Szerdán a késő esti órákban elcsíptem Szaniszló Ferencet, amint elmagyarázta szerencsétlen helyzetét az Echo TV nézőinek, közben bejelentette, lemond a március 15-én neki is átadott Táncsics-díjról. Nemcsak szerencsétlen, groteszk helyzetbe hozták – mint a gyermeket, akit szép szülinapi ajándékkal lepnek meg, majd az első örömhullám után visszaveszik tőle, hisz a szomszédok emlékeztetik a feledékeny, nem épp körültekintő szülőt a gyerek csínytevéseire, arra, hogy meg sem érdemelte az ajándékot –, hanem már-már az országot, a Táncsics-díjat, a minisztériumot... is nevetségessé tették. Magyarázott, magyarázkodott, pedig ez esetben nem neki kellett volna magyarázkodnia.
Gondolom, kevés nézője van Vajdaságban az Echo TV-nek, kevesebb még a horvát közszolgálati televíziónál is. Ennek ellenére a maga módján ugyancsak „hírhedt” Denis Latin újságíró-műsorvezetőt is sokan számon tartják, akár, feltételezéseim szerint, Szaniszlót. Mindenesetre Latin is közelképbe került, merthogy ismét „kiugratták a bokorból”, vagyis kirúgták. Nem először repül, a horvát médiahatóságok sem először sújtanak le rá. Ezúttal a köztelevízió Híradó 3 szerkesztőjeként váltották le két szerkesztőtársával együtt, ugyanis a Horvát Jog Pártja elnök asszonyát vendégül látva a vasárnapi kiadásban az elnök asszony szájából szó szerint ez hangzott el: „Horvátország a horvátoké, akinek ez nem tetszik, mehet világgá”. Feltehetőleg nem a szerkesztők provokálták ki belőle ezt a „magvas”, „önzetlen”, „bölcs” gondolatot, mégis repült a tolluk. Ha Szerbiában is hasonló szigorral mérnék a szerkesztők munkáját, bizony kevesen maradnának évtizedekig a helyükön.
Csakhogy a baj sohasem jár egyedül. Jó kis bakit követett el a horvát köztelevízió híradós stábja akkor is, amikor Željko Jovanović és Zdravko Mamić perét bejelentve Mamić helyett Milanović kormányfő képe jelent meg a még ordítóbb Jovanović perli Milanovićot felirattal. A grafikusok téveszthették össze a hasonló (?) nevű személyeket, Zoran Šprajc műsorvezető szerint pedig ez az idióta baki nyilván élete végéig kísérni fogja, még a sírfeliratán is ez fog állni: „Jovanović perli Milanovićot”. Sokan emlékeznek még a Vajdasági Televízió két évvel ezelőtti, félelmetesen hasonló lapsusára, amikor Putyin orosz elnök szerbiai látogatása nyomán Tadić és Putyin képe alatt ez a felirat szerepelt: „Az ellenségeskedés bizonyítéka”, ami ki tudja hogyan került oda „A barátság bizonyítéka” helyett. Szerb nyelven nem volt nehéz félreérteni a kérdéses szót, ám ez mégis akkora melléfogás, hogy az esetet követő felmondásokon nem is lehetett csodálkozni.
A nagy port vert szélsőségek, félreértések, kirúgások híre közepette sugározta az HBO Europe háromrészes cseh minisorozatát, a neves egykori prágai diák, a lengyel Agnieszka Holland rendezésében. Gondolom, erre a tévécsatornára is meglehetősen kevesen fizetnek elő a Vajdaságban, noha érdemes. Akkor döbbenek erre rá, amikor ilyen kaliberű műsort sugároznak, mint az Olthatatlan című, a csehek által nemzeti hősként tisztelt Jan Palachról, aki 1969-ben a Vencel téren felgyújtotta magát, tiltakozva a kommunista diktatúra ellen. Tette jelképpé vált, ma is időszerű. Tipikus kelet-európai filmes módszerekkel Holland arra keresi a választ, hogy ez a sajátos tiltakozás miként hatott Palach családjára, barátaira és a társadalom egészére. Merthogy hatással volt, és van is. Csakúgy mint a többi, nyilvánosság előtt zajló történés.
