Nem vitás, hogy rejtélyekkel volt tele a XX. század. Némelyek máig, sőt nyilván mindörökre megoldatlanok. Jó részükre oda sem figyeltünk. Talán mert nem érdekelt bennünket, vagy nem volt, aki úgy tálalta volna, hogy elhiggyük, és érdemes lett volna odafigyelni. Rejtélyek százaira hívja fel a figyelmet a magyar köztelevízió szinte azonos címmel futó műsora, A rejtélyes XX. század, mely epizódonként bő húsz percben, illusztrálva fejtegeti a múlt évszázad titkait. A műsorvezető-szerkesztő Kun Miklósra korábbi sorozatai alkalmával felfigyelhettünk (Birodalmi helytartók, A történelem útvesztői, stb.), arca, beszédmodora, előadókészsége nem ismeretlen a tévénéző előtt. Most műsoron szereplő sorozatában – melyet az m, az m2, de a Duna World is sugároz –, a helyszín New York és Moszkva, Berlin és Párizs, és mindenekelőtt Budapest. Neves politikusok, másként gondolkodók, vagy hírszerzők szólalnak meg a kamera előtt, háborúkról, reformkísérletekről, határok megállapításáról, cselszövésekről, szerelmekről, hadviselésekről. Számomra külön érdekesség, hogy az utóbbi részek Titót érintették, s habár abban a korban születtem és szocializálódtam, amikor ő volt a mindenható ezen a tájon, nagyon keveset tudok róla. Kun Miklós, a Széchenyi-díjas történész, a Szovjetunió és Oroszország szakértője annál többet. S ezt kellőképp elő is tudja adni a kamera előtt. Kun sok éve mozog a dokumentumműfajban, filmjeit külföldön is vetítik. Talán sokan tudják, hogy nagyapja Kun Béla volt, a Tanácsköztársaság vezetője, a sztálini terror egyik áldozata. Családja 1959-ben települhetett haza Magyarországra, miután a szovjetek ’56-ban rehabilitálták.
Tito viszont nárcisztikus személyiség volt – ez derül ki többek között a Kun-féle műsorból, s ehhez nem fér kétség a hallottak-látottak alapján. Ez főleg azért érdekes, mert annak idején nem mertük így látni a nagy vezért, noha szembetűnő volt. Igencsak szerette az eleganciát, jellegzetes uniformisokat és minőségi, drága öltönyöket viselt (gyakran naponta többször átöltözött); hatalmas pecsétgyűrűi voltak, méregdrága szivarokat szívott. Rendre túlöltözte vendégeit, és ideje nagy részét a városoktól távol eső luxusvillákban töltötte, különféle szenvedélyeinek hódolva. Hatalmas összegeket költött a luxusra, fényűzését kúriáival is mérni lehet. A korábbi királyi udvarban, a Beli dvorban rendezte be rezidenciáját, de magánbirtoka volt Brioniban is. 1974-ben egyes számítások szerint 32 hivatalos rezidenciát mondott a magáénak. Nőügyei legendásak, és Kun mindenképp érdeklődésre számot tartó pikáns részletekkel szolgál. Sokan emlékezünk még arra a hódolatra, amelyet az ország ifjúsága tanúsított minden év május 25-én az ifjúsági staféta átadásával. Effajta ünnepet már csak Észak-Koreában rendeznek a nagy vezér tiszteletére, a személyi kultusz talán legrosszabb fajtáját éltetendő.
Érdekes, hogy az ex-Yu térségben nem készülnek hasonló dokumentum jellegű műsorok. Titó sok-sok „rejtélyével” együtt ezen a vidéken süllyesztőbe került, noha évtizedekig uralkodott, és hatása máig mérhető. Már csak ezért is figyelmükbe ajánlom Kun Miklós sorozatát.
