A közgazdászok egy ideje már arra figyelmeztetnek, hogy a koronavírus generálta válság egyik következménye az államok és a kereskedelmi blokkok további bezárkózása lesz. Ennek egyenes folyománya lehet, hogy az európai tőke a jövőben valószínűleg kevésbé keresi a lehetőségeket a nem európai piacokon. Lehet, hogy inkább a kevésbé fejlett európai országokba fektetnek be, ami számunkra is esélyt jelent. Nagy valószínűséggel a jövőben az ellátási láncok jelentősen lerövidülnek.
A második negyedévben drámai visszaesés történt szinte kivétel nélkül minden ország és régió gazdaságában. Az egésznek még nem látni a végét, ezért valószínűsíthető, hogy kicsit több időre lesz szükség a helyreállításhoz. Az elemzők által publikált legoptimistább forgatókönyvek szerint is csak 2023-ban tud Európa a válság előtti szintre visszatérni.
A cégvezetők hirtelen kerültek sok esetben kilátástalannak látszó helyzetbe. Még azokban az ágazatokban is nagyon nehéz most megtalálni azt az optimális termelési ciklust, amelyeket nem érint közvetlenül a válság. Vevőnként, szolgáltatásonként és termékenként is hirtelen változnak az igények, hullámzás tapasztalható minden téren. Rugalmasnak és ébernek kell lenni, sokszor azonnali döntésekkel kell irányítani a vállalatot. A koronavírus miatt kialakult helyzet egyértelműen rávilágított a globális ellátási lánc gyenge pontjaira, a jelenlegi perspektívából azonban nehéz megítélni, hogy ebben lesz-e érdemi változás, vagy a láncok lerövidülése csak felvetés marad.
A VERSENY HÁTTÉRBE SZORULHAT
Történelmi léptékben mérve nem is olyan régen, a 18. században keletkezett az elmélet, mely szerint a gazdaságot, a technológiai fejlődést a versengés viszi előre. A kapitalizmus hajnalának tekinthető korban született felfogás döntően meghatározta a további folyamatokat, és sokban hozzájárult ahhoz, hogy világunk most éppen ilyenné formálódott. A modern közgazdaságtan azonban mára már meghaladta ezt az álláspontot. Egyrészt az egykori szocialista országokban megmutatkoztak a tapasztalatok, hogy verseny nélkül mire képes a gazdaság. Ugyanakkor a szabad piacba vetett hitet is lerombolták a nagy gazdasági összeomlások. Lényegében az első nagy gazdasági világválság óta nem létezik igazi szabadversenyes kapitalizmus, ráadásul a versengés fontosságába vetett hit olyan erősen beitta magát a köztudatba, hogy sokan máig is hisznek benne. Valóban léteznek olyan hatások, hogy a versengésnek köszönhetően lefelé mennek az árak és javul a minőség is egyszerre. Még mindig tartja magát tehát az elmélet, hogy csakis a versengéstől fejlődhet tovább a technológia. Egyesek egészen odáig mennek el, hogy az emberiség túlélése, fejlődése is a versengés függvényében alakul, illetve hiányában hosszabb távon pusztulásra lennénk ítélve. Ebben van is némi logikai összefüggés, az kétségtelen. Ugyanakkor, a tapasztalatok azt is megmutatták, a verseny végtelenségig történő fokozása a bolygó elpusztításával jár. Az eredmény pedig ez esetben is a pusztulás lehet. Nyilván a verseny és a kooperáció mértékét is a körülmények határozhatják meg, és keresni kell az arany középutat ebben is.
NEM VÁRT FEJLEMÉNYEK
A gazdasági válságok és a természeti erőforrások kontrollálatlan felélése már bebizonyította, hogy szükség van intelligens központi beavatkozásra, különben az emberiség végül valóban elpusztítja önmagát. Ha szabályozások nélkül, csak a gazdasági erőviszonyok figyelembevételével élhetnek a piac résztvevői az erőforrásokkal, akkor a rövid távú haszon érdekében kipusztíthatnak létfontosságú erdőségeket, beszennyezhetnek területeket, felélhetnek erőforrásokat. Erre már rengeteg, a mai napig fájó példa van a történelemben.
Az élővilágban a viselkedés – legyen az versengő vagy együttműködésen alapuló – mindig a puszta túlélést szolgálja. Az evolúció ilyen irányban hatott. Egy állat azonban nem töpreng a döntésein, és nem gondolkodik a következményeken sem. Az azonnali hatásokat mérlegeli, az utánuk következő lépést már nem tudja tervezni. Aztán a természet törvényei alapján maradnak fenn, alakulnak ki vagy tűnnek el a fajok. Az állatok ösztönösen követik az evolúció során már eddig is sikeresnek bizonyult stratégiákat, még abban az esetben is, ha a megváltozott körülmények között éppen ez okozza a vesztüket. Fajunk, a modern kori emberi lény „racionalitása” ezzel szemben éppen azt kellene hogy jelentse, hogy másképpen szülessenek a döntések. Az embert egyebek között ez tette emberré, hogy a rövid távú esélyek mérlegelése mellett képes továbbgondolni a jövőbeni események következményeit. Legalábbis eddig ezt így gondoltuk. A mostani helyzet azonban arra is rávilágít, mennyire sebezhetők vagyunk, mennyire nem tudunk minden körülményt előre bekalkulálni. Érdekes megjegyezni, hogy korábban az elemzők közül sokan a járványok kialakulása és terjedése analógiájával a bankok sorozatos „bedőlését” próbálták vizsgálni vagy megmagyarázni. A mostani helyzet ebből a szempontból is új összefüggéseket tárhat fel.
