Első űrrepülése előtt és után órákat töltöttem Charles Simonyival, amikor a Duna TV számára tavalyelőtt dokumentumfilmet készítettem róla.Tudtam, hogy nagyon komolyan gondolja az űrhajózás magánerőből való terjesztését. Ennek ellenére meglepett, hogy még egyszer repülni akar.
Első űrrepülése előtt és után órákat töltöttem Charles Simonyival, amikor a Duna TV számára tavalyelőtt dokumentumfilmet készítettem róla. Szerencsém volt megismerni őt a tiszteletére rendezett washingtoni gálán, beszélgettem vele a a magyar állami kitüntetés átadásakor, interjúkat készítettünk moszkvai luxusszállójában, filmeztük őt a csillagvárosi kiképzésen.
A leszállás utáni első percekben a kazah sztyeppéről az egész világ azt láthatta a NASA TV hordozható műholdadója segítségével, hogy a Szojuz-kapszulából kiszállva Charlest magyarul köszöntöttük és ő is magyarul szólalt meg a sok orosz között. Később fantasztikus—futurisztikus Seattle-i otthonában is sokkal több időt töltött velünk, mint amennyit az idejét beosztó fontoskodók előre „engedélyeztek”.
Tudtam róla, hogy nagyon komolyan gondolja az űrhajózás magánerőből való terjesztését. Ennek ellenére meglepett, hogy még egyszer repülni akar. Ráadásul azzal az első pillantásra „önzőnek” tűnő céllal, hogy mélyebben átélje a tavalyelőtt szinte csak rácsodálkozva megtapasztalt élményeket.
Az amerikai űrkomp jövőre tervezett leállítása és a nemzetközi űrállomás állandó legénységének bővítése miatt úgy tűnik, hosszú ideig ő lesz az utolsó magánűrutas. (És talán még tovább az egyetlen magyar, aki klétszer járt az űrben.) De Charles roppant komolyan veszi azt a küldetést, hogy csakis az övéhez hasonló áldozatatokkal lehet előmozdítani az űrhajózás további fejlődését. Mert mint láttuk, az állami érdeklődés lelohadt és újbóli gyors fokozására sincsenek komoly kilátások, különösen a jelenlegi gazdasági körülmények között.
A pénzügyi világválság közepette 35 millió dollár nem kis ár egy ilyen „magáncélú” ismétlésért, és egyesek talán elfecsérelt millióknak tartják azt, amit idelenn „hasznosabb célokra” is el lehetne költeni. De én biztos vagyok benne, hogy Charles rendkívüli elméje ezúttal is olyan intellektuális horizontokat látogat meg, amilyenekkel a Földön nincs lehetősége találkozni. Édesapjának egyik volt munkatársa, a Simonyi-család régi barátja, Keszthelyi Lajos professzor mesélte róla, hogy már gyerekkorában is úgy működött: „Hosszasan töprengett, fel s alá járt, látszólag nem csinált semmit. Aztán egyszercsak nekilátott, és pillanatok alatt felvázolta az ötletet, vagy megoldotta a problémát.”
Van még egy érdekes, mondhatnánk rendkívüli mozzanata az idei űrutazásának. Charles 60 éves koráig nem nősült meg. (A pesti RTL Klub TV szenzációhajhász megfogalmazásával szemben Simonyi sosem házasodott össze korábbi barátnőjével, az életvitel-médiamágnás Martha Stewarttal.) Tavaly novemberben vette feleségül a 28 éves svéd milliomosnőt, Lisa Persdottert, akivel családot szándékozik alapítani és akinek megígérte, hogy többé nem megy az űrbe. De Lisa támogatja a jelenlegi expedíciót.
Charles igazán megható gesztusának azt tartom, hogy az idei vállalkozás jelvénye többszörösen is új emberi állapotát tükrözi. A háttérbe bekomponálta felesége hazájának sárga—kék lobogóját az orosz, amerikai és magyar nemzeti színek mellé. A mission patch középpontjában ugyan ezúttal is a Pitagorasz-csillagzat áll (ami az „örökkévalóságot” jelképezi), de a tétel hagyományos ábráját (Charles matematikusként kezdte Amerikában!) most egy rakétát felbocsátó női alak teszi emberibbé. A mottó pedig Goethe Faustjának halhatatlan utolsó mondata: „Az Örök Asszonyi vonz odafent”
(A Charles Simonyi, a meta-utazó c. kétszer 56 perces dokumentumfilmet a kilövés napján, március 26-án, ill. 27-én 15:20-kor ismétli a Duna Televízió.)
