Gyakran hallhatunk a hírekben költségvetési hiányról – esetünkben az utóbbi időben költségvetési többletről –, valamint inflációról, monetáris könnyítésről és egyebekről. Mindezt azonban megfelelő szakértelem és további megbízható makroadatok nélkül nem mindig lehet pontosan értelmezni. Az nyilvánvaló, hogy a jegybank tud pénzt kibocsátani, de ma is él az az ortodox felfogás, hogy a pénznyomtatás inflációhoz vezet. Ez valóban így is van, de csak részben.
A történelem számos olyan esetet jegyez, amikor úgynevezett hiperinflációról lehetett beszélni. Egykori német és magyar példákat szoktak felhozni általában. Aki azonban megélte itt nálunk a 90-es évek elejét, tudja, mit jelent a fogalom. A pénz korlátlan nyomtatása inflációhoz vezet, mert ha túl sok pénz van a piacon, akkor, ahogy minden más árucikk, ez is veszít az értékéből. Létezik azonban egy elmélet, miszerint mindaz, amit ezekről a dolgokról eddig hittünk, tévedés volt. A modern monetáris elmélet hívei szerint – ahogy általában a pénz működését – ezeket a jelenségeket is félreértjük és rossz következtetéseket vonunk le belőlük. Ők azok, akik úgy vélik, a hiperinfláció nem azért volt, mert túl sok pénzt nyomtattak, hanem azért, mert nem volt mire elkölteni azt. Lényegében azonban a klasszikus felfogás szerint is a piacon megjelenő áru és a forgalomban lévő pénz aránya szabja meg az inflációt. Az együttmozgás azonban valóban nem mindig egyértelmű, ezért érdemes egy kicsit körüljárni azt a teóriát is, amit a modern monetáris elmélet követői vallanak magukénak.
AZ INFLÁCIÓ MÉGSEM KITALÁCIÓ
Az infláció a modern monetáris elmélet követői szerint sem kitaláció, viszont úgy vélik, hogy a jegybank és a kormány kezelni tudja, például kamatemelésekkel vagy adók kivetésével. Olyan intézkedésekkel, melyek segítségével pénzt tudnak kivonni a forgalomból.
Az Amerikai Egyesült Államokból kiinduló nézet, a modern monetáris elmélet (Modern Monetary Theory – MMT) azt tartja, hogy szinte minden, amit a költségvetésről, államadósságról, az adókról, és úgy általában a pénzről gondolunk, teljes téveszme, vagy minimum félreértés. Az MMT képviselői által elfogadott elmélet azt állítja, hogy egy olyan kormány, amely saját fizetőeszközt bocsát ki, soha nem tud kifogyni a pénzből. Ezért nem is kell azon aggódnia, hogy be tud-e szedni elég adót, de még azon sem, hogy esetleg a tervezettnél nagyobb lesz a költségvetési hiánya. Sőt! Úgy vélik, akkor van baj, ha arányaiban kicsi a hiány, mivel azt megszenvedi a gazdaság.
ÁLLAMHÁZTARTÁS
A magyarral ellentétben a legtöbb európai nyelvben a közgazdaságtan elnevezése a görög eredetijére vezethető vissza. Az ökonómia” – a görög „oikosz” ami házat, háztartást jelöl, valamint a „nomosz” törvény, szabály jelentésű szavak összetételéből származik. Eredetileg a háztartás és birtok, valamint a (város)állam adminisztrációjának anyagi ügyeiről, mondjuk úgy, hogy pénzügyeiről szóló vitára utalt a kifejezés. Az ókorban az ökonómia háztartás gazdálkodási ismereteket jelölt. A modern értelemben vett tervezésnek és a költségvetési politika kezdetleges formájának tekinthető az ókor gazdaságtana. Ma is sokan vallják, hogy a családi költségvetés vagy a családi gazdálkodás lényegében egy leegyszerűsített nemzetgazdaság kicsiben. Valójában igaz, hogy a nemzetgazdaság is csupán csak egy nagy családi költségvetés. A családi közösség vezetése és irányítása pedig lényegében ugyanolyan jellegű tudomány, ugyanolyan típusú készségeket és ismereteket feltételez, mint amilyenek egy cég vagy egy nemzetgazdaság irányításához is szükségesek. Az ókori görög háztartási ismeretekből vált önálló tudományággá a közgazdaságtan.
A klasszikus közgazdasági felfogás szerint, ha egy kormány többet szeretne költeni, mint amennyi a rendelkezésére áll, akkor pénzt kell teremtenie. A vita most azon áll, hogy ezt a pénzt adókból, kötvénykibocsátásból kell-e előteremteni, vagy elég egyszerűen kinyomtatni. Ahogyan a közmondás hangzik: Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér! A takaró végét azonban nem a pénz mennyisége, hanem a gazdaság egészsége, versenyképessége határozza meg. Az állami nyújtózkodás az MMT képviselői szerint sem korlátlan. Az olyan fontos tényezők mint a munkaerő vagy a természeti erőforrások, természetesen végesek. Ezek korlátozhatják azt, hogy mennyi pénzt nyomtathat az állam, úgymond „büntetlenül”. Amikor a gazdaságban már nincs kihasználatlan kapacitás, az új pénzt már nem lehet értelmesen felhasználni, s ez inflációhoz vezet. Viszont a fordítottja is igaz. Amíg van kihasználatlan kapacitás, nem szabad megengedni, hogy pusztán azért maradjon kihasználatlan, mert nincs elég pénz forgalomban. Egy felelősségteljes politikusok által irányított állam tudja, hogy nem nyújtózkodhat a végtelenségig. A pénznek önmagában azonban nem szabad véges erőforrásnak lennie. Az pedig, hogy mekkora a költségvetési deficit, tényleg nem számít. Ezért nem érdekli pl. az USA vezetőit, hogy mekkora a költségvetési hiány, ezért nem „rettennek” el a pénznyomtatástól sem. Azt azonban mindig szem előtt kell tartani, hogy amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek.
