Amennyire tudom, egy államnak sem sikerült ennyire rendezetlen helyzetbe hoznia a közszolgálati médiát, mint a szerbiainak. Az újvidéki és a belgrádi állami rádió és televízió működtetése korántsem volt felhőtlen az utóbbi években, a rendszer akkor kezdett mégis düledezni, amikor a jelenlegi hatalom színeiben Aleksandar Vučić kimondta, hogy választási igéretéhez híven megszüntetik az előfizetést. A kormányfő első helyettese nem bocsátkozott olyan részletekbe, hogy akkor mégis milyen jövőképe lehet ennek a két háznak – főleg ha a költségvetésben sincs rá pénz –, abba meg végképp nem bocsátkozott, hogy milyen állam az, mely nem biztosítja a közszolgálati média működését. Nem bocsátkozhatott ilyen részletekbe, hisz pártemberként mondta ki az ítéletet, ami úgy tűnik, végképp megingatta a polgárokat abban, hogy fizessék az előfizetést. Más forrás nemigen marad, hiszen a vak is látja, a költségvetésben a közmédiára nincs pénz, legalábbis nem elegendő. A Szerbiai RTV-re 60 millió, a Vajdasági RTV céljaira állítólag 20 millió eurós évi kiválasztásról lenne szó. Ez az az összeg, ami hiányzik.
Szeretjük vagy sem a közmédiát, abban egyetérthetünk, hogy ilyen hányavetien nem viszonyulhat hozzá az alapítója, még a banánköztársaságban sem. Lefaraghatja a finanszírozását, a műsort, az ott dolgozók számát, sok mindent megtehet, de ezt és így nem. Egy gőgből, bosszúból kimondott ítélettel „elintézni” az alapított sorsát!?
Nem csodálom, hogy ezekből a házakból ismét megszaporodott a segélykérő nyilatkozatok száma. A belgrádiak igencsak lekörözik az újvidékieket ilyen tekintetben (is). Mint a napokban közzétett közleményében az SZRTV igazgatóbizottsága leszögezte, a pénzügyi helyzet odáig fajult, hogy a közmédia nem tud maradéktalanul eleget tenni alapvető küldetésének, ezenkívül az ott dolgozók egzisztenciális helyzete is mind veszélyeztetettebb. Épp ezért a háznak stabil, kielégítő, átlátható finanszírozásra van szüksége az elkövetkező fél éves időszakban is, vagyis addig, amíg nem hozzák meg az új médiatörvényt. A Vajdasági RTV csaknem azonos tartalmú közleménnyel fordulhatna a nyilvánossághoz, mert a gondok itt még fokozottabbak, hisz az intézmény évek óta a nagytestvér árnyékában, már-már „kegyeltként” él egyre szűkebb helyen, egyre szaporodó szerkesztőségekkel. Pedig milyen jó a soknyelvűségére hivatkozni adott helyeken, ahol ezt nagyra értékelik!
Megtévesztés lenne azt állítani, hogy ezek a közszolgálati tartalmak népszerűek. Az SZRTV iskolaműsorait a lakosság 3,9 százaléka követi, ami a négy szerbiai országos frekvenciával rendelkező magántelevízió közül háromnak a programstruktúrájából teljesen hiányzik, a kultúra-művészet-tudomány terén ugyancsak az államiak vezetnek, mert a magáncsatornákon ez a „műfaj” gyakorlatilag nincs jelen, a négyből kettőnél teljesen hiányzik... Tény azonban, hogy egyetlen civilizált állam sem engedheti meg magának, hogy ne legyen működőképes közmédiuma, mely az informatív-szórakoztató tartalmakon túl programjába iktat tudományos, oktatói, dokumentumjellegű, sport és egyéb közérdekű műsorokat. Vagy mégis!?
