A kocsmákban Ausztráliában sem kötelező bukósisakot viselni, kötelező viszont, ha kerékpár nyergébe ül az ember. Hozták ezt a törvényt a kenguruk országában azon egyszerű oknál fogva, hogy túl sok volt az áldozat. Mert mi kell ahhoz, hogy kimúljon az élet? Gyakran elég egy bukás, melynek közelében szinte rendre felbukkan egy járdaszél vagy betonoszlop. És mi kell ahhoz, hogy a társadalom egy jelenségre felfigyeljen, és óvintézkedéseket foganatosítson? Csupán egy jól funkcionáló, normális társadalom, semmi más. Nálunk pedig még az is közfölháborodást váltott ki, hogy kötelezővé tették a bukósisak viselését motorkerékpáron.
Pedig folyamatosan bombáznak bennünket a híradások újabbnál újabb balesetekkel, áldozatokkal, megdöbbentő közúti tragédiákkal. Okulni kellene. Az utóbbi hetekben a hőség emelkedésével mintha elszabadult volna a pokol, rengeteg áldozat esett az utakon. Ezekről rendszeresen beszámol a média, ám mintha ezzel le is kanyarintotta volna a témát. Vagyis, a múlt hetek tragikus közúti balesetei arról győztek meg, hogy a televízió (is) keveset foglalkozik a közlekedésbiztonsággal. Kivételesen pozitív példaként említeném az SZRT neves műsorát, a SAT-ot, vagyis a közlekedés, autózás, turizmus témakörben mozgó igényes sorozatot, mely évek óta járja az utakat, figyelmeztet, hol mi várja az utasokat, felhívja a figyelmet a veszélyekre, mondhatni életeket ment. A szerb nyelvű újvidéki Panonija TV hasonlóan járja a terepet, de hatótávolsága miatt csak Újvidék és környékét. Az illetékeseket mintha hiába figyelmeztetné, nemigen történik semmi. Például felhívta a figyelmet a Szabadka–Belgrád „autóút” – melyet azért túlzás lenne autópályának titulálni – Újvidék bejáratánál, egészen pontosan a Temerini úti felüljáró környékének évek óta ólálkodó, sőt ordító veszélyeire. Bármennyire is meggyőző volt a hozzáértő műsor, sajnos a helyzet nem változott. A hírTV-nek évek óta futó Garázsa sem a régi már. Csaknem naponta műsoron szerepel az autósmagazin, de mintha elvesztette volna egykori naprakészségét, frissességét.
Az autósoknál még kevesebb idő jut a képernyőn a motorosokra. A kerékpárosokról talán ne is szóljunk! Pedig ez utóbbira végképp jó lenne több figyelmet szentelni. Hogy miért? Például mert nem szennyezik a környezetet. Ezt már rég felismerték Európa számos vidékén – Koppenhágában a lakosok 40 százaléka kizárólag kerékpárral jár –, és egyenesen népszerűsítik az emberi energiára alapozó kétkerekűt. Mondhatni, eredménnyel. Nálunk még mindig inkább a szegények járművének számít, és jókora mosolyt fakaszt, ha kiderül, hogy a dán munkaadó biciklizik a munkahelyére, miközben vajdasági leányvállalatának alkalmazottja autóval ingázik otthona és munkahelye között.
A híradásokon kívül a baleseti statisztika igazolja híven, mekkora veszélyben vannak a kerékpárosok, és rajtuk kívül természetesen a közlekedés valamennyi résztvevője. Talán ezért is lenne fontos, hogy a média még inkább felsorakozzon az energiatakarékos, egészséges közlekedést hirdetők közé. Nem kevésbé tartom fontosnak a felvilágosító munkát, a folyamatos figyelmeztetést, a közlekedésbiztonságra való szüntelen emlékeztetést. Mert mi kell ehhez? És mit nyerünk általa?
