A jelenlegi törékeny és képlékeny világgazdasági helyzet számos meglepetést is tartogathat. Az még csak sejthető, hogy a jövőben milyen trendek válhatnak uralkodóvá. A piacok szabad „mozgása” és az állam szabályozó tevékenysége közötti viszonyt azonban nyilván újra kell gondolni.
Az ilyen krízishelyzetek, mint amilyet most a járvány okozott, rámutatnak arra, hogy a piaci folyamatok szabadon engedése bizonyos körülmények között hatalmas károkat okozhatnak, milliókat taszíthatnak nyomorba, szegénységbe, kilátástalannak látszó helyzetbe. A globalizáció és az abból eredő még nagyobb fokú specializáció pedig arra is rámutat, hogy milyen sokat jelenthetnek vészhelyzetben a saját termelő kapacitások bizonyos szegmensei.
A járvány következményeinek egyike, hogy csökkent a környezetterhelés. Ugyanakkor az ilyen helyzetekben az sem róható fel a megmaradásért küzdő cégeknek, ha mellőzik a fenntarthatósági szempontokat. A járvány kitörése óta például jelentősen felgyorsult a trópusi erdők irtása. Erre a Természetvédelmi Világalap (WWF) figyelmeztet. Közleményben mutat rá arra, hogy minden jel arra utal, hogy az erdőirtás felgyorsulására hatással van a koronavírus-járvány. Sok országban ugyanis most az állam kihátrált az erdővédelemből, ami viszont kedvez az illegális fakivágásnak és más források gátlástalan kifosztásának.
EZ IS CSAK TERMÉSZETES?
A különféle okokra visszavezethető gazdasági krízisek esetében mindig felmerül a kérdés, hogy a gazdaságban jelentkező hullámvölgyek mennyire tekinthetőek „természetes” jelenségnek, és mennyire az emberi tevékenység melléktermékei, káros következményei. Az ilyen jelenségeket kutató közgazdaság-tudomány – akárcsak az orvostudomány – folyamatosan fejlődik. Azonban mindig ott lebeg a kétely, hogy vajon arról lehet-e szó, hogy a tudomány mégis lemaradt valamilyen téren, ezért nem tudjuk az ilyen nem kívánatos jelenségeket előre jelezni és megelőzni? Egyaránt érvényes orvostudományi és közgazdasági megközelítésből. Az évezred vége előtt, amikor a kelet-európai országok gyakorlata arra engedett következtetni, hogy a szocialista tervgazdálkodás zsákutca, majd divatba jöttek a szabad piac mindenhatóságát hirdető eszmék. A közgazdaságtan elméleti síkon rengeteget fejlődött, a gyakorlati gazdaságpolitikában azonban ennek kevés előnyeit láthattuk. A tervezésben és a gazdaságpolitika vezetésében viszont – akárcsak az élet más területein – minden kétséget kizáróan, tudományos megközelítésre lenne szükség. Megfigyelhető azonban, hogy sok a botcsinálta szakember, a sarlatán, az olyan képzetlen, esetenként emellett még tehetségtelen döntéshozó, akinek a ténykedése önmagában elhanyagolható lenne. A sok kicsi összeadódva azonban már jelentős hatásokat képes kifejteni. A jövőben, ha azt szeretnénk, hogy a közgazdaságtan a gyakorlati életben biztonsággal és jól felhasználható megoldásokat tudjon felkínálni, meg kell változtatni művelésének általános feltételeit, és az intézményes kereteket is pontosan ki kellene jelölni. Másrészt – mivel a közgazdaságtan sok szempontból az orvostudományhoz is hasonlítható – nyilván sosem lehet majd egzakt módon lemérni a pontos teljesítményt. Az orvostudomány is ismer olyan eseteket, amikor a pontos diagnózis és a helyes terápia ellenére sem gyógyultak meg a betegek, és olyanokat is, amikor az orvostudomány már lemondott a szenvedőről, aki ennek ellenére meggyógyult.
ORVOSLÁS VAGY KURUZSLÁS?
Ahogyan az orvostudomány sikerei és kudarcai, úgy a közgazdaságtan eredményei is a rendelkezésre álló információ mennyiségétől függnek. Amennyiben nemcsak tapogatózunk, hanem pontosan tudjuk, mi történik, mi zajlik, abból pontosabban következtethetünk arra is, mi fog a jövőben történni. Az utóbbi két évtized elképesztő méretű információrobbanást hozott, ami a tudományos felfedezések széles körű alkalmazásának egyenes következményeként azonosítható. Az interneten ma már nagyon gyorsan hozzáférhetünk minden információhoz. A közgazdaság-tudomány szempontjából azonban úgy tűnik, ez egyelőre mégsem hozott korszakalkotó áttörést. Sok ember sok szempontból előreláthatatlan, sok tényező által befolyásolható viselkedése ma sem modellezhető pontosan. Egyéni reakcióink és viselkedésünk sajátos módon összeadódik, a gazdasági folyamatok pedig ennek függvényében változnak. Viselkedésünk azonban sok esetben egyik pillanatról a másikra megváltozik. Ezért nyilván lehetetlen egy olyan modellnek a megalkotása, ami előre jelezné a gazdasági folyamatokat.
Végül érdemes megemlíteni egy másik, talán szintén találó hasonlatot a társadalmi és a természetben zajló folyamatok között. Azt hihetjük ugyanis, hogy ami természetes, az mind előnyös, és jó! Pedig nem. Egy nagyobb méretű meteor becsapódása, vulkánkitörés, földrengés vagy napvihar például természetesként fogható fel – mert nem az emberi tevékenység következménye –, hanem természeti jelenség. Mégis káros. Erősen környezetszennyező, és más nem kívánatos következményei is vannak. A világon történő események vizsgálata alkalmával tehát nyilván érdekes következtetésekre juthatunk, ha ilyen szempontok alapján próbáljuk megközelíteni a problémákat.
