Nagy nézettsége van a híradóknak. Magam is közéjük tartozom, bevallom. Mégis vannak időszakok, amikor a híradók egyszerűen nézhetetlenek. Mindenről szólnak, csak arról nem, amiről kellene: az életről. Túl sok a politika, túl sok a politikus és a semmitmondás. Aztán vannak olyan időszakok, amikor valóban nem babra megy a játék, amikor egymást érik a történések, nem is akármilyenek. Ilyenkor érdekfeszítőek a híradások, és hát azt is be kell vallani, hogy nagy átlagban szeretünk tájékozottak lenni. Vagyis nem nehéz megérteni, miért is népszerűek a híradók.
Ugyanakkor rém nehéz megfelelő magyarázatot találni, miért oly nézettek és népszerűek a valóságshow-k. A szerbiai televíziózásban jelenleg kettő fut, egymással erősen rivalizálva. Ráadásul egyes napilapok is halálosan komolyan kezelik a történéseket, naprakészen beszámolnak ki kivel kezdett ki, veszett össze, vagy feküdt le. Mert erre megy ki a játék. Az egyik lap épp azt találgatja, vajon az ármánykodást vagy a „titkos” és kevésbé titkos szexjeleneteket várják inkább a nézők. Ha valaki egyszer veszi a fáradságot és összeszámolja, „felfedezése” óta mennyi valóságshow futott le a tévécsatornákon, hát biztosan elborzad. Ha megpróbálja őket osztályozni, még inkább. Viszont ekkora ócskaságot, mint ez a mostani kettő, talán még szerbiai televíziós csatorna nem közvetített. Elég ránézni a szereplőkre, hogy felmérjük, hol tartunk.
Örülök, hogy legalább a magyar televíziózásban kimúlni látszik ez a műsorfajta.
Ami értéktelen, talán magától is kimúlik. Ami viszont értékes, megmarad. Elmondható ez a TV Maciról, a Magyar Televízió nagyon sikeres „arcáról”, figurájáról, hiszen az idén ötven éves. Kereken fél évszázada, 1963 húsvétján „mutatkozott be”. Az alapötlet, hogy legyen egy bábképviselője a televíziónak, Bálint Ágnes írótól, a gyermekműsorok első szerkesztőjétől származott. Az első mackót később számos másik követte, mert a főcímek alkotói mindig arra törekedtek, hogy a TV Maci teljes környezete – öltözete, játékai, és bútorai –, lehetőség szerint tükrözzék az adott korszakot. Az utóbbi évtizedekben vetített főcímekben már a mackó negyedik generációjával, Foky Ottó bábtervező munkájával találkozhattak a nézők esténként.
Az eredeti figura megalkotóit némi népnevelői szándék is hajtotta, hiszen a mackó este fogat mos, és a mese után jó gyerek módjára ágyba bújik. A nevelői célzat sikerét ma már nehéz lenne megítélni, annyi azonban biztos, hogy a mackó annyira jól sikerült, hogy mesefiguraként önálló életre kelt: generációk kedvencévé vált, és ezzel együtt a köztévé korszakokon átívelő jelképe lett. Kevés ehhez fogható figurát találunk más állami tévécsatornák esetében. Szerbiában például nincs ehhez fogható.
Ez magában nem lenne baj. A baj akkor kezdődik, amikor megbillen az egyensúly, és nincs ki helyre igazítsa. Még akkor sem, ha soha jobban nem volt rá szükség.
