Mind több jel utal arra, hogy a már csaknem egy évtizede tartó világgazdasági felívelés a végéhez közelít, vagy legalábbis jelentősen mérséklődik. Ennek tükrében pedig jó esély van arra, hogy a fejlett országok gazdaságait a pangás jellemezze, vagy akár recesszióba süllyedjenek. A kínai gazdasági növekedés lassulása pedig ettől függetlenül is jó eséllyel be fog következni. Ennek akár egyik előjele lehet az, hogy az év első negyedében sokéves mélypontra csökkent az olajkereslet bővülése. A Brent típusú olaj ára 60 dollár környékére csökkent a szeptemberi 80-ról.
A világpiacon az olaj iránti kereslet rövid távon szezonális ingadozásokat és ciklikus instabilitást mutat, valójában azonban hosszú távon egy viszonylag szűk sávban mozgó, akár évtizedekig tartó enyhe emelkedő trendet mutat. A feltörekvők gerjesztette kereslet, a legtöbb elemzés szerint, még legalább tíz évig növekvő trendet diktálhat.
A jelenlegi becslések szerint az olaj iránti kereslet 10-15 év múlva tetőzhet, majd enyhe és lassú lejtmenet veszi kezdetét. A közlekedés addigra áll át jelentős mértékben az alternatív üzemanyagokra, energiaforrásokra. Addig azonban – ha nem történik semmi rendkívüli – az olaj iránti kereslet évi 1-2 százalékkal fog növekedni. Eközben azonban több nagy olajmező kitermelése hanyatlást mutat majd, ami normális folyamat, ezért aztán rövid távon továbbra is kifizetődő új furatokat létesíteni.
Amennyiben a piacokon is fokozódnának a recessziós félelmek, az jó eséllyel az olajár csökkenését eredményezné, még az egyre bonyolultabb iráni–amerikai viszony ellenére is. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) és Oroszországnak a stratégiája nyilván az ilyen forgatókönyveket is magába foglalja. Oroszország jól alkalmazkodott az alacsony olajárhoz, viszont a legtöbb OPEC-ország költségvetése csak igen magas olajár mellett maradhat egyensúlyban.
LENT ÉS FENT
A jelenlegi olajár nem tekinthető alacsonynak, ha hosszú távon szemléljük az alakulását. Ugyanakkor a néhány évvel ezelőtt jegyzett 100 dollár feletti árnak alig a fele. Az olajexportőrök ezt alaposan megsínylették. Valójában az arab tavasz is visszavezethető ehhez a folyamathoz. Az olajimportőrök viszont – melyek a világ GDP-jének döntő részét termelik – fellélegezhettek az alacsonyabb olajimport-számlák miatt. A magas inflációs rátákat is valójában jórészt az olajárnak köszönhetően sikerült letörni. Az állami költségvetések stabilizálásához is sok esetben hozzájárult.
Az olaj ára az elmúlt 10 évben azonban többször is megjárta a „mennyet és a poklot” is. Az északi-tengeri Brent olaj ára 2008 nyarán rövid időre 140 dollár fölé szökött. Az akkor csillapíthatatlannak vélt globális keresletnövekedéssel nem tudott lépést tartani a kínálat. Aztán jött a gazdasági világválság, amikor a keresleti oldal lanyhulása 34 dolláros mélypontra „süllyesztette” az árfolyamot. Kiderült közben az is, hogy a közeljövőben még nem fogy el az olaj a bolygón, és nemcsak a drága mélytengeri fúrásokkal lehet kellő mennyiségben biztosítani, hanem a hidraulikus rétegrepesztés technológiával is, amivel olcsón kitermelhetővé vált a korábban megközelíthetetlen amerikai palaolajkészlet.
LESZ EZ MÉG ÍGY SEM?
Érdekes fejlemény, hogy a korábban beindult folyamatoknak köszönhetően növekszik az amerikai palagáz-kitermelés. Az olaj árának esésével azonban a palagáz-kitermelők veszteségessé válhatnak, s emiatt felfüggeszthetik a működésüket. Az viszont idővel a kínálat csökkenéséhez vezet, ami áremelkedést generálhat. A palagáz kitermelése esetében valahol a kőolaj 50 dolláros hordónkénti áránál van a jövedelmezőségi határ.
Érdemes azt is megvizsgálni, hogy a jelenlegi helyzet miben hasonlít az 1970-es évek elején tapasztalt olajpiaci fejleményekhez. Az 1973-as olajválság fontos előzménye volt az 1971-es „nixoni sokk”, vagyis az aranyalapú dollár vége. Amikor Nixon elnök megszüntette a dollár aranyfedezetét, véget vetett az addigi Bretton Woods-i gazdasági rendszernek, s a döntés a fekete arany árára is komoly hatást gyakorolt. Az olaj árát akkor is és ma is dollárban számolták. Az aranyalapú dollár azonban addig értékállónak bizonyult, így az olaj is évtizedeken át ugyanannyiba, hordónként 3 dollárba került.
A kőolaj átlagára – az elmúlt 70 évet szemlélve – alacsonyabb a jelenleginél, 46 dollár körül alakul. Az tehát, amit most alacsonynak hiszünk, kicsivel magasabb az átlagosnál. Az átlagot jelentősen felfelé „nyomja” a 70-es években és a 2000 után tapasztalt olajársokk. A 70 éves átlagból sok mindenre következtethetünk. Az elmúlt 50 év átlaga felel meg a jelenlegi 50 és 60 dollár közötti szintnek, az utóbbi 15 év átlaga viszont 73 dollár hordónként. Ez az, amihez képest a jelenlegi még nem magas. A nyugodt időszakokban viszont 33 dollár környékén alakult. Nem kizárt, hogy pl. az elektromos autók elterjedésével a jövőben az olaj ára még visszatérhet erre a szintre, vagy akár ez alá is süllyedhet.
