Jászberényi Sándor 2006 óta – több-kevesebb megszakítással – Egyiptomban él. A szabadúszó haditudósító újságírás művelőjeként több afrikai és közel-keleti konfliktusról és háborúról tudósított, újságírói mindennapjairól Budapest–Kairó – Egy haditudósító naplója címmel tavaly saját fotóival illusztrált riportkönyvet jelentetett meg. Az ördög egy fekete kutya című első prózakötete többnyire úgyszintén a haditudósító élményeiből táplálkozik. Az írásokban érződik a valóság íze, a novellákra nyilvánvalóan erősen hatott a szerző munkája, prózáiban az író zömében fikcióba hempergetett életrajzi mozzanatokat, megtapasztalt eseményeket dolgoz föl. A hűvösen elmesélt eseményeken keresztül a kötet novellái etikai kérdéseket és erkölcsi dilemmákat feszegetnek. A jobbára a Közel-Keleten és Afrikában (Egyiptom, Líbia, Csád, Szudán, Gázai övezet, Jemen, Nigéria) játszódó történetek mindegyikének mélyén egy morális konfliktus lapul, amellyel a főhősnek – és az olvasónak – meg kell küzdenie.
A nyomasztó légkör, a háborús fenyegetettség, az afrikai éghajlat, a vallás ereje és a helyi babona állandó megjelenítése különleges hangulatot kölcsönöz a kötetnek. A szerző társadalomrajzi pontossággal érzékelteti a zavargások és fegyveres összetűzések sújtotta övezetekben felmerülő gondokat és nehézségeket, az emberekben eluralkodó félelmet, az újságírói munka kihívásait a háborús állapotok közepette. Főhősei kivétel nélkül kiégett férfiak, akiknek már alig van valamijük kamerájukon és munkájukon kívül, gázálarcban várnak az exkluzív anyagra, felvételeiket alsónadrágjukban csempészik át a határon, golyózáporban csajoznak, közömbösen vesznek tudomást a házasságtörés miatt félig földbe ásott, majd megkövezett nő sorsáról, belső pokluk elviselhetetlenségét itallal, drogokkal és okostelefonjaikon űzött videojátékokkal igyekeznek enyhíteni.
Az egyik legerősebb morális dilemmát a Valahol a határon című novella dolgozza föl. A mű két férfi beszélgetését meséli el. Egy kávézóban ülnek a Gázai övezet határán, „az ördög paradicsomában”, ahol alagutak százain áramlanak be az egyiptomi csempészáruk. Az elbeszélő nyugati újságíró, aki alsóneműjében szándékozik kicsempészni a Hamasz kormányzat brutalitásáról tanúskodó anyagot. Azt ígéri palesztin társának, hogy egy hét múlva majd utána jöhet, és az operatőreként dolgozhat majd, holott tudja, vagy legalábbis tudnia kellene, hogy állítása nem igaz. Kiviszi az anyagot, amely Nyugaton megjelenik, és nem törődik többé segítőjével, aki az idegennek nyújtott támogatás miatt joggal tart a megtorlástól. Az önreflexiótól sem mentes mű a háborús térségekben ténykedő újságírók tevékenységének erkölcsi létjogosultságát veti föl. A helyiek elsősorban segítséget várnak el az idegentől, akinek munkája hosszú távon nyilván hozzá is segít bizonyos intézkedések megtételéhez, ez azonban nem tünteti el az emberre magányában rátörő szégyenérzetet, hogy mások nyomorából él.
Erős belső konfliktust taglal Az ördög egy fekete kutya című novella is, amely a muzulmán világon belüli két világnézetet ütközteti: a felvilágosult, a hagyományokat tiszteletben tartó, de (nyugati értelemben is) világias életet élő muzulmánokét, és a vallási fanatikusokét, akik a közösséget ért valamennyi szerencsétlenség mögött a vallási tanoktól való eltávolodásban látják a magyarázatot. A történet eseményszálait megindító momentum egy fiatal kecskepásztor beszámolója, aki saját elmondása szerint látta az ördögöt egy hatalmas fekete kutya alakjában, ahogyan a barlangsírban eltemetett holtak húsát eszi és vérét issza. A (férfi)közösségben hitvitát gerjesztő kérdés az, hogy vajon el kell ejteni az állatot, vagy inkább más úton megpróbálni véget vetni garázdálkodásának. A kopár, sivatagi vidék atmoszféráját tükröző alkotást a pontosan adagolt feszültségkeltés varázsolja mindvégig izgalmassá és élvezetessé.
A magyarországi helyszíneken játszódó novellákat mindenekelőtt az elidegenedés és értékvesztés hatja át. Említést érdemel a Hogy ne győzzünk című novella, amely egyrészt a fiatalok közötti erőszakos viselkedésről, másrészt pedig a törzsi mentalitásról szól: megvertek valakit közülünk, ezért „[m]ost elmegyünk, és visszabaszunk”, „[m]ert különben semmi értelme nincs az egésznek”. Azon felül, hogy velünk van, vagy sem, semmi más nem számít, még az sem, ha tudjuk, hogy a mi emberünk váltotta ki az összetűzést. Az „[a]pám már eléggé halott volt” mondattal indító, Camus Közönyét idéző A sivatagban reggel hideg van című történet újságíró főhőse édesapja halála miatt megy el Pestről vidéki szülővárosába az ilyenkor szokásos ügyeket elintézni. A rohangálások és a ragaszkodó kutyától való megszabadulási kísérletek közepette az elbeszélő hős arra ébred rá, hogy semmi sem köti már szülőhelyéhez. A kötet zárónovellája, A lebegő hordók, egyféle számvetés, a korábbi novellák egy részének az összegzése. A Duna-parti nyaralóban tartózkodó főhős az afrikai és közel-keleti eseményekről (rém)álmodik, visszatérő motívumokként sejlenek föl a korábbi novellák hősei és eseményei, érzékeltetve, hogy a földrajzilag egymástól távol álló helyszínek néhány ponton összeérnek: a sivárság, közömbösség és magány mindenhol egyformán megtalálható.
Jászberényi Sándornak nincs szüksége esztetizálásra, mert vannak történetei és van mondanivalója. A rövidpróza legsikeresebb művelőire jellemző módon képes néhány oldalon megragadni egy hangulatot vagy érzést. Mindenféle cikornyától letisztult, sallangmentes próza az övé, drámai cselekményekkel, feszes párbeszédekkel, elgondolkodtató történetekkel, egy pillanatra sem moralizáló, de mindvégig morális kérdéseket boncolgató tematikával. A szerző által ábrázolt világ és az ebben a világban élő emberek cselekedetei semmilyen tekintetben sem nevezhetők egyértelműen feketének vagy fehérnek. Tetteiket számos körülmény befolyásolja: a túlélési ösztön, a nyereségi vágy, a hitbéli meggyőződés…, amiben talán mindannyian egyformák, az az, hogy tudják: a győztes nem nyer semmit.
