„Hamburgert ettünk és vártuk, hogy jöjjön a fél négy, mert utazunk már. Itt hagyjuk Zamárdi-felsőt, hisz újra csak elmúlt egy balatoni nyár.” – szól a dal, a Balatoni nyár, noha a nyár nem csak nem múlt el, éppenséggel még csak most kezdődik. A képernyőn is. Szinte sajnálom, hogy egyes műsorokat szüneteltetni fognak, ugyanakkor nem panaszkodhatunk, hiszen könnyebb, szórakoztatóbb műfajok lépnek a helyükbe.
Különleges útirajzsorozat kezdődött például az m2-n munkanaponként 21 óra tájt Sophie szerint a világ címmel. Egy látássérült lány invitálja különleges útra a nézőket. Vakvezető kutyájával, Pongóval bejárja a világot, s megmutatja nekünk, mit tapasztal meg belőle, mi az, ami megérinti. Szemtanúi lehetünk találkozásainak, rácsodálkozásainak, kalandjainak. Ehhez fogható világ körüli úti film bizonyosan nem készült még, pedig jó nagy a kínálat. Nagyon sok szempontból „utaztattak” már bennünket, de látássérült vezetésével még nem. Magától adódik, hogy inkább megtapintjuk, megszagoljuk a világot, mintsem látjuk. S ez lehet érdekes is, mert Sophie kifinomultabban működő érzékszervein keresztül hozza nézőközelbe a világot, noha a látóknak ez a fajta megismerés kissé vontatott is lehet. Ugyanakkor lenyűgöző, hogy egy vak lány vág neki a világnak, ami még csak akkor lenne bonyolult feladat, ha nem állna egész stáb mögötte. Ettől az egyedi helyzettől azért mintha mindenki kicsit zavarban lenne, a rendező is. Csupán Sophie nem, ő megy, halad, beleélésre késztetve a nézőt. S ez nem baj. Más szemmel is megtanuljuk látni a világot.
Első pillantásra utazása bizony lehetetlen küldetésnek tűnhetett, akár a Pink TV-n hosszú ideje nagy népszerűségnek örvendő Mindent a szerelemért című show-műsor, mely a kamerák előtt igyekszik zátonyra futott életeket helyre hozni. Sok esetben nemcsak vakmerő, hanem meddő vállalkozás is egykori házastársak, egymástól elidegenedett testvérek, széthullott családok újraegyesítése, annál nagyobb a meglepetés és az öröm, ha minden összejön. Talán ezért maradt meg a műsor ennyi évfolyamon át.
Ugyanakkor túl személyes, és egyben visszatetsző, hogy az ismeretlenség homályából kiragadott emberek vállalva a kamera könyörtelenségét, ország-világ előtt élik át az újratalálkozás minden megrázkódtatását, s velük együtt a stúdióban ülő nézők, és a jóval népesebb tévés auditórium. Az intim kapcsolat nyilvánossá válik, az egykor féltve őrzött magánügy közprédává. Amit régen az emberek visszafogottan, fejeket összedugva, halkan egymásnak elmeséltek a bizonyos, sohasem jelenlevő harmadikról, az most tévéshow-k fő témájává vált. Nem kell már pletykálni ahhoz, hogy mások életében turkálhassunk, hiszen ők maguk vállalják a nyilvánosságot!
Nem meglepő, hogy a kereskedelmi csatornák folyamodnak az effajta „közvetlen” témákhoz, azt pedig felesleges hozzáfűznöm, hogy nyugati licenc alapján. Az effajta műsorok csakis a világ pénzesebb feléből érkezhetnek, mi pedig jó befogadók vagyunk.
