Az emberi munka, a szédületes tempóban zajló robotizáció és automatizáció ellenére is még mindig meghatározó és nélkülözhetetlen szerepet tölt be a gazdaság működésében. A vállalkozások szemszögéből költséget (munkaerőköltséget) jelent. A közhiedelemmel ellentétben ez nemcsak az alkalmazottaknak kifizetett béreket és fizetéseket foglalja magában, hanem a nem bérjellegű költségeket, mindenekelőtt az adókat és járulékokat, a munkáltató által fizetendő társadalombiztosítási hozzájárulást. A munkaerőköltségek ma még mindig döntően befolyásolják a vállalkozások versenyképességét. Ha csupán ezen múlna, mi lennénk a világ egyik legversenyképesebb országa, olyan alacsonyak sajnos nálunk még a bérek.
A munkavállalók esetében – nálunk legalábbis ez többnyire így van – fő jövedelemforrásukat a munkájukért kapott ellentételezés – közismertebben a fizetés, bér vagy kereset – jelenti. A bér nagysága tehát jelentősen befolyásolja, mennyit tudnak költeni, vagy megtakarítani.
Az átlagos óránkénti munkaerőköltség az Európai Unió huszonnyolc országának területén megközelítőleg 25,40 euró. Az euróövezetben ennél is több, csaknem 30 euró. Az átlagértékek azonban elfedik a tagállamok közötti jelentős különbségeket. Bulgáriában pl. alig több mint 4 euró, Dániában pedig 42 euró az „órabér”, Norvégiában pedig több mint 50 euró, bruttóban számolva.
KINEK KIFIZETŐDŐ?
Egyes lapokban olyan hírek jelentek meg, hogy a bevándorlók már négy-öt euróért is hajlandók dolgozni. Ennek nyomán sokakban kialakulhat egy olyan tévképzet, hogy a bevándorlás gazdaságilag kifizetődő. Ez azonban csak bizonyos esetekben és csak a munkaerőt foglalkoztatókra érvényes. A letelepedéssel, átképzéssel, szociális ellátással és a beilleszkedéssel járó hatalmas költségeket nem a munkáltatóknak, hanem az állampolgárok adóját elköltő államnak kell fedeznie. Az pedig már megint más kérdés lehetne, hogy valójában a bevándorlók közül mekkora az arány, akik valóban hosszú távon olcsón fognak majd dolgozni a fejlett államokban.
A szűk látókörű gazdasági logika alapján lehet csak elhinni, hogy a bevándorlás gazdaságilag milyen hasznos lehet. Az Unión belüli mozgásokra egészen másként kellene tekinteni. Az alapelvek egyike is maga a munkaerő szabad áramlása. Ilyenkor érdemes kiemelni, hogy a déli államokban, Olaszországban, Görögországban, Spanyolországban és Portugáliában a fiatalok körében nagyarányú a munkanélküliség. Jóformán minden második fiatal munkanélküliként a szülők terhére, vagy szociális juttatásokból él. Esetükben lehet, hogy némi átképzésre lenne szükség, de mégsem beszélhetünk áthidalhatatlan kulturális és mélyen gyökerező vallási különbözőségekről. Általában középfokú képzettségű, az európai értékek mentén szocializálódott munkanélküliekről van szó.
Országunk egyelőre elsősorban azért nem vonzó a migránsok számára, mert itt alacsonyak a munkabérek, szerények a szociális juttatások is ahhoz képest, amit nyugatabbra tapasztalnak. Ez azonban meg fog változni, amint – vezető politikusaink ígérete szerint nem is olyan sokára – a bérek nagyságát tekintve is felzárkózunk Európához.
Több millió illegális bevándorló érkezett Európába az elmúlt években. Ez a jövőben még fokozódhat, ha Európa vezetői nem tesznek valamit. Bizonyos körökben még mindig tartja magát a nézet, hogy az idegenek nagy számban történő befogadása hosszabb távon (valakik számára) gazdaságilag nyereséges vállalkozás. A tagállamok józanabb vezetői viszont egyre többet beszélnek arról, hogy csak a valódi menekülteket kellene befogadni.
POZITÍV ÉS NEGATÍV HATÁSOK
A nyitott határokat támogató közgazdászok körében létezik egy elmélet, mi szerint, ha bárki, bármikor oda költözhetne, ott élhetne, ahol éppen szeretne, megduplázódna a világ GDP-je. Szerintük számos példa bizonyítja, hogy a bevándorlás jelentősen megpörgeti a befogadó országok gazdaságát. Úgy vélik, a korlátlan bevándorlásnak sokkal több pozitív, mint negatív hatása lenne. Ugyanakkor nem tagadják a negatív hatásokat sem.
A különféle kutatások, kimutatások szerint a migráció a múltban hasznos eszköze lehetett az országok közötti munkaerőpiaci súrlódások kezelésének, és összességében emelte a jólét szintjét. Világosan látszik azonban az is, hogy mindig voltak győztesek és vesztesek: a hasznok és veszteségek nem egyenlően oszlottak meg a kibocsátó és a fogadó országok, illetve a migránsok között. A pozitív összhatás elérésének első számú feltétele, hogy az érkezők sikeresen integrálódjanak a fogadó ország munkaerőpiacába. Azonban e fontos előfeltétel a múltban sem teljesült minden esetben maradéktalanul. Még akkor sem, amikor nagyobb arányban érkeztek magasan képzett munkavállalók a befogadó országokba. A mostani migrációs hullám pedig több tekintetben különbözik a korábban tapasztalt mozgásoknál. Európa hosszú távon aránytalanul nagy terhekkel szembesülhet az elvárt hasznok kétségessége mellett. Leegyszerűsítve a hatásokat, amikor a korlátozott erőforrásokon több ember osztozik, mint korábban, akkor lesznek olyanok, akinek kevesebb jut.
Fontos még azt is hozzátenni mindezekhez, hogy a migrációs mozgások gazdasági hatásai nem számszerűsíthetők maradéktalanul. A folyamatnak számos nehezen számszerűsíthető, de többnyire negatív vetülete létezik.
