy nem tanultad meg az egész verset, Peti fiam? – kérdezte Julika.
– Az volt az oka, tanárnő kérem, hogy tegnap nagyon zaklatott idegállapotba kerültem. Ugyanis a szomszédék nagy balhét rendeztek, mert egy focilabda betörte az ablakukat.
– Nem értem, hogy jön a szomszédék ablaka a te idegállapotodhoz?
– Úgy jön, hogy azt a labdát én rúgtam.
Végül mégis belekezdett Peti a szavalásba:
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldell a nyárfa az ablak előtt,
De bensőd már érzi a téli világot,
Derekad sajog, alig kapsz levegőt.
– döbbene meg a Julika. – Vagy te magad költötted át ezt a gyönyörű költeményt?
– Nem én, hanem az apukám. Azt mondja, mindig is költő szeretett volna lenni, de csak ennyire futotta a tehetségéből. Ezért tanárai lebeszélték az irodalomról, így hát elment tisztviselőnek.
– Miért tanácsolták el apukádat?
– Azért, mert a dolgozatában a Mikszáth-ot x-szel írta.
A Zacsek unokaöccse is szereti a költészetet, és nagyon megörült, amikor a múltkor megismerkedett egy szintén irodalomkedvelő lánnyal.
– Imádom a költészetet – áradozott a lány az első randevún. – Bevallom neked, én Petőfivel fekszem, Petőfivel ébredek.
A fiúnak felcsillan a szeme.
– Akkor én is bevallom neked: én is verselgetek. Nem tennél velem is egy kísérletet?
De a Peti szerint manapság teljesen felesleges verset tanulni, mert ha a német főnök megkérdezi tőle, hogy Sprechen sie deutsch?, akkor hiába is szavalja el neki a legszebb magyar költeményt, nem fogja felvenni. Ő ugyanis már elhatározta, hogy megfogadja a Bernabics Anna javaslatát, és a suli után külföldön vállal munkát.
– Azért mész külföldre, hogy szaktudásra tegyél szert, és utána azt itthon hasznosítsd, ahogyan a kormányelnök ajánlotta?
– Nem, azért megyek, hogy megszedjem magam. És fütyülök a Bernabicsra, mármint a hazajövetel tekintetében. Már megvan a tervem: meg se állok Németországig, ahol a Bundesliga egyik vezető csapatánál fogok elhelyezkedni, mint csatár. Köztudott, hogy a focisták keresnek a legjobban, milliókért adják-veszik őket. És a százezres fizetés mellett minden gól után tízezer euró üti a markukat. Márpedig én legalább két gólt szándékozom lőni meccsenként!
– Nem is tudtam, Tepeti, hogy tudsz focizni – szóltam közbe. – Eddig sose láttalak játszani.
– Igazából még nem tudok, de annyi meccset néztem, hogy minden szabály a kisujjamban van. Már csak driblizni kell megtanulnom és összeszedni egy kis kondíciót.
Hazamegy az újdonsült center és büszkén újságolja a feleségének:
– Képzeld, drágám, ma két gólt is rúgtam!
– Nagyszerű! Mindig tudtam, hogy zseniális csatár vagy! És mennyi lett a végeredmény?
– 1:1.
Atata szerint a Dacsics Ivica külügyminiszter is hasonló eredménnyel dicsekedhet a feleségének, mert az ellenfél kapujába lőtt gól után mindig lő egy öngólt is. Mint a macedón meccsen, ahol előbb nekirontott a szkopjei kormánynak, és hazarendelte a nagykövetség alkalmazottait, aztán egy kis fenyegetőzés után szépen meghunyászkodott, és így a déli szomszédok kiegyenlíthettek. Vagy mint a koszovói mérkőzésen, ahol a Vucsics arról készül párbeszédet folytatni, hogy dugjuk-e továbbra is homokba a fejünket, mint a strucc, vagy ismerjük el a realitást, az Ivica pedig, mint két ballábas focista, kirukkol a felosztási javaslatával.
– Mit csodálkozik, Gyula zomzéd, hiszen ezt tanulta a volt főnökétől – fűzé hozzá a Zacsek.
– Már megint rébuszokban beszél, Zacsek – korholá őt atata. – Legyen kicsit világosabb, hogy tudjam követni. Kitől mit tanult a Dacsics?
– A Zlóbótól az osztozkodást. Közismert, hogy a volt szerb despotának a térképrajzolás meg a területfelosztás volt a kedvenc időtöltése, és horvát vetélytársával megpróbálták Boszniát is felosztani, méghozzá a lakosság áttelepítése kíséretében. Hogy milyen eredménnyel és milyen következményekkel, azt tudjuk.
– Jaj, ne is emlegessétek ezeket a szörnyűségeket, Tegyula! – rémüldöze amama. – Van így is elég bajunk. Nyakunkon az ősz, be kell készíteni a télirevalót, megvenni a tüzelőt. Nem is tudom, milyen tűzifát vegyünk, bükköt vagy akácot?
– Ne izgasd magad, Tematild, én majd elintézem a sabáci fakereskedővel. Felhívom, és máris hozza a kiváló hasábokat.
– És majd megint átver, mint tavaly – kontráza amama. – Legalább egy kubikkal többet fizettetett velünk.
A Zacsek sógorát meg folyton a hentesnél ejtik át.
A hentesnek fél órával zárás előtt már csak egy csirkéje maradt, és nagyon meg akar szabadulni tőle. Erre beállít a sógor és pont egy csirkét kér.
A hentes feldobja a mérlegre.
– Uram, ez pontosan 1 kiló 20 deka.
– Kicsit nagyobb nincs véletlenül? – kérdezi a sógor.
A hentes visszafordul, úgy tesz, mintha válogatna a hűtőszekrényben, majd feldobja ugyanazt a csirkét a mérlegre, mintha egy másik lenne.
– 1 kiló 70. Megfelel?
De a sógort nem lehet átverni, mert már ismeri az ilyen trükköket.
– Szuper, akkor elviszem mind a kettőt!
PISTIKE, zaklatott irodalomkedvelő és realista strucc
