Léphaft Pál karikatúráinak újabb gyűjteménye azt bizonyítja, hogy a kortárs magyar karikatúraművészet egyik legkiválóbb képviselője komolyan veszi azt az önmaga számára korábban megfogalmazott feladatot, hogy a napi sajtó fogyasztóinak szórakoztatásán túlmutatva, az utókor számára elkészítse szűkebb értelemben a vajdasági, tágabban értelmezve a Kárpát-medencei „hírös magyarok” sajátos arcképcsarnokát.
A könyvvé összeálló újabb rajz- és szöveggyűjtemény struktúrája a korábbi hasonló kötet alapötletét követi. A művész elsősorban a vajdasági magyarság azon jeles egyéniségeit tűzte tollhegyre, akikre – tetteik vagy műveik folytán – e közösség hosszabb vagy rövidebb ideig odafigyelt. Ilyen szempontból Léphaft letisztult portrékarikatúrái a vajdasági magyarság sajátos művelődéstörténeti arcképcsarnokának tekinthetők, amelyben – korántsem véletlenszerűen, hanem mindig az időszerű események függvényében – felbukkannak a XX. század végét és a XXI. század elejét meghatározó személyiségek, azok a művészek, alkotók, közéleti személyiségek, akik tevékenységük folytán megérdemelték vagy arra ítéltettek, hogy e rohamosan fogyatkozó közösség szellemi elitjébe soroljuk őket. A „sajátjaink” mellett azonban – a tér/idő korlátain túllépve – helyenként feltűnnek azok az anyaországi vagy külhoni nemzettársak is, akik mintegy arra figyelmeztetik a Panoptikum lapozgatóit, hogy a rész mindig csak a nagy egész részeként töltheti be valódi szerepét, és állíthatja fel saját belső, objektív értékrendjét.
Az ezredforduló eseményei folytán nem véletlen, hogy a Léphaft által megrajzolt alkotók, művészek mellett a „tükrözésre” méltók között néhány politikus is felbukkan, arra emlékeztetve a könyv majdani lapozgatóját, hogy oly korról szól e gyűjtemény, amikor a ránk kényszerített politikai színjátékban dívák és ripacsok egyaránt szóhoz jutottak.
A Panoptikum előző válogatásához hasonlóan a karikatúrák nagy részét ezúttal is kiegészítő szöveg kíséri. Ezek a pár mondatos, gyakran szójátékokra épülő életrajzi utalások, amelyek a Léphaft által végzett alapos adatgyűjtésre és tényismeretre utalnak, szervesen kiegészítik a rajzokat. Ugyanakkor Léphaft kiváló emberismeretének és egyre letisztultabb rajztechnikájának köszönhetően, ebben a „kismagyar vajdasági leltárban” a szöveg nélküli portré karikatúrák is valódi, elmélyült személyiségrajzként funkcionálnak.
