Terék Anna drámaírói vénáját nem ismertem, mielőtt a nyáron meg nem néztem a Hangos disznók harapnak című Tanyaszínház-előadást Puskás Zoltán pazar rendezésében. Kellemes csalódás volt ez abból a szempontból, hogy a tanyások számomra sokszor túl harsány, túlgesztikulált darabjai legtöbbször túl messze esnek az ízlésemtől. Ezúttal „valami mást” kaptam. A színészek részéről némiképp visszafogottabb játékot, nem a megszokott „mulatós”, musical- vagy operettszerű betétdalokat, hanem remek, erőteljes iróniával fűszerezett szongokat, társadalom- és politikumkritikát… röviden: nem holmi üres szórakoztatást. És lám, mégis eljutott a nézők szívéig a darab – arról nem is beszélve, hogy az agyukig is az üzenet. Mert hogy ezúttal az is volt, nem is akármilyen! Az aktuálpolitikát figurázták ki, mégsem csupán a mának szól ez az előadás. Erős szöveg!
Amikor megtudtam, hogy Terék drámakötetéről lesz alkalmam és szerencsém ajánlót írni, titkon reméltem, hogy a Disznók is benne lesz majd. Viszont a könyv a 2016-os Könyvhétre jelent meg – és akkor még ez a szöveg sajnos csak alakulófélben lehetett. Sebaj, gondoltam, rendkívül kíváncsi voltam a szerző többi drámájára is. Lássuk hát, miből csemegézhetünk itt!
Az első szöveg A csizmalehúzó; szerintem a legerősebb a három közül. „Jobbra át, balra át, temetjük a nagymamát” – lehetne a dráma weöresi mottója. Abszurd, írja róla a fülszövegben Pressburger Csaba, a kötet recenzense. Ha dráma és abszurd, akkor nekem az Beckett, mondhatni, ezen nőttem fel, így magasan áll a léc – de azért persze ez is az, a maga módján. A „fekete humorral bőven átitatott” már találóbbnak tűnik, egészében számomra leginkább groteszk. Pazar módon az! A nagymama haldoklik, majd meg is hal, közben a szűkebb rokonság és a szomszédok ott tolonganak körülötte, hol sajnálják, majd siratják, hol szinte egészen megfeledkeznek róla, egészen másról kezdenek vitázni, a konyhaasztalon kiterítve rárakják a süteményestányért, amikor pedig nincs ott mindenki, még furcsább szituációk is kialakulnak: a szomszéd rámászik, az unoka mellette közösül a barátnőjével… Az érzelmeit közben mindenki gombnyomásra ki- és bekapcsolja – ezzel is mutatva, ezek az „érzelmek” (melyek a mieink is!) mennyire kiürültek mára. Nincs rájuk idő. És talán már igény se nagyon. Ott vannak az „én” álmai és vágyai, ebbe gubózik be, így a „te”, az „ő”, a „mi” – és ragozhatnánk tovább – lassan már fel sem sejlik. A család tragédiája az emberiség tragédiája. Annyira fájdalmas, hogy már komikus.
A Jelentkezzenek a legjobbak! című következő darab is remek ötletre épül: szintén egy család és a szomszédaik állnak a középpontjában, de ezúttal nem temetés, hanem esküvő van kilátásban. Ami „kicsit” szokatlanná teszi a szituációt, hogy a család fekete bárányának, az ifjú Gábornak menyasszonyát Viktornak hívják. Ekörül forognak az „események” – alig történik valami igazából, itt is csak a legtöbbször üres fecsegés megy, mint az előző drámában, és itt is az üres érzelmeket takarja. Közben Vikiről mintha alig vennének tudomást, csak olyankor „szólítják meg”, amikor Gábor erre felhívja a figyelmüket. A rövidke egyfelvonásos egy meghökkentő slusszpoénra épít – ezzel az az egyetlen gond, hogy bár a szerző a végén le akar taglózni, útközben számtalan apró jellel lelövi ezt a „poént”... Mint mondtam, az ötlet egészen jó, a kivitelezés viszont hagy némi kívánnivalót maga után. Ez így magában csupán egy ígéretes, későbbi felhasználásra alkalmas ujjgyakorlatnak tekinthető.
A harmadik, egyben kötetzáró darab a címadó Vajdasági lakodalom, amit a szerző Táborosi Margarétának ajánl – ugyanis ő rendezte meg ezt az előadást 2014-ben a Szabadkai Népszínházban. Temetés, esküvő – végül lakodalom. Ez a dráma sem szűkölködik fekete humorban, eszement helyzetekben, viszont jóval realistább az előző kettőnél. Sajnos, teszem hozzá, mivel mindez mára már valóban realitás, és nem csupán a Vajdaságban. Ismét emberi kapcsolatok fekszenek a szerző bonckése alatt, ezúttal elsősorban egy fiatal fiú és lány viszonya, ahol az utóbbi még mer álmodni. No, nem nagyot – csak olyan, egy házasságban természetesnek vélhető dolgokat, mint saját lakás, két szoba, konyha, bútorok… egyszer talán majd egy közös gyerek. Aprócska idill. A lány keze hamarosan mégis a bilibe lóg. Tényleg történhetne mindez bárhol; amitől viszont igazán vajdaságivá válik a történet, az a remekül ábrázolt helyi miliő, a tipikus 20. századvégi vajdasági figurák, az egyre gyakrabban hazalátogató gastarbeiterek, a bőrfotelekben még látszólag biztosan elterpeszkedő kommunista politikusok, a világra figyelő és lassan bizakodni kezdő kisemberek… két perccel azelőtt, hogy a 90-es évek elején mindannyiuk nyakába borul a bili… Ez a kötet leghosszabb drámája – s míg az előzőnek a kurtaságot, vázlatszerűséget róttam fel, ezt meg picit túlírtnak érzem. Bár leginkább egyetlen személy, a vőfély hosszú-hosszú szövege fáraszt egy idő után. Persze, ő is fontos dolgokat mond el, mint minden „bolond” a királyok asztalánál, viszont az olvasó hamarosan belefárad a sok kínrímbe. A „sírva vigadós dínomdánom” mindazonáltal így is remek pillanatokat szerez az olvasónak.
…tehát az olvasónak is – nem csupán a nézőnek; bár egy-egy ügyes rendezés bizonyára javára fog válni ezeknek a színműveknek. De apróbb hibái ellenére bátran merem ajánlani olvasásra is Terék Anna első drámakötetét.
