Csendes Toll korunk és térségünk indiánja. Szellemi rezervátumba taszított egyed, aki a Nagy Szellem által megáldott ősi kultúrát és emberiességét szeretné megőrizni és továbbadni felebarátainak a sápadt arcúak révén napról napra szörnyűbb méreteket öltő elbutítás közepette. A magát vidéki költőként aposztrofáló CsT indiánsága nagyon korán megmutatkozott. „Egész gyerekkora magányosan telt. Egyedül bóklászott, vagy ücsörgött a fűben, egy fa ágán vagy a patak partján. Anyja megkérdezte néha, mit csinált egész nap, és hogy nem unatkozott-e. Soha nem jutott eszébe, hogy mindez unalmas lenne. Nem is nagyon értette a gyerek Csendes Toll, mit is jelent ez a szó. Így mindig csak hümmögött valamit, amit leginkább nemleges válasznak lehetett hallani. És ez azt jelenti egészen pontosan, lélekben már akkor indián volt.”
A legtöbb íróembert kísérti a jelen megragadása, a pillanat és az örökkévalóság egyesítése, egy olyan mű létrehozása, amely nem napló vagy ahhoz hasonló dokumentumjellegű vallomás, mégis felismerhetően a mindennapokról szól. Eleget téve ebbéli szándékának, Jász Attila tizenöt év írásait gyűjtötte össze, és sajátos módon rendezve őket, egy modern füves könyvet állított össze. Csendes Toll élete című kötetében a tatai Új Forrás irodalmi folyóirat főszerkesztője egy vidéki indián költő bőrébe bújva vall életéről és családjáról, közéleti és politikai eseményekről, irodalomról és kultúráról, aggályairól és meggyőződéséről. Egyszerre melankolikus, humoros és szenvedélyes meglátásaiban, történeteiben és töprengéseiben a szerző/főhős könnyed szellemességgel rajzolja meg a világot, amelyben élünk. Ahogyan kötetében önreflexív módon vallja: „Olyan könyvet szeretne írni, amelyben egymásra írhatóak pillanatnyi, szubjektív jegyzetei, melyek az olvasás menetét nem szabják meg, legfeljebb egy időbeli irányultságot jeleznek. És amelyek együttes olvasása valami lényegest árul el a pillanatról, a pillanatnyiság természetéről”.
Műfajilag a kötetet talán a legpontosabban alfabetikusan egymást követő szócikkekbe szedett (ál)naplóként határozhatjuk meg, némileg erre enged következtetni a kötet remekbe szabott alcíme: avagy A–Z örökké valóság. A névelő fölbontása a szótárra utal, az örökkévalóság kettéválasztása pedig az állandó jelent sejteti. Szócikkekként nézve a kötetben találkozhatunk egymondatos aforizmával, anekdotával, rövidprózával, elmélkedéssel, lírai jegyzettel, (kis)esszével, prózaverssel. A mű szerkezetét állandó oda-vissza utalások jellemzik. A szócikkekbe foglalt szövegek folyamatos párbeszédet folytatnak egymással, arra ösztökélve az olvasót, hogy a szemelvényekből puzzle-szerűen próbáljon felépíteni egy esetleges szótárregényt.
A főhős beszélő neve több értelmezéssel bír. CsT bevallottan Cseh Tamás nevét (is) rejti, amit azért fontos megemlíteni, mert a zenész-énekes önmeghatározásában jelentős szerepet játszott a szellemi vonatkozásban értelmezett indiánsors (Hadiösvény címmel írt regényt, és válogatást készített indián mesékből). A toll egyszerre utal a természettel összhangban levő indiánlétre, az ég és föld között száguldó madár szabadságára, és a természetet és szabadságot intellektuálisan megragadni igyekvő íróember hitvallására. A csendes JA emberi magatartását tükrözi, amit a Csendes Toll életében is tetten érhető zen, álom, meditáció, líraiság, rövid formák, jazz, költői filmek iránti vonzalom jellemez.
Amíg történeteit sokszor a finom derű, vagy a lágy irónia, merengéseit a halk megállapítások határozzák meg. Legyen szó politikai, közéleti vagy akár vallási vonatkozású problémáról, rá valló módon, mindig visszafogottan jegyzi meg véleményét, egyáltalán nem állítva azt, hogy mindenképpen neki van igaza, pontosan úgy, ahogyan azt egy bölcs teszi. Egy bölcs indián, aki a saját igazában holtbiztos sok-sok sápadtarcúval ellentétben tudja, hogy „magán(y)ügy Kinek milyen a viszonya Jézussal”. Az elmondottakból kifolyólag azonban nem szabad azt hinnünk, hogy nevével összhangban CsT mindig mindent csendesen eltűr el. Egyes bürokratikus intézkedések őt is kihozhatják a sodrából. Ilyenkor korommal festi ki arcát, harci színekkel kikenve telefont ragad és hadi ösvényre lép.
A költő szükségszerűen indián. Rég elveszítette vadászterületét, és rezervátumba szorult. A sápadt arcúak nem értik nyelvét, törekvéseit, küzdelmét. Nem érdeklik őket a Nagy Szellem szavai, üzenetei, intelmei, az indiánra csak mutatóban van szükségük! Az indiánok fenntartása mindössze költségvetési tétel, amellyel alkalomadtán hivalkodni lehet. A sápadt arcúaknak igazából nincs szükségük rájuk, csak ezt még ódzkodnak nyíltan kimondani, de számos utalást tesznek rá: a régieket magasztalják, nyomatékosítva: „a halott költő a jó költő”. CsT és JA tudják: „Indiánellenes hangulat van ma a világban. Nem nyíltan, de indirekt módon üldözik őket, ellehetetlenítik, rágalmazzák és valótlanságokat állítanak róluk. A kevés indiánt az eltűnés fenyegeti. Néhány utolsó mohikán küzd még, de meddig bírják, meddig marad erő a hangjukban, hogy hallassák? Erő a kezükben, hogy küzdjenek tovább saját igazukért. Az emlékezet megtarthatóságáért. Meddig?”
