„...úgy érzem, hogy én itt egy öngyilkos merénylőnek születtem, s tiszta véletlen, hogy még élek. Sajnos nincs miért, s még eszme sincs, amiért érdemes volna föláldoznom magam. Egy középszerű főnökért, egy pénzéhes igazgatóért, egy hatalomra vágyó pártelnökért vagy egy banánköztársaság államfőjéért nem érdemes még szót sem ejteni. Sajnos egy született öngyilkos merénylőnek ez pech.”
Ahogyan a szépirodalomban, úgy a szubjektív publicisztikai műfajokban talán még inkább elengedhetetlen a bátorság és az egyenes gerinc. Amennyiben pedig hiteles személyiségként szeretnénk létezni egyre kuszább szövetű, az igazi egyéniségeket mindinkább megtörni próbáló társadalmunkban, akkor a fentiek kiterjesztendőek a teljes élet(vitel)re. (Nem mintha létezne hiteles (mű)alkotás, hiteles és következetes helytállás nélkül az élet minden szintjén.) Géber László rövid prózákra tagolódó, lazán összefüggő szövegfolyamában – egyéb számos erénye mellett – leginkább ezt a bátorságot értékelem. Egyetlen pillanatig sem beszél mellé, szemrebbenés nélkül nevezi nevén a dolgokat.
Az olvasót egyébként is minduntalan emlékezteti, hogy ő lázadó – sőt, mint a fentebbi idézetben is: „öngyilkos merénylő” –, és ha ez a „lázadás” csendesnek és szelídnek is tűnhet, azért forradalmat is szíthat, amennyiben értő fülekre talál. Illetve hát: szíthatna. Csakhogy napjaink társadalmában – a társadalmat ezúttal mindenütt globális szinten értem – igazi, elszánt, erős, tenni akaró egyéniségek csupán itt-ott bukkannak fel, gyér szigetek gyanánt az emberiség szürke, népből tömeggé silányított óceánjában. A tömeg pedig csupán zabálni akar és fedél alatt tartózkodni, esetleg még „szórakozni” a televízió konzervkínálata előtt – egyéb igénye nemigen létezik. A cinikus hatalom pedig régen belátta, hogy nagy hiba mártírokat csinálni a másképpen gondolkodókból, a változásra szomjazókból, a lázadókból – mely utóbbiak jelentős része ráadásul szintén csupán hatalomhoz szeretne jutni –, és büntetés, meghurcoltatás helyett maximum a képükbe röhög, aztán egyszerűen nem foglalkozik velük: hadd hőbörögjenek csak, úgysem figyel oda rájuk a kutya sem. A földi hatalom bástyái végleg megszilárdulni látszanak, mögöttük pedig abszolút biztonságban érzik magukat eme hatalom pillanatemberkéi. Ilyesmire gondolhatott a szerző is, amikor a fenti idézetben a „pech” szót leírta. A pácban viszont – ahogyan Hamvas fogalmaz a Karneválban – mindannyian benne vagyunk. Harcolni egy igazabb világért mindenképp érdemes tehát, így Géber is – bár gyakran üt meg pesszimisztikus hangot – folytatja a küzdelmet, ezt a „szelíd lázadást”; és bízom benne, hogy még számos további köteten keresztül folytatni fogja.
A kötetben szereplő írások műfaja pedig – ami az esszé és a levél ötvözése, s amit a szerző rendkívül találóan „palackpostaként” aposztrofál – kitűnően megfelel eme „csendes rebellióhoz”. Írójuk egy elképzelt „tökéletes olvasóhoz” intézi leveleit, egy „szigetlakóhoz”, akinek létezésében időnként kételkedik ugyan, mindazonáltal nem hal meg benne a remény, hogy léteznek még hozzá hasonló gondolkodó, a készen tálalt „igazságot” fenntartásokkal fogadó emberek, akiknek lelkében esetleg kicsírázhat az elvetett (szellemi) mag. Ahogyan többen is tesszük írásainkban, ő is minden bizonnyal társakat keres, akikkel közösen el lehetne indulni a teljesség felé vezető úton.
Egyébként véletlenül sem folyamatos dühöngő bírálatra kell gondolnunk a kötet kapcsán, Géber lázadása finom intellektuális szinten zajlik. A műfajt illetően az esszé és a levél mellett feltétlenül meg kell említenünk a naplót is: számos témára reflektál a mindennapokból, semmi mellett nem halad el szótlanul, emellett írókat, filozófusokat is rendkívül gyakran idéz a szabad asszociáció mentén. Stílusa igencsak közvetlen, az élő beszéd meggyőző ereje felé közelít, a szerző már-már ott ül veled a szobában, és dialógusra serkent. (Nem hiába rádiós a kenyérkereső szakmája...)
Kedves László! Köszönettel vettem, és igen nagy élvezettel olvastam mind a hatvannyolc palackpostádat. Elnézést, amiért csak ilyen lassan, és csupán egy kurta levélkében reagálok – de részint követheti ezt még sok másik, részint erősen bízom benne, hogy a vízbe hajított palackok közül számos példány célba ért még! Olvasd a válaszokat egészséggel!
