Bácskai emberek – tanyasiak, falusiak, városiak – Major Nándor elbeszéléseinek, kisnovelláinak szereplői. Igen nagy szeletet hasít ki az író az időből – a harmincas évektől napjainkig –, hogy megmutassa, a nyugalmasnak tűnő táj, vagy épp a szürke házrengeteg mennyi kis és nagy tragédia, apró öröm néma szemtanúja volt, az emberek közönyös, fegyelmezett arcvonásai mögött mennyi titok, fájdalom, indulat, emberi gyengeség és jellembeli nagyság rejtőzik.
A városi autóbuszban utazó ügynökről, akivel szóba elegyedik az elbeszélő, nem is sejtjük, hogy „ízig-vérig a sors embere, s valóban színigaz: a sors olyan kegyetlenül sújtott le rá, hogy éppen sorsszerű csapás következményeként kellett a sors ügynökévé szegődnie”. Az elbeszélő is később értesül egy barátjától az ügynök életének nagy tragédiájáról: nagyon későn, már ötvenesztendősen teljesült élete nagy vágya, apa lett. Anyósa a boltból hazafelé menet megállt egy ismerős asszonnyal trécselni, és a teli bevásárlószatyrot, benne fél liter ecetsavval, a gyerek kocsijába tette. A kicsi beleivott, és amikor megtörtént a baj, nem vízzel – amivel kellett volna –, hanem a szintén a táskában lapuló tejjel itatták meg a kicsit, a tej némiképp feloldotta az ecetsavat, belemosta a torkába, gégéjébe azt a savat is, ami a gyerek szájában pusztított. Így a kicsi meghalt. Az pedig, „aki a sors kezének szerepét játszotta, a koros asszony ma is jó egészségnek örvend, s természetesen egy fedél alatt él az ügynökkel”.
Az élet, vagy a sors soha nem kíméletes a kisemberhez. A Hold kifolyt a kéményen című elbeszélésben például a részes aratók arra figyeltek fel, hogy a bögrét, amelyben a kosztra gyűjtötték az aprópénzt, valaki megdézsmálja. Szikora Béla és Kajla János mindenképp utána akart járni a dolognak. Amikor a két férfi szembesült azzal, hogy Kajláék Józsi fia a tolvaj, az apa indulatában akkorát ütött, hogy a gyerek meghalt. Miután elsiratta fiát, társával együtt elhantolták a holttestet. Másnap bejelentette, a gyerek eltűnt. A csendőrök mindenkit kihallgattak, de nem jutottak eredményre, az aratás folytatódott, hisz sok ember megélhetéséről volt szó. Őszre Kajla János elköltözött a faluból, egy-két évig még hallottak róla, hogy itt vagy amott dolgozik, aztán beleveszett a nagy bácskai porba.
Az ember lelkiismerete makacs, akár évtizedek múlva is követelődzve léphet fel. Egy másik elbeszélés hősét még a halálos ágyán is gyötörte: 60 éve nagyapádnak megígérted, nem hagyod sorsára Terust, a hűséges cselédlányt, de adósként, ennek a mulasztásnak a terhével vagy kénytelen távozni e földi létből.
És mit tesz az a szolgálati útról hazafelé ballagó férfi – az Utcasarkon, ha hátranézünk elbeszélésben –, aki rádöbben, a nő, aki egy gyermeket vezet kézen fogva, lehet, hogy Viola, diákkori szerelme, a fiú pedig az ő gyermeke. Marad jól berendezett jelenlegi életében, és megadóan kiegyezik: jó, a hirtelen feltörő kínzó hiányérzetét szimbolizáló egy cserép viola helyett – ami ellen nem is a férje szokatlan viselkedése miatt riadt feleség, hanem a férfi édesanyja tiltakozik – kerüljön legalább egy fikusz a lakásba.
A kötet második felében szereplő kisnovellák mai pillanatképek. A gyakran filmszerűen éles vágásokkal lezárt történetek azt igénylik, hogy az olvasó továbbgondolja az olvasottakat.
