„…előre a ragyogás felé.”
(Első szerelem)
Mi minden számíthat narkónak? Csakis az ópiátok, a pszichedéliák, az amfetamin-származékok, a dizájnerek, a kokain, esetleg a marihuána: az úgynevezett „kapodrog”? Avagy a legális szerek is, mint például az alkohol, a nikotin, esetleg a gyógyszeripar csodakotyvalékai: a lassítók, serkentők, „sikíttatók és röhögtetők”? Narkó-e vajon a szerencsejáték, a művészetek „termékei”, a munka, a gyűjtőszenvedély, a szex különböző formái… Ezek szintén ide sorolandók? A mértéket, ugye, a világon mindennel kapcsolatban ajánlatos betartani. Irreleváns, hol hatol a szervezetbe az inger, az ingerület végül az agyban fog kialakulni. Az pedig, mint tudjuk, igen kényes „műszer”. Testi, lelki, szellemi szempontból egyaránt.
Kubiszyn Viktor Árnyékvilág című új kötetének tizenkét novellája is erre mutat rá. A főállású író és drogmissziós konzultáns a „szerek” használata mellett olyan témákat boncolgat, mint például a prostitúció, a csempészet, a szado-mazo játékok, a vérfertőzés, a játékszenvedély etc. Hőseinek többsége kapcsolatban áll ugyan az anyaggal, de legtöbbször már – a szerző eddigi munkáinak szereplőivel ellentétben – „csupán” indirekt módon. Tematikailag tehát a társadalom szélesebb spektrumának bemutatását kapja az olvasó, nem csupán a drogos szubkultúráét, így Kubiszyn világa is kinyílik, mint egy pazar, tarka szirmokat bontó fekete rózsabimbó – és mily sokat nyer ezáltal szerző és befogadó egyaránt! Igazán találó, amit a könyv fülszövegében olvashatunk: „Kubiszyn Viktor legújabb novelláskötete egyszerre elmozdulás a szerző régi világához képest, és folytatója is annak. A szövegek egyik része továbbra is a drogos szubkultúrában tengődő, oda igyekvő vagy onnan éppen szabadult árnyalakokról szól, a másik része viszont már egy teljesen új, egy másik szerzőt mutat – letisztult, érzelemmentes, »durva« szövegek ezek, amelyek épp szenvtelen hangjukkal ütik szét az olvasói kívülmaradás kényelmes bástyáit.”
Viktor első munkájához, a Filmflesskönyvhöz nem volt még szerencsém – igen nehezen beszerezhető –, az ezt követő Drognapló nagy kedvencem: tényleges, zsigeri erejű, napló, önéletírás. Utána próbálkozott a fikcióval első ízben a Foglaltház című regényben, ami máris ígéretes szépírói munkássággal kecsegtet – de valahogy még „nem az igazi”. Aztán megjelent az Oroszrulett, szintén regény, amit úgyszólván egy lélegzetre felfaltam; írója itt már igazán brillírozott, rendkívül olvasmányos, hiteles, „vénába hatoló” munkát tett le az asztalra, imádtam! És ez a tendencia az Árnyékvilágban még egyre csak fokozódik, elkápráztatott, magába szippantott, olyan flesse van, amit egyetlen szer sem képes megadni… Meg merem kockáztatni, hogy az író igazán „testhezálló” műfaja a novella…
A kötetben egy helyütt meg is jelenik Hemingway – mint könyv egy mellékszereplő kezében; egy lepusztult vidéki csehóban olvassa iszogatás közben. Nos, Kubiszyn „klasszikus, hagyományos” formájú novellákat vetett papírra, érezni, hogy a legnagyobb mesterektől tanult, nem próbál meg „modernkedni”, a tizenkét gyöngyszem mindegyikének – melyeket valós, azóta a túloldalra távozott személyeknek, feltehetően személyes ismerőseinek ajánl – izgalmas a cselekménye, erőteljes a – leginkább „fekete” – csattanója, rendkívül élethűek a párbeszédek, és úgy egyáltalán: nincs eme munkákban semmiféle mellébeszélés. A novellák pompás módon feszesek, lényegre törőek, in medias res kezdődnek, és leginkább úgy is fejeződnek. Meghökkentik olvasójukat, és valóban kimozdítják rezignáltságából.
Az már csak hab ezen az ízletes tortán, hogy a szerző a fentieken túl költői, spontán írásban is nagy bravúrokra képes vénáját szintén megcsillogtatja ötödik kötetében. Isten áldása és a Múzsa csókja kísérje további útján!
A legjobb trippek emlékére, sok szeretettel.
